2018 kezdete Amerikában

Az első gyakorlat letelte után személyesen beszámolhattunk élményeinkről a HMAA Buffaloban élő tagjainak, ugyanis M. L. és felesége, Katalin meghívtak minket egy autentikus amerikai falatokkal egybekötött délutánra. Egész vendégsereg gyűlt össze a mesés házban a tó partján. A sok hasznos és érdekes információ mellett személyes, illetve a HMAA–t érintő történeteket is hallhattunk. A hangulatot tovább fokozta az, amiről Buffalo híres: csirkeszárnyak. Életemben nem ettem még és eddig meg is voltam nélkülük, de azóta azt hiszem kicsit függővé váltam. Legalábbis minden alkalmat kihasználok, hogy megkóstoljam a különböző helyi verziókat. Az egyik leghíresebb hely itt az Anchor Bar, ahonnan hódító útjukra indultak a csirkeszárnyak. A kórháztól nem messze van a pub, így egyik péntek délután ellátogattunk ide és ismét nem csalódtunk a helyi specialitásban. Ebben az étteremben az alapverziót lehet megkóstolni, ami nagyon ropogós és jár hozzá zeller kéksajtos mártogatós szósszal. Személyes kedvenceim a La Nova lánc BBQ verziói. Több éttermük is van és az egyik fél órányi sétára van a Delaware-i apartmantól. Mindenkinek ajánlom legalább egyszer kipróbálni! De ha egyszer odajut az ember, akkor többször is.. :)

A következő gyakorlatom a belgyógyászat keretein belül zajlott. Itt az onkológia szerves részét képezi a belgyógyászatnak, noha otthon erre néha másként tekintenek. A Roswell Parkban kimagasló szintű ellátást kapnak a betegek a legkorszerűbb diagnosztikus eljárásokkal, kezelési módszerekkel, kemoterápiás szerekkel. Nem hiába Nyugat–New York legnagyobb centrumaként tartják számon. Éppen ezért egyes páciensek az ország egy-egy távolabbi pontjáról érkeznek, amit a kezelés során figyelembe vesznek az itt dolgozók és összehangolják az elvégzendő vizsgálatokat, kontrollidőpontokat, konzultációkat. Egy rendkívül szervezett és komplex rendszert biztosítanak a hozzájuk fordulóknak. Minden osztályon, betegségcsoportnak megfelelő team-ek vannak patológussal, radiológussal, sebésszel, onkológussal, farmakológussal. A betegek úgy kerülnek a rendszerbe, hogy már mindenki tud róluk, mikor megérkeznek az előre egyeztetett időben. Ezek mellett nagyszerű tapasztalat volt számomra látni a kulturális különbségeket, a hozzáállást a betegséghez mind a betegek, mind az orvosok részéről. Kevés olyan eset volt a Lymphoma Care Center rendelésein belül, amikor nem tudtak a páciensnek újabb terápiás lehetőséget felajánlani. Az ellátás is teljesen másként zajlik mint otthon: a beteg érkezése után egy nővér rögzíti a vitális paramétereket, a hozott dokumentációt átveszi és digitalizálja, illetve a beteget kísérőivel együtt egy szobába irányítja. Itt először egy rezidenssel, szakorvos-jelölttel vagy egy képzett nővérrel (nurse practitioner) találkozik, aki felveszi a részletes anamnézist, megvizsgálja a pácienst, átnézi a hozott papírokat, eredményeket. Ezeket összegezve referálja az adott esetet a szakorvosnak, aki ezután felkeresi a beteget. Meglepő volt számomra, hogy néha akár 4-5en is bent voltak egy-egy rendelőben; sőt többször előfordult az is, hogy telefont kihangosítva vált a beszélgetés részévé egy jelen nem lévő hozzátartozó. A szakorvos minden esetben részletes magyarázatot adott a betegségről, ismertette annak okát, mechanizmusát és a terápiás elveket. A vizit után az osztályokon tartózkodó gyógyszerészek külön felkeresték a pácienst, hogy a kemoterápiás szerekről, azok mellékhatásairól és adagolásukról a tájékoztassák a betegeket. Összehangoltan, azonos elvek mentén dolgozott mindenki, a betegnek pedig többször is lehetősége volt kérdezni, megérteni helyzetét. Ugyan időben lényegesen többet tartózkodtak az intézeten belül a páciensek, de mivel valaki szinte folyamatosan foglalkozott velük, így komfortosabban érezték magukat, ráadásul 1-2 nap alatt az összes diagnosztikus eljárás és konzultáció megtörtént. Ebben a hónapban a legtöbb időt a kórházban töltöttem, illetve otthon a szakdolgozatommal foglalkoztam. De az utolsó hétvégén ismét pakolás következett és repülés Chicagoba. Az airbnb-s lakás kicsit távolabb volt a központtól, de egy nagyon hangulatos környéken. Az uber és a lyft nevű applikációknak hála a közlekedés nem jelentett gondot, de a sétálás is biztonságos. A legbizarrabb amivel találkoztam egy éjszakai séta során a külváros felé tartva az egy nyúl volt. 40 cm hóban. Egy ház előtti bokorban. Mint utóbb megtudtam egy helyitől a városban élnek nyulak, ami számomra elég hihetetlen. De itt minden nagyon más. Maga Chicago is mintha két külön hely lenne éjszaka és nappal. A felhőkarcolókról lenézni mesés látvány; én az éjszakai, kivilágított verziót választottam. A Signature Room a második legmagasabb épület 96. emeletén van, ahova ingyen bejuthat az ember és a koktélja iszogatása közben nézheti a város fényeit. Mindenkinek ajánlom, ha arra jár. És a créme brülét is kóstolja meg. ;)

2018. február 23.

Tutervai Petra

Neurosurgery experiences

I have now finished my neurosurgery rotation. Let me premise this by saying the one thing I know I don’t want to do in medicine is surgery. However, we’re required to do 8 weeks of surgery in 6th year, so I don’t have a choice. You gotta do what you gotta do. That being said, I enjoyed the neurosurgery rotation as much as I could have. If you decide to do a neurosurgery rotation here, I’ll give some advice. First, know that you have to show up at 6 am. This part you get used to quite fast. Obviously, as a medical student you’re not going to get to really get in on the surgeries seeing as how they’re so precise and difficult, understandably so. But what you can do that they’ll appreciate is helping out the scrub nurses. Wipe off the body pads, bring in the bed, make sure you enter the OR room when the patient enters and help roll the patient to either recovery or NICU, put the pins in the Mayfield and add the bacitracin ointment. You can scrub in, just ask ahead of time, and then you can assist and see more. The spinal surgeries are practically impossible to see anything just because it’s so deep and a small hole, so either skip those ones or scrub in. If you want to be a neurosurgeon, I highly recommend doing this rotation because the residents are very knowledgable and they have a good program. They are willing to teach you if you show genuine interest.

During this month, my roommate Orsi and I took a short trip to Toronto. You can take a Greyhound bus there for about ~$30 roundtrip and it takes about 3.5 hours one way. Orsi and I have this running joke that we attract bad luck when traveling. It could be true, but I think traveling in the Northeastern part of the US in the dead of winter is bad luck in general. We went to CN tower, a tall building in Toronto that allows you to overlook the city and is a major tourist attraction… but we were there on a day where it was snowing and so NOTHING, and I mean NOTHING, was visible. I’ll attach a photo. It literally looks like we’re standing in front of a white wall. But what can ya do? At least we can say we tried. We went to the distillery district, which I’d highly recommend, and a cool sports bar which was a great place to watch the hockey game at on a Saturday night. Not everything worked out as smoothly as planned/hoped on that trip, but I still had a great time because Orsi and I are able to laugh at every single thing, no matter how annoying. Having a good travel buddy is key!

I am now almost finished with my first week of my last rotation here, which is internal medicine-melanoma, sarcoma and thoracic. I wish I could say I’m one of those people who’s always known exactly which kind of doctor they’d like to be, but I’m not. I honestly feel like I could do multiple things, but haven’t had the opportunity to spend enough time getting to know the specialty and not one thing has truly stood out to me. I’m currently thinking of pathology as the main contender, know that I really enjoy gynecology but am only ehhhh when it comes to obstetrics, and I don’t see a point in doing only gyno when you could do both and be more marketable. But I am enjoying oncology and am considering thinking about doing medical oncology. We’ll see if this rotation convinces me!

CN Tower view:)

16 February 2018

Stephanie Zority

Sarcoma/Melanoma/Thoracic osztályok, és egy kis Torontó

A második hónapomat Buffaloban a belgyógyászat gyakorlat keretein belül a Sarcoma/Melanoma/Thoracic osztályokon töltöttem. A gyakorlat sokkal jobban alakult, mint amire számítottam. Nagyon barátságos volt a környezet, remek orvosokkal dolgozhattam együtt és nagyon sok új dolgot tanulhattam. A gyakorlat nagyon jól prezentálta, hogy a kezelési lehetőségek mennyivel tágabb palettájával találkozhatunk az Egyesült Államokban. Minden nap tumoros betegséggel küzdő emberekkel találkoztam és le voltam nyűgözve, hogy mennyi opció állt rendelkezésükre a betegségük mindegyik fázisában. Lehetőségem volt menni a képzésben résztvevő orvosok oktatásaira. Felajánlották, hogy előadásokat hallgassak egy- egy témáról, illetve többször jártam a kísérleti fázisban lévő gyógyszerekről szóló megbeszélésen is. Nagyon örülök annak, hogy volt esélyem betekintést nyerni ezeknek a klinikai kísérleteknek a folyamatába. Talán ez az, ami eddig a legértékesebb tudást adta számomra, hiszen az eddigiekben nem igazán volt lehetőségem ilyennel találkozni.

Szintén egyedi élményt nyújtott, hogy Dr. M. L. jóvoltából az egyik napon elmehettünk az általa tartott orvosi cannabis rendelésre. Nagyon érdekes volt tanulni erről, hiszen a jövőben elterjedt kezelési mód lehet az orvosi marihuána alkalmazása, azonban mindeddig még csak, mint egy sztereotípiákkal teli lehetőségről hallottam erről a témáról.

Ami a szabadidőnket illeti ebben a hónapban nem volt esélyünk annyit utazni, viszont ehelyett Buffaloban szerveztük egy-két programot.

Sor került arra, hogy találkozzunk a HMAA amerikai szervezőivel. M. L. és Kati meghívtak minket magukhoz egy kis ismerkedésre. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon kedves és támogató volt mindenki. Jót beszélgettünk, tanácsokat kaptunk az itteni élettel és a gyakorlatokkal kapcsolatban és megkóstoltuk az igazi buffaloi csirkeszárnyat is.

Egy másik hétvégén Stephanie-val ketten nekivágtunk Torontonak. Sajnos az idővel nem volt túl nagy szerencsénk, így amikor az előre megvett jegyeinkkel felmentünk a CN Tower tetejére a teljes fehérségen kívül mást nem láttunk, de értékeltük, hogy legalább tömeg nincsen. J

Két napot töltöttünk Torontoban. Ezalatt szétnéztünk a Distillery District-ben, jártunk a Casa Lománál, a Royal Ontario Museum-ban, illetve a CN Towernél.

Miután az első hónapban berendezkedtünk és megszoktuk az új környezetet, a második hónap sokkal felszabadultabban telt. Nagyon jól érzem magam a lányokkal, sok mindent láttunk és sok mindent tanultunk. Biztos, hogy hamar el fog menni az utolsó hónap is, de kétség sem fér ahhoz, hogy jól szórakozunk majd azalatt is.  

2018. február 15.

Mákos Orsolya

Nőgyógyászat-gyakorlat és kirándulás a Nyugati-parton

Eltelt a második hónap is. Ez a hónap furcsa módon gyorsabban telt, mint az előző. A második gyakorlatom Szülészet-nőgyógyászat volt. Be kell valljam, ez a szakma elég távol áll tőlem, ennek ellenére a gyakorlat végére egészen megkedveltem. A gyakorlatok úgy teltek, hogy reggel 8-kor kezdés klinikás napokon, reggel 7-kor pedig ha a műtőben voltam. A klinikás napokon 15 perces intervallumokkal érkeztek a betegek. Érdekes volt számomra látni, hogy milyen sokrétű felvilágosítást kapnak a betegek a problémáikkal, lehetőségeikkel kapcsolatban. Számomra az is nagyon megnyerő volt, hogy a vizsgálókon kívül vannak helységek kimondottan arra, hogy le tudjon ülni a beteg, a beteg családja és az orvos átbeszélni a diagnózist, a következő terápiát, és a felmerülő kérdéseket. A műtős napokat pedig azért szerettem, mert végre személyesen is „találkozhattam” a DaVinci Xi robottal. Ezen a modern technológián csak ámultam, remélem otthon is mielőbb viszontlátjuk a kórházakban.

Persze ez a hónap sem telhetett el utazás nélkül. Ebben a hónapban egy autós túrára mentem egy otthoni barátnőmmel. Los Angelesbe érkeztünk, innen 10 órás vezetéssel meg is érkeztünk az Antilop-kanyonhoz. Csodálatos látvány volt. Ha nem a saját szememmel látom, talán el sem hiszem, hogy ilyen szép. A kanyon után a Grand Canyonhoz vettük az irányt, ahol 5-6 órát sétáltunk a nemzeti park területén. Tudom, hogy nem véletlen ez lett a neve, de mégis sokkal hatalmasabb volt a Canyon, mint azt előtte elképzeltem. Több kilátóhoz is elmentünk, megcsodáltuk a kilátást minden irányból. Szerencsére a naplementét is innen csodálhattuk meg. Az estét, hétvégéhez méltóan ünnepeltük Las Vegasban. Természetesen végigsétáltunk a Stripen, benéztünk a casinok világába, és egy szórakozóhelyet is kipróbáltunk. Következő nap visszavezettünk Los Angelesbe, ahol a maradék időt töltöttük. Az első állomásunk a Hollywood sign volt, hisz a turisták által legkedveltebb látványosság. Ezután természetesen kipróbáltunk egy igazi amerikai dinert, megnéztük a Walk of Fame-t, a csodás éjszakai fényeket a Mulholland Driveról, az Urban lights-ot, és természetesen a művésznegyedben is körülnéztünk. Hihetetlenül nagy élmény volt ez a hétvége, sosem fogom elfelejteni. A következő gyakorlatom kezdődik hamarosan, a mellkassebészeten. Izgatottan várom, ez a gyakorlat mit tartogat majd számomra, de addig is meglátogatom a bátyám Chicagoban egy rövid hétvégére…

2018. február 9.

Szabó Ágnes