2018. március 28., szerda

Mellkas-sebészeti tapasztalatok


A harmadik hónap gyorsabban telt, mint bármelyik eddig. Az utolsó hónapom a sebészeten töltöttem, ezen belül is a mellkas sebészeten. Izgatottan vártam az első napot, tudván, hogy itt végre több időt tölthetek el a DaVinci robottal. A gyakorlatok reggel 6 kor kezdődtek, ami 4.20-as keléssel járt együtt. Reggeli rounding, mellkas csövek kivétele, nyomtatások sorozata után 7.30ra kellett a műtőben megjelenni. A legtöbb műtét amit itt láttam, az jobb felsőlebeny lobectomia volt. A napjaim leginkább Dr. D-vel töltöttem, aki hihetetlenül kedves, nagytudású és segítőkész orvos. Rengeteg dolgot tanultam tőle a hónap során, sokat hagyott „ügyeskedni” a műtétek során is. Hosszúak voltak a hétköznapok, legtöbbször 4-5 óra után értem haza, de megérte. 

Természetesen ebben a hónapban is belefért egy kisebb utazás. Ebben a hónapban a bátyám látogattam meg Madison, Wisconsinban, illetve Chicagoban sikerült eltölteni pár napot. Mind a két város nagyon tetszett, így a tél közepén is. Hideg volt ugyan, nagy szél, de sokat sétáltunk, nézelődtünk. Felmentem a Willis Towerbe, ahol 103 emelet magasságból tudod megcsodálni a kilátást. Ismét ellátogattam a Niagara vízeséshez, most egy kicsit szerencsésebb voltam, mert napos időben mentem, így megcsodálhattam a különböző színekben pompázó vizet. Ellátogattam Torontóba is egy napra, ahol szintén városnézés volt, a Hockey Hall of Fame közbeiktatásával. Az utolsó pár nap már csak készülődéssel telt, vártuk az új csapatot, akikkel együtt is töltöttünk egy estét. Hazaindulás előtt még eltöltöttem 4 napot New Yorkban. Mivel már voltam itt pár alkalommal, így próbáltam a nem turista látványosságokra fókuszálni, hanem megismerni a valós New Yorkot.
Összességében remekül telt ez a hónap is, akárcsak az előző kettő. Örülök, hogy részese lehettem ennek a programnak, és remélem, hogy a következő turnus is kihozza a maximumot a tartózkodásából.









2018. március 13.

Szabó Ágnes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése