2018. január 20., szombat

Első benyomások a nőgyógyászati onkológián

Kisebb- nagyobb szervezési bökkenők és nehézségek után, nagyjából másfél nap utazás után megérkeztünk Buffaloba és hajnali 3 órakor kimerülten beléptünk a lakásba, ami onnantól kezdve az otthonunk volt 3 hónapig. Még magunkhoz sem tértünk, kis se aludtuk magunkat, amikor másnap ténylegesen elkezdődött az, ami miatt izgatottak voltunk már hónapok óta. Hárman már ismertük egymást, mint pécsi diákok és az első reggelünkön megismerkedhettünk Stephanie-val is, aki Las Vegas-ból származott, Budapesten tanult és magyar felmenők által került ki velünk Buffaloba. Elég hamar kialakult egy közvetlen kapcsolat a négyünk között, úgyhogy az elejétől kezdve tudtunk csapatban dolgozni és együtt elég hamar feltaláltunk magunkat bármelyik szituációban.
A biztosítás és az egyéb formaságok elintézése után az első hétvégénken bele is vetettük magunkat az amerikai kalandokba. Második napunkon autót béreltünk és indultunk is a hozzánk legközelebb eső amerikai látványossághoz, a Niagara - vízeséséhez. Hatalmas élmény volt ott lenni, gyönyörű volt a látvány és nagyon örültem, hogy volt esélyem ott állni és látni mindezt. De itt nem ért véget a hétvége. Másnap a lányokkal egy Buffalo Bills- Miami Dolphins meccset néztünk meg. Annak ellenére, hogy a játékszabályokkal nem voltunk teljes mértékben tisztában és hogy néhány végtagunk majdnem odaveszett a hideg miatt nagyon élveztünk a játékot és a bakancs - listáról lekerülhetett még egy tétel.
A hétvége elment és kezdődhetett az, ami miatt valóban jöttünk. Hétfő reggel szépen felöltözve, fél óra séta után megérkeztünk a kórházba, ahol a kötelező oktatások, tesztek és egyéb formaiságok után mindenki megjelent azon az osztályon, ahol az első gyakorlatát töltötte. Az én esetemben ez a nőgyógyászati onkológiai osztály volt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az első hónap zökkenőmentes volt. Szükség volt egy- két hétre, hogy behatároljam a saját szerepemet. Egy rendszerbe kerültem, ami nagyjából minden téren különbözött az otthonitól. Az osztályon nagyon segítőkészek voltak, így egy idő után kialakult, hogy mi lesz a feladatom. Az idő nagy részét a járóbeteg rendelésen töltöttem és azon kívül, hogy figyelhettem a vizsgálatok menetét, részt vehettem a betegek tájékoztatásának folyamatában is. Talán ez volt, amiből a legtöbbet tanulhattam az első hónapban, minthogy a betegek tájékoztatására és támogatására szolgáló rendszer kiépítettebb volt, több időt jutott a betegekre és így nagyobb együttműködés volt elérhető az ő részükről. A járóbeteg rendelésen kívül az időm többi részét a műtőben töltöttem, ahol a műtétek nagy részét robot- asszisztált technikával végezték.
Összességében elmondhatom, hogy bőven volt mit látni és tanulni a nőgyógyászat gyakorlat alatt, és így, hogy már körvonalazódott, hogy mik az alapvető szabályai a kórháznak talán még könnyebb lesz beilleszkedni a következő gyakorlatok során.
Tehát elment az első hónap. A nagy izgalmak közepette nem volt időnk annyira beleélni magunkat a karácsony szellemébe. Az ünnepek alatt sütöttünk/ főztünk egymásnak, kisebb- nagyobb sikerrel mindenki bemutathatta, hogy mennyire boldogul a konyhában. Volt bőven dolgunk a lakás kitakarításával és az egyéb előkészületekkel és végül a karácsony inkább vicces volt, mint meghitt, de jól szórakoztunk.

Hamar elment ez az egy hónap és talán még gyorsabban fog telni a következő kettő, úgyhogy igyekszünk minden percet kihasználni, eleget szórakozni és minél többet tanulni.





2018. január 15.

Mákos Orsolya 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése