Sarasota, Florida

Sarasota; Florida
🌴 🌞 🌊

Elmaradtam a blogbejegyzésekkel. Több minden történt (otthon?) Buffalóban is az utóbbi 3 hétben, azonban azokról csak később: engedjétek meg, hogy az elmúlt egy hetemről írjak, a várva várt floridai kiruccanásról:

Miután jelentkeztem a HMAA csereprogramra, elkezdtem érdeklődni, hogy melyik turnust (a 4 évszak szerint) érdemes választani. A leginkább ajánlott és dicsért rotáció az őszi volt, nem más, mint az évi Magyar-amerikai orvosszövetség évente akkor megrendezendő konferenciája miatt. Isteni közbeavatkozás, hogy idén rendezték meg az 50. gyűlést, így az egyébként is kivételes 7 napról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni.

Szombat éjjel érkeztünk meg Vanesszával a sarasotai reptérre, Floridába. Különleges érzés 10 fokban beszállni egy szétlégkondizott gépbe, majd leszállni róla több óra múlva, a 80%-os páratartalmú, 23 fokos floridai levegőben. Az utazásunk előtt 8 nappal határozta el magát a Papa, hogy ő is kijön a konferenciára, így kisebb-nagyobb akadályok leküzdése után úgy alakult, hogy az ő 24 órás útja és az én 5 órás repülésem érkezése között 1 perc különbség volt csak. Rendkívüli pillanat egy floridai reptér csomagvárójában megörülni egymásnak.
Szerencsénkre Rektor úrral is összefutottunk a reptéren, így übert sem kellett hívnunk, mert a rektori Escaladeben volt hely számunkra. Az óceanparti szállásokat jóval éjfél után foglaltuk el, azonban alvás előtt nem hagyhattuk ki, hogy ne tapasztaljuk meg életünkben először a Mexikói-öböl vízének érintését a lábunkon.

Vasárnap reggel elkezdődött a konferencia, amin részidős segítőkként vettünk részt. A nap egy részét a regisztrációs pultban töltöttük, azonban maradt idő előadásokat hallgatni, kisétálni az óceánpartra, a programokon részt venni és teniszezni.. Késő délutánra a legtöbb résztvevő beregisztrált, majd elindultunk egy közeli óceánparti klubba, ahol Áder János köztársasági elnök nyitotta meg a konferenciát, valamint megemlékezést tartott 1956-ról. A beszéd után a klub szőnyegpázsittal borított kertjében volt a fogadás, a pálmafa leveleket narancssárgára festő naplemente fényében. Itt több barátságos orvossal ismerkedtünk meg, akik szerte az USA-ból érkeztek. Az est fényét a pincérek által felszolgált ’crab cakes’ és egyéb harapnivalók valamint a helyi, minőségi borok emelték. Miután Elnök úr távozott a helyszínről a 15 autós konvojával, mi is visszatértünk a konferencia helyszínéül szolgáló hotelbe és ott folytattuk azt, amit elkezdtünk.

Hétfőtől szerdáig sok előadáson vettünk részt, melyek az orvosi szakok teljes palettáját lefedte. Én az előadásomat hétfő délután tartottam meg A mi szekciónkban Buffalóból adtunk elő hárman és rajtunk kívül öt, különböző egyetemek (Szeged, Pécs, Debrecen, Pozsony, Marosvásárhely és Semmelweis) konferenciáin különdíjat nyert prezentációk hangoztak el. A szekció végén kérdéseket tehettek fel a hallgatóságból, ám az államokban praktizáló orvosok a mikrofont megragadva, inkább a dicséretüket és biztatásukat fejezték ki, ami nekem rendkívül jól esett és motivált!

Ha épp nem a regisztrációs pultban vagy az előadóteremben ültünk, akkor a medencénél vagy a tengerparton lehetett megtalálni minket. Hála a sok fiatal és magát fiatalnak érző résztvevőnek, strandröplabda partikban és óceánban való úszásokban nem volt hiány. A hét sporteseménye azonban a vízilabda meccs volt, ahol a bíráskodást nem más, mint Kemény Dénes vállalta. Kék sapkában játszottak a Magyarországon dolgozó magyarok, míg piros fejfedőben próbáltak minél több gólt dobi az Amerikában praktizáló orvosok. A fiatalok ereje lenyomta az idősebbek rutinját; 11-7-re megvertük az ellenfelet. Nekem sikerült 2 gólt dobnom, ezzel a vízilabda pályafutásom csúcsára értem. Több játékostól hallottam, akik már akár több 10 éve résztvevői ennek az örökrangadónak, hogy a történelemben először fordult elő, hogy a vesztes csapat nem szidta a bírót...

A meccs utáni órákban regenerálódtunk, majd este visszatértünk, hogy meghallgassuk, ahogy a washingtoni magyar nagykövet, Dr. Szabó László, moderátorként, zseniális kérdésekkel bombázza Dr. Kemény Dénest. Mint vízilabda válogatott edzőt, már ismertem a kapitány urat, azonban a beszélgetés alatt kiderült, hogy személye ennél sokkal több: praktizáló múlttal rendelkező állatorvos, egyetemi docens, Sir Alex Ferguson barátja, világszerte elismert stratéga, zseniális emberismerő. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan előadást hallgattam, ahol így ittam az előadó szavait. Megjegyzem, ehhez szükséges volt a moderátor felkészültsége is - aki, mint később kiderült, HR szakember és a TEVA volt vezérigazgatója, amellett hogy diplomata. A beszélgetést követően bementünk a közeli centrumba vacsorázni, ahol még mindig a beszélgetés hatása alatt voltunk.

A csütörtöki nap egyik első előadója Dr. Craig Mello, NOBEL-DÍJAS tudós volt. Természetesen az állóhelyek is megteltek az előadására. Sejtbiológia témában nyerte el a világ legnemesebb díját, a prezentációja azonban inkább a természet iránti szeretetének átadásáról és a gondolkodás öröméről szólt. Érdekesség, hogy felesége magyar származású.

A héten többször is tudtunk teniszezni: kétszer párosozott a Bérczi duó a M. Brothers ellen és csütörtökön a konferencia teniszversenyén is játszottunk. Különleges élmény volt a floridai zöld (!!!) salakon hódolni a kedvenc sportunknak.

Csütörtök este került megrendezésre a Gála, a közeli yacht clubban. A rendezvény egy hosszabb előadással kezdődött a HMAA elmúlt 50 évéről és itt értettem meg igazán, hogy mennyit jelent ez azoknak az embereknek, akik kénytelenek voltak elhagyni hazájukat az elmúlt fél évszázadban. Életre szóló barátságok kötődtek meg és szerelmek alakultak ki, hála a szervezetnek. Így, hogy már nem muszájból hagyják el az országot, kíváncsi vagyok, hogy kinek mit jelent majd a társaság az eljövendő 50 évben
.
Pénteken, a konferencia utolsó napján több fontos előadás volt, többek között Dr. M.L., Dr. M.I. prezentációja. A nőgyógyászat gyakorlatok alatt tapasztalt humort nem hagyta otthon I.; az előadása közben körbeadott egy fogót, amit eredetileg a magzatok fejének megragadására szolgál és az alábbi kijelentést tette; „az egyik medikusunk örömmel vállalta, hogy rajta próbáljuk ki a fogót… Ákos, kérlek jelentkezz!”

Az este utolsó programja, mely egyben a konferencia utolsó programja is volt; egy ’kocsmapartynak’ nevezett, azonban sokkal inkább ’hajnali 4-kor tapasztalható hangulat egy vidéki lagziban’-nak hívható buli volt. Ide, a hallooween miatt, mindenki jelmezben érkezett, mely különleges hangulatot adott az egész estének; azt a képet képzeljétek el, amikor 40 elismert orvos, halloweeni jelmezben táncol, a szintetizátoros férfi által előadott „jég dupla whiskyvel”-re. És mindez floridában, az óceánparti hotel éttermében. Ha ide ide szállnának le az UFO-k, úgy érzem nem egy valós képet kapnának a földi életről.

Szombat reggelre a hotel kiüresedett. Papától is el kellett búcsuzzak az előző nap. Bence haverommal csak másnap reggelre volt gépfoglalásunk, így biciklivel bevettük a környező helyeket, délután pedig megvacsoráztunk egy helyi bárocskában. Életünk egyik legrosszabb koktélja mellett élveztük az óceán csobogását. Este még összegyűltünk néhányan, de az egész heti pörgés miatt, csak egy kellemes beszélgetős estet tartottunk.

Elviselhető egy hetünk volt, köszönöm, kérek még.

2018. November 26.

Bérczi Ákos

Idegsebészet rotáció és Sarasota

Bár órákig tudnék mesélni az elmúlt egy hónap eseményeiről, álljon itt egy kis kedvcsináló, ha úgy tetszik tartalomjegyzék, ha bárki több részletre kíváncsi szívesen állok rendelkezésére –ennek a fránya száraz novembernek a végén- egy korsó sör mellett. J

Pont ahogy reméltem: mint normális embernek Disneyland. Bár minden nap 4:30-kor keltem és jó esetben este 5/6 fele voltam otthon, az idegsebészet gyakorlat ittlétem eddigi csúcspontja. Dióhéjban leírom hogy nézett ki egy nap: 4:30, csörög a vekker, kint vaksötét. Mozgáskoordinációs zavarokkal küzdő gólem módjára kiflipperezek a konyhába, elmormogok egy jó reggelt-t leghűségesebb segítőtársamnak, a kotyogós kávéfőzőnek majd miután elfogyasztottam az sötéten forrtyogó életelixírt, rájövök hol is vagyok, ki vagyok, és hogy kerülök ki az ágyból zöldhajnalban. REM fázisából durván az ébrenlétbe erőszakolt agyam lassan működésbe lép: idegsebészet következik. Ja meg ki kéne kapcsolni a főzőlapot, nehogy megint beriasszon a tűzjelző miután elmentem –a többiek ziher, hogy kinyírnának érte ha megint eljátszom. A város mélyen alszik, egy-egy ablakban pislákol valami bizonytalan fény, a Kaleida Helath Komplexum Buffalo General felirata és a helikopter leszálló fényei uralják a nappaliból nyíló panorámát. Gyors öltözködés, 35 perc séta (az idő nem rossz, 0 fok körül van) és már bent is találom magam a reggeli megbeszélésen egy teremnyi borostás, karikás szemű egyébként jó hangulatú vagány fickóval (ők lennének a rezidensek). Esetismertetések, pár erős poén- csípős szócsörte, egy gyors vizit aztán mindenki irány a műtőkbe. Hallgatóként az én feladatom első sorban az esetek, eszközök részletes megismerése: a pathológiai alapoktól a műtét utáni várható prognózisig, a diagnosztikától a navigáción keresztül az eszközök –robotok!- használatának legapróbb részleteiig. Ez utóbbihoz természetesen hatalmas segítség, hogy az alkalmazott eszközök, gépek gyártóitól küldött képzett technikusok minden beavatkozásnál elejétől a végéig jelen vannak, annyit lehet kérdezni, tanulni amennyit csak nem szégyell az ember. Bemosakodni csak ritkán, nem rezidensek számára tancélú műtétekhez szokás de azért időnként lehet. A szakorvosok imádnak a szakmájukról beszélni –én pedig ezt gátlástalanul ki is használom. Itt jegyezném meg, főleg a következő turnusok kedvéért, hogy a rezidensektől túl sok odafigyelést oktatást nem kell, nem is lehet várni. Ezek a srácok éveken keresztül 4 AM körül már bent vannak (ha egyáltalán hazamennek), hogy képbe kerüljenek minden esettel mire a szakorvosok beérnek és mehessenek a műtőben, hogy aztán jobb esetben este 6kor, rosszabban 8-9 fele végezzenek. A rendszer úgy épül fel, hogy a rezidensek „viszik a boltot” amíg szakorvosi szintre nem ér pl. a műtét, vagy olyan döntést nem kell hozni, ami már nem az ő kompetenciájuk. Elképesztően precízen, hatékonyan felépített képzési rendszerben tanulnak, a „felsőbb éves” rezidensek leszálló rendszerben ugyanúgy oktatják az alsóbb éveseket, mint a szakorvosok, komoly rangnak számít már akár másodévesnek is lenni ami komoly felelősséggel is jár. Sajnos ebbe a rendszerbe egy még csak végzős medikus nem igazán fér bele. Félreértés ne essék, ha az ember kérdez, irdatlan mennyiségű tudással bombázzák meg bármikor, de aki a sarokban üldögél ahhoz nem fog odamenni senki, meglehetősen autodidakta egy gyakorlat, annak minden jó és rossz tulajdonságával.

Még ha nem is mindig mosakodhat be az ember, nézni-tanulni való akad bőven: Naponta kb. 15-20, az idegsebészet teljes palettáját felölelő műtét plusz az endovascularis laborokban szintén kb. ugyanennyi –világviszonylatban is vezető színvonalon. ROSA funkcionális idegsebészeti, MAZOR-X minimálinvazív gerincsebészeti robotok napi használatban, a legújabb navigációs rendszerek, képalkotó eszközök minden műtőben (amik egyenként akkorák mint egy táncterem. A környezet elképesztően modern, ezt igyekeztem képeken bemutatni.

Nekem ugyan engedményesen elég volt csak reggel 6-ra (műtősruhában, eseteket átnézve, felkészülten) járnom, nap végére mire átestem este a lakás küszöbén úgy éreztem szétrobban a fejem a tudás mennyiségtől amit sikerül begyűjtenem. Jót fog tenni Sarasota.

Miután a Buffalotól New Yorkig tartó gyomorforgatóan rázós repülőúton összeszedett tengeri –akarom mondani- légi betegségből egy jó vacsora és pár hideg sör segítségével kikezeltük magunkat, nem volt más hátra mint összekészíteni a regisztrációs pultot és eltenni magunkat másnapra. A konferencia lebonyolításában való segédkezés mellett volt időnk élvezni a tengerpartot és a floridai estéket is. Így esett többek közt, hogy az egyszeri amerikai pincérnők miután megkóstolták a magyar szilvapálinkát jókedvükben hatszor ütötték el a számlát és 6-7 sört elfelejtettek számlázni. A társaság férfi tagjai szerintem életükben nem voltak még ennyiszer honey-nak vagy darlingnak szólítva, komoly esélye volt hogy egyikünkre rázárják a mellékhelyiség ajtaját. Belülről… Minden esetre kaján megelégedettséggel nyugtáztuk, hogy bizony a magyar mézes-rettenetest rajtuk kívül csak igen kevesen tolerálják. Természetesen a komoly elhajlásokhoz komoly konferencia társult, a HMAA 50. jubileumi konferenciájának programjában nem kisebb nevek szerepeltek mint Craig Mello nobel díjas professzor, Farkas Bertalan, Áder János köztársasági elnök és Kemény Dénes, akinek a bíráskodása mellett én is vízbe ugorhattam, a szokásos vízilabdameccsen.

 Könnyed délutáni programként pár órás kajaktúrára mentünk lamantin-lesre, végigjártuk a mangrove mocsár labirintusainak turisták által is látogatható részét és bepillantást nyerhettünk a floridai milliárdosok hátsó –khmm- udvarába.

A kongresszust hajnalig tartó fergeteges hangulató halloweeni „kocsma party” zárta aminek az egyetlen szépséghibája, hogy dugóhúzó jelmezemhez sehol se találtam madzagot –pedig dugó az aztán volt bőven. Sebaj, majd legközelebb.

Összességében egy rendkívüli hetet tölthettünk el elképesztően jó társasában, hangulatban. A sarasotai HMAA konferencia egy életre szóló emlék marad. J

Hazatérve kissé fájdalmas volt akkor kelni, amikor előző héten feküdtünk, de amint beértem a műtőbe a fáradtság azonnal elmúlt, szinte észre sem vettem, hogy elrepültek a napok, hetek. Közben pihenésként megátogattuk a buffalo chicken wings szülőházát AZ Anchor Bar-t. A hely atmoszféráját, a felszolgálók kedvességét és suicide wingek hatását külön nem részletezném, beszéljenek a képek. J

A második hónapunk zárásaként elmentünk egy igazi amerikai elektromos-bőrfoteles expocenter mértű moziba megnézni a Bohemian Rhapsody-t (Mamaaaaaa, just killed a man, put a gun against his head, pulled my trigger, now he's dead –remélem most már minden kedves Olvasónak ez megy a fejében nem csak az enyémben :D ).

A hétvégén visszatértünk kicsit lazítani a korábban felfedezett kis niagara fallsi menedékünkbe pihenni, sétálgatni, Niagarát nézni, billiárdozni és természetesen meccsnézés közben pukkadásig enni magunkat junk foddal a korábbi bejegyzésemben is magasztalt „man cave”-ben.

Összességében szakmailag és minden egyéb tekintetben is csak szuperlativusokkal leírható hónapon vagyunk túl, a mai Roswell Clinic-beli orientációs napunk után úgy érzem a következő se lesz rosszabb. J

2018. November 21.

Környei Bálint

Anchor bár atmoszféra

Suicide wings utáni kevéssé őszinte mosoly

Suicide wings

Anchor bár

Kilátás a sarasotai apartman teraszáról

Sarasotai utcakép

Yacht klub

Búcsú sör :-)

Medence, tenisz pálya, szauna a szállás udvarán

A konferencia helyszíne

Akkor én már csak egy sört kérnék

Az idegsebészeti műtőblokk negyede

Alap felszerelés...

Az idegsebészeti műtőblokk pihenője

A rezidensi szobán erősen érződik a férfi

Cseppet sem beállított kép

Háttérben a kórházak egy negyede

Nyolctizenkettedelés – itt volt a tél, az ősz és egy kis floridai pszeudonyár is

Hosszas fejszámolás és Naptár funkciós vizsgálódás után ki merem jelenteni, hogy pontosan 4 hét múlva utazom haza-Haza. Ami azt is jelenti, hogy legalább 8 hete itt vagyunk. Még mindig élünk, még mindig szorgalmasan járunk be a kórházi gyakorlatainkra, még mindig rengeteg az új inger, még mindig tart a Netflix és Amboss előfizetés is.

A hétvégi kanadai kirándulás hatása alatt böngészem a mostani időszakban készült képeket és videókat – mosolygok és megnyugszom, hogy azért előzetes félelmeimmel ellentétben, bőven lesz miről írnom.

Ott van például az ittlétünk legfantasztikusabb hete: SARASOTA. Az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) 50. jubileumi konferenciáján mi is részt vehettünk a floridai Sarasotában. A teljesség igénye nélkül bevillanó emlékképek: Áder János köztársasági elnök beszéde, a magyar és az Egyesült Államokban élő orvosok közti hagyományos vízipóló meccs Kemény Dénes bíráskodásával, az űrhajós Farkas Bertalan őszinte élménybeszámolója és Dr. Craig Mello Nobel-díjas kutató előadása. Ilyen programok és a végig meglévő baráti légkör mellett öröm volt az S. házaspár és H.G. munkáját segíteni – köszönjük Nekik a rengeteg gondoskodást!

Találékony magyarként hamar megtaláltuk egymást a fiatalabb generációt képviselő szegedi, debreceni, budapesti, határon túli és pécsi résztvevőkkel. Esténként nyakunkba vettük a várost és ízelítőt kaptunk a halloweeni forgatagból és jelmezes partyból, finomabbnál-finomabb gasztrokulturális állomásokból és éjjelente mindig öröm volt a napot a parton beszélgetve zárni a hullámokat hallgatva. Pólóban! – a buffaloi zimankó után ez különösen felbecsülhetetlen élményt nyújtott. 

Nekem egy álmom vált valóra, amikor dr. V.P-vel bepattantunk egy bérelt autóba és meg sem álltunk az orlandoi Universal Studioig, illetve az azon belül működő Harry Potter világig. Úgy képzelem, hogy egy végzés előtt álló fiatal majdnem-doktornő nem kerülne katarzis közeli állapotba az Abszol úton sétálva és véletlenül sem költene dollárokat egy saját varázspálcára. A vidámparkban sem akarna mindent kipróbálni és természetesen nem állna le egereket csapkodni egy gumi kalapáccsal azért, hogy nyerhessen egy rendkívül rusnya, cseppet sem praktikus fejfedőt a húgának. Szerencse, hogy ilyen komoly hölgy nem volt jelen a kocsiban. J

Visszaérkezve Buffaloba nem állt meg az élet: csatlakoztunk a helyi cserkészekhez egy őszi kosárfonó workshopra (ezúton is köszönöm Dórinak hogy igyekezte menteni a menthetőt, az összes gyereknek pedig azt, hogy nem törtek ki gúnyos nevetésben a csúfos kis alátétemet látva).
Egy másik este pedig kedvenc pszichológus Dórimmal és Ákossal 2 és fél órát(X2) kocsikáztunk egy tehetséges, feltörekvő helyi indie banda: az Oh Hello's koncertjéért. Kétszer is moziztunk és döbbentünk le teljesen a rendelkezésre álló lábtereken és ülésméreteken, majd pedig több napra aláfestő háttérzenét szolgáltatott mind a Lady Gaga – mind pedig a Queens film.
Szerencsére eljutottunk kirándulni is, a térdem újra hajlandó engedelmeskedni és futni velem és „csak” egy hétig voltam halálomon egy tüszős mandulagyulladással. Leesett a hó is, előkerültek a csizmák-sapkák, majd pár napra rá a napszemüveg is – a tél még csak riogat minket.

A gyakorlatot illetően gyors mélyvíz és egy nagyon hasznos hónap következett a neurológián. Itt saját betegeket kaptunk minden reggel a helyi diákokkal, így viszonylag hamar meg kellett barátkoznom a 2 soros betegprezentálás művészetével, illetve a dekódolhatatlan rövidítésekkel és gyógyszernevekkel. A stroke team-et különösen megszerettem, minden nap külön figyeltek arra is, hogy új dolgokat tanuljunk és otthoni projektekkel motiváltak minket. (És csokival. Sok-sok csokival.)  Meleg szívvel tudom ajánlani ezt a rotációt mindenkinek, a neurológia iránt érdeklődőknek meg egyenesen kötelező.

A legutóbbi hétvégén Csoda-Szeretetcsomagot kaptam, megérkezett a Párom ide Buffaloba és hagyta, hogy egészen Kanadáig „rángassam”. Elképesztő szervezői vénának, egy kis szerencsének és sok-sok papírmunkának köszönhetően az utolsó hónapot ő a „szomszédban”: New Yorkban tölti sürgősségi gyakorlaton – az eddigiekhez és a 6 órányi időkülönbséghez képest szinte csak egy köpés az a 9 órányi buszút. J Szombaton visszatértünk a félmaratoni helyszínemhez: Niagara Fallsba téli vízesés-nézőbe. Itt édesnégyesben Dóri-Bálintékkal egy nyugis hétvége keretein belül végeláthatatlan billiárd partikat játszottunk, végigettük az immár kedvenc helyünk kínálatát és megcsodáltuk a zajló tűzijáték verseny programját is. Szép volt, jó volt, átkozottul hamar vége volt.

De! érkezik a Hálaadás, a Black Friday és lassan adventolunk is – spoiler alert nélkül is ki merem jelenteni, hogy rengeteg élmény vár még ránk.

Köszönöm szépen a HMAA-nak, a buffaloi barátoknak és pártfogóinknak a segítséget, a Campus Mundinak pedig a támogatást.

To be continued…

2018.11.19.

Árkus Vanessza

(P.S: https://www.youtube.com/watch?v=WbN0nX61rIs)

Sárgul már az összes fa levele, sej hideg akar lenni...

Épphogy csak megkezdtem a második négyhetes rotációmat, szinte napról napra érezhetően hűvösödött az idő. Ehhez az érzéshez sokat segített a télikabátom hiánya – amit tudatosan itt terveztem venni, de eddig még nem adódott megfelelő alkalom.

A második rotációm a belgyógyászat volt, amit a Roswell Parkban töltöttem sarcoma/melanoma osztályon. Még mindig csak áradozva tudok erről a helyről mesélni, teljesen más szemléletű a daganatos betegek ellátása, mint otthon: valahogy sikerült elérniük azt, hogy bár legyen gyógyíthatatlan egy beteg, nyíltan tudnak beszélni róla és ne félelemmel, tabu témaként kezeljék a prognózist. Rengeteg önkéntes jár az onkológiai központba: van, aki útbaigazítást ad, ajtót nyit a betegeknek, segítő csoportot szervez vagy éppen órákon keresztül élő zenével festi alá a hallban a várakozást. Sőt, vannak terápiás kutyák is, akikkel fel-alá sétálgatnak a kórházban és mindenkihez odamennek, akin látszik, hogy szüksége van egy kis támogatásra. Összességében egy végletekig kellemes atmoszférájú helyről beszélhetünk – annak ellenére, hogy nagyon beteg emberek járnak oda nap, mint nap.
Maga a gyakorlat nagyszerű volt, jeles szakemberekkel, akik sokat tanítottak a kezelt betegségek hátteréről, a kemoterápiák összetételéről és hatásáról, betegvizsgálatról (több aktívan használatban lévő szert itt kísérleteztek ki, folyamatosan vonnak be betegeket studykba, guideline-okat írnak, egyszóval valódi „up-to-date” hely).

Roswell Park parkja, háttérben a Buffalo General Hopital

Végre eljött az ideje ennek is és felavattuk Az Anchor Bar-t, a csirkeszárnyak hazáját. Mindenkinek kötelező kör aki akár egyszer is Buffaloban jár. Nagyon ’crispy’-n, bátrabbaknak suicidal szósszal, kevésbé bátraknak barbecue szósszal. J

Még a suicidal szósz előtt…

Időközben egy hetet volt szerencsém eltölteni Sarasotában (Florida), amit igazán köszönök a HMAA-nak, illetve a megvalósításért külön S.Á.-nak és S.I.-nak. Nagyon jól esett a buffalo-i hidegből lerepülni kicsit melegedni Floridába. Az egy hetes konferencia (HMAA 50th Annual Conference, Sarasota) alatt megszámolni sem tudom hány új emberrel ismerkedtem meg, főleg orvosokkal. A HMAA Balatonfüredi Konferenciáiról sok ismerős arccal is találkoztam, nagyszerű érzés volt „itt is” összefutni, beszgatott volt szövetségi kapitányáét (K.D.) és az első magyar űrhajósét (F.B.)! Ezenkívül szabadidőben elmentünk Bálinttal egy kajaktúrára, ahol láttunk igazi lamantinokat és végig csoroghattunk a mangrove erdőkön. J Sajnos a Mexikói-öbölben nem úsztam, mert idén nagyon sokáig tartott a rettegett „red-tide” és még nem tisztult fel megfelelően a víz. A konferecia utolsó napján tartottunk egy Halloween-i party-t, ahol viccesebbnél viccesebb jelmezekben roptuk a táncot hajnalig.

Sarasota Beach

Mangrove erdő

Én és ????

November 3-án, szombaton azonban vissza kellett térni Buffaloba, hogy folytassuk a gyakorlatainkat. Édesanyámnak és B.M.-nek hála Sarasotában megérkezett a télikabátom otthonról, így immáron felkészülve az időjárás viszontagságaira indultam neki az elkövetkezendő heteknek. (Masszív mínusz fokok éjjel, napközben hó, váltakozva esővel, erős szél… Következő őszi-téli(-talán tavaszi) turnusoknak: vegyétek komolyan a hideget!) A következő kép a Bohemian Rhapsody c. műremek megnézése után készült:

Bejegyzésem utolsó bekezdését ismét Kanadának szentelem: annyira közeli és szép célpont volt Niagara Falls, hogy ismételten útra keltünk. Az ötlet részben onnan jött, hogy a hetekben tűzijáték versenyt szerveztek, és 5 hétvégén keresztül minden szombaton 18 perces tűzijáték show-val kápráztatták el a környéken lévő embereket. Noha az idő most nem kedvezett annyira, egyáltalán nem hozta ki a hely szépségét (a megannyi színben pompázó fák, az azúrkék folyó a klisés szivárvánnyal), volt mit megnézni a tűzijátékon kívül is. A leginkább említésre méltó egy hatalmas madárház (Bird Kingdom) volt (kicsit újra gyereknek érezhettem magam.. :D ). Az épület korábban egy magánkézben lévő múzeumként szolgált, ahol –mint később kiderült- I. Ramszesz fáraó múmiája volt kiállítva 140 évig, illetve megtudtuk, hogy igen népszerű dolog volt a XX. század elején hordóban „lecsorogni” a vízesésen. „Végy egy erős hordót, tömd jól ki, mássz bele, és pottyantsd bele magad a folyóba a vízezés előtt úgy, hogy ne kapjanak el. Húsz perc múlva megkapod a hírnevet.” Hát, nem volt egy életbiztosítás. És természetesen nem maradhatott ki kedvenc sportpub-unk sem, a Grand Central.

Alces alces

Dardevil’s Barrel

„Jacky”

Összességében nagyon elrepült az idő, most kezdjük meg a harmadik rotációnkat, de ez a következő blogbejegyzés témája lesz…

To be continued…

2018.11.18.

Szabó Dorottya Kata