2017. december 5., kedd

Második hónapom Buffaloban

Nyolc hét telt el Buffaloba érkezésünk óta, azonban az elmúlt négy hét úgy elrepült, hogy csodálkozva vettem észre, hogy az utolsó rotációnkhoz érkeztünk.
A második rotációm szintén a gyermekgyógyászat jegyében telt, 4 hét gyerekkardiológia következett. A gyakorlatot már az elejétől kezdve izgatottan vártam, tudtam, hogy nagyon érdekes heteknek nézek elébe, és nem is kellett csalódnom. A gyakorlatom helyszíne egy főként szívfejlődési rendellenességekkel foglalkozó járóbeteg rendelés, ahol három szakorvos és körülbelül hat nővér fogadja minden nap a betegeket és családjukat.
A légkör ennél barátságosabb és kedvesebb nem is lehetne, már az első nap befogadtak a csapatba és mindent elkövettek, hogy jól érezzem magam és a lehető leghasznosabban teljen a gyakorlatom.
Az elmúlt négy hétben megismerkedtem a leggyakoribb fejlődési rendellenességekkel és korrekciós beavatkozásaikkal, ezenkívül ritka szindrómákkal küzdő gyerekekkel is találkozhattam. Az orvosok évek, sőt bizonyos esetekben évtizedek óta kezelik betegeiket, így bizonyos értelemben családtagoknak tekintik őket a páciensek. Átsegítették a beteg gyerekeket és szüleiket a legnehezebb és legbizonytalanabb időszakokon, és mindig a maximumot nyújtják és nyújtották az ellátás során, ami úgy gondolom az orvosi hivatás egyik legfontosabb része.

A klinika berendezése fantasztikus, minden vizsgáló más téma alapján van berendezve: Némó szobától kezdve trópusi dzsungelen és mesebeli kastélyon át minden megtalálható. Az ultrahang vizsgálatok során a legújabb meséket nézhetik a gyerekek, miközben a vizsgálóban kapott nyalókával és játékokkal kötik le a figyelmüket. Azt kell mondjam, hogy kevés síró kisbeteg távozott a rendelőből, a kifelé kapott édesség, matrica és játék mellett esélyük se volt az ijedtségre. A szülők pedig azzal a tudattal távozhattak, hogy gyerekük sehol máshol nem kaphatott volna ennél szakszerűbb és figyelmesebb ellátást.

A modern technológia és a csapatmunka a mindennapok részét képezi a rendelőben, heti két nap reggelenként videó konferencia formájában két másik kórház orvosi csapatával esetmegbeszélés és konzultáció zajlik. Ez azt jelenti, hogy ha bármilyen kétség felmerül egy beteg kezelésével kapcsolatban, akkor 25 orvos véleménye alapján hozzák meg a végső döntést, amit rendkívüli dolognak tartok.


A folyamatos szakmai fejlődés és tanulás fontosságát is megtanulhattam a gyakorlatom alatt, minden beteg után, még napközben átnéztük a releváns kórképeket és beszámoltunk róla Dr. O.-nak. Ő azt az elvet vallja, hogy minden nap fontos a tudásunkat bővíteni és ő is ezt teszi lassan 30 éve.


A gyakorlatunk második hetén újabb kaland várt ránk: lehetőségünk volt 8 napot Floridában, Sarasotában tölteni a HMAA éves konferenciáján, így gyorsan elmenekültünk az egyre téliesebbé váló időjárás elől. Felejthetetlen élményekben volt részünk, a konferencia kiváló tudományos színvonala mellett olyan érzésünk támadt, mintha egy nagy családi összejövetelre érkeztünk volna. A napközbeni érdekes előadások után minden este a social event-eken lehetőségünk volt megismerkedni a HMAA tagjaival és az USA-ban élő magyar orvosokkal, akik többsége évek óta visszajár a sarasotai konferenciára. A kötetlen beszélgetések során rengeteg érdekes szakmai és személyes életutat ismerhettünk meg, és sok kedves emberrel találkoztunk. Külön élmény volt az utolsó napi magyar est, ami egy falusi lagzi hangulatát idézte, mindenki együtt táncolt a legnagyobb mulatós és magyar slágerekre. A konferencia szervezési feladataiban is segédkeztünk, így megláthattuk hogy milyen sok munkát igényel egy sokszínű tudományos konferencia megszervezése. Floridát nem véletlenül hívják a napfény államának, novemberben is 25-28 fok az átlagos nappali hőmérséklet, így lehetőségünk volt az óceánparton napozni és megnézni az USA legszebb strandját is. Egy kajaktúrán is részt vettünk, ahol a nyílt vizi evezés után egy mangrove erdőben folytattuk utunkat, felejthetetlen élmény volt a vízből kiálló gyökerek között evezni. Ennyi fantasztikus élmény után biztos vagyok benne, hogy még visszatérek Sarasotába.



A gyakorlat zárásaként én és Anna Bostonba utaztunk, hogy felfedezzük az egyik legtörténelmibb amerikai várost. Végigjártuk a város történelmén átvezető Freedom trailt, sétálgattunk a hangulatos belvárosi utcácskákon. Mindeközben olyan érzésünk támadt, mintha igazából Európában lettünk volna, csak minden a sarkon szembejövő Starbucks emlékeztetett arra minket, hogy valójában melyik kontinensen is vagyunk. Boston nem csak a történelméről, hanem a világhírű egyetemeiről is ismert, nagy élmény volt a Harvard és az MIT campusán barangolni és megmerítkezni az egyetemi légkörben.
Boston után sikerült Anna egy nagyon kedves ismerősét is meglátogatni egy new englandi városkában, Stonigtonban. A vendéglátónknak köszönhetően megkóstolhattuk a stoningtoni kikötőben fogott tengeri ételeket és meglátogattuk a gyönyörű környező erdőket és kikötőket. Nagyon érdekes élmény volt megismerni az USA-nak egy ilyen nyugodt és festői vidékét is.


Az elmúlt négy hétben több államot is sikerült felfedezni, és rájöttem hogy mindegyik rész más arcát mutatja Amerikának. Örülök neki, hogy az utóbbi egy hónapban ennyi hihetetlen helyen sikerült járni, és remélem az utolsó hónapom is maradandó élményeket tartogat.

2017. november 24.

Orosz Tünde 

A good flow nyomában

Amilyen lassan telt mindannyiunknak az első hónap, annyira hamar elszállt a második. Az utóbbi 4 hetemet (igazából csak 3 a sarasotai kiruccanás miatt) a gyermekneurológián töltöttem. Kicsit tartottam ettől a rotációtól, mert nem csak jókat hallottam róla, de végül imádtam! A napi ritmust hamar sikerült felvennem és nagyon megszerettem a csapatot. Sok érdekes szindrómával és genetikai betegséggel ismerkedtem itt meg, azonban a legtöbb beteg valamilyen epilepsziás roham miatt kerül a teamhez, így ezekről tanultam a legtöbbet. Az angol tudásomat is (igencsak) fejlesztette a csapat, ugyanis a jordániaitól, a nagyon erős indiain át egészen az ír akcentusig midenfélével lehet itt találkozni. Csütörtökönként az egész gyermekneurológia team (az összes attendinggel és fellow-val) összeült és megbeszélték a hét érdekes eseteit, illetve az ezekről készített prezentációinkat, amiket mindig nagyon pozitívan fogadtak.

Az utolsó hetemet pedig már az új Oishei Children’s Hospital épületében töltöttem, ami elképesztő! Gyönyörűen berendezett hatalmas terek, egyágyas szobák, tágas, világos folyosók, minden szinten játszószoba és mikróval, hűtővel felszerelt váró a szülőknek. Az egyetlen hibája, hogy itt is Tim Horton’s kávézó van (mint a BGMC-ben és a régi Children’s-ben), ami (szerintem) a világ legrosszabb kávéját árulja.


Kedvenc pillanatom, mikor a Children’s Hospitalban találkozunk egy-egy service doggal:) 
Nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodtam itt, mindenki hihetetlenül kedves volt velem, a legkisebb apróságért és jó válaszért is megdicsértek és azt hiszem ez a sok pozitív feedback megtette a hatását: megszerettették velem mind a gyermekgyógyászatot, mind a neurológiát.


A hónap fénypontja mindenképpen a HMAA konferencia volt Sarasotában. Florida elképesztő! Pláne ha az ember a buffaloi ősz, hideg és eső elől menekül oda. A konferencia lebonyolításában való segédkezés és a saját előadásunk mellett maradt időnk bőven strandolni, napozni illetve részt vehettünk az esti social programokon, amik mindig nagyon vidáman teltek. J Rengeteg embert megismertünk, eveztünk mangroove erdőben, finomakat ettünk, elmentük az USA No.1. strandjára, ahol a homok a valaha legpuhább és nem utolsó sorban ez az egy hét közelebb hozta egymáshoz az egész csapatot. Visszakaptuk a pozitív flow-t! Marci azóta is majdnem minden reggel elkészíti Tündinek és nekem a napindító kávét, és mellékel hozzá egy-egy vicces üzenetet. J




Még Sarasota előtt jártunk a Magyar Házban az október 23-i ünnepségen, illetve elmentünk pár CTP-s diákkal a buffaloi restaurant week keretén belül egy kiadós bbq vacsorára.
Kihasználtuk, mikor Geri és Marci Torontóba utaztak és csaptunk egy csajos hétvégét Tündi, én, egy rochesteri magyar au-pair lány és egy barátnőm, aki egészen Montréalból utazott hozzánk. Ettünk chicken wings-t, néztünk Ryan Gosling-os filmet (kihagyhatatlan pontja egy ilyen hétvégének), a kelleténél jóval több órát töltöttünk shoppingolással és még egy kis forralt borozás is belefért a programba.


A következő héten Tündivel ketten nyakunkba vettük a világot és elutaztunk 2 napra Bostonba, onnan pedig további 2 napra Connecticutba egy kedves magyar ismerősömhöz. Az időjárással nem volt szerencsénk (így tisztes összeget költöttünk Starbucks kávékra, csak hogy bemeneküljünk a szél és eső ellen), de sikerült így is minden látnivalót megnézni Bostonban (Freedom Trail, kikötő, parkok, MIT, Harvard). Gyönyörű város, mindketten azonnal beleszerettünk, csak ajánlani tudom minden turnusnak! J Ez után buszra pattantunk és meg sem álltunk Stoningtonig, a csendes connecticut-i kisvárosig, ahol Nagyapi isteni finom töltött káposztával és rácsos linzerrel fogadott minket. Néztünk óceánparti naplementét, kóstoltunk gőzgéppel préselt apple cidert és barangoltunk a természetben.



A floridai good flow viszont eddig tartott: arra értünk haza, hogy a házban se áram, se víz nincsen, így a fűtés sem ment, kint tombolt a hóvihar, mi pedig egy darab gyufát se találtunk, hogy a mécseseket és a Jézusos gyertyát meggyújtsuk…így kezdjük hát a következő rotációt.

2017. november 22.

Kiss Anna Réka

A Manatee-k nyomában

A második gyakorlatom a Diabetes-Endocrinology Center-ben volt.  Erről Charlotte már nagyon jól fogalmazott az ez előtti blog-ban, úgyhogy csak néhány szót írok róla.  Egy nagyon barátságos rezidenst fogtam ki, aki sokszor engedte, hogy én kérdezzem és vizsgáljam a betegeket, miközben ő is ott volt velem.  Főleg cukorbeteg és pajzsmirigy betegekkel volt interakcióm, és sok gyónásban volt részem az édes guilty-pleasure-ökről.  A cukorbetegég kezeléséről nagyon sokat lehetett itt tanulni.


Dr. M. I. egy beach shirt-ben fel vett minket a St. Pete-Clearwater reptérről és hát ez igazán kedves volt tőle, mert ez a reptér egy órára volt a HMAA konferencia hotelétől.  Nagyon jól sikerült a 49. HMAA konferencia Sarasota, Floridában.  jelentem, hogy az amerikai (+1 kanadai :) ) vízilabda csapat megverte a magyar csapatot.  Egy kicsit segített azért, hogy volt egy veterán magyar nemzeti játékos a csapatunkban.  Volt azért egy kiállítás is a meccsen, úgyhogy "it was not all just fun and games".  Egy csoportos kayak túrát is rendeztünk a helyi öbölben, ahol mangrove kayak utakon is kalandoztunk.  Manatee-ket (tengeri teheneket) kerestünk, de hiába.  A manatee-k a hotel pooljában lebzse....elkalandoztam.  Kárókatonák úszkáltak a kayakok mellett és alatt, hiszen jól felzaklattuk a halakat és ezeknek a furfangos madaraknak "all-you-can-eat buffet"-ben volt részük.





Egy oyster bar-ba meghívott minket, Buffaloi diákokat, egy nagyon kedves sarasotai orvos.  Szerintem itt próbáltunk mindnyájan először aligátor húst.  Ez is csirke ízű volt, mint a béka.  Sok jó esti programban volt részünk. Külön köszönet Dr. H. G. - nak, hogy beengedett minket (négyünket) a kuckójába az utolsó ráadás esténken.  Végre tudott ő is aludni egy jót a sok korán kelés után: 



A sarasotai időjárásra fáj most vissza gondoldni. A 28 C fokbol visszajönni a 2 C fokos Buffaloba egy igazi öröm volt.  De legalább a Zámbo Jimmy hangja haza parádézott minket a hideg esőben.

Marcival még egy hétvégére Torontóba mentünk Dr. F. P.  meghívására.  Péter bácsi egy élő legenda (határtalan kedvességgel fogadott minket).  Nagyrészt autóból tudtam Marcinak megmutatni Torontonak a jellegzetesebb részeit, mert -12C fok volt a hétvégén.  Két perces ultimátumot kapott Marci, hogy ugorjon ki az autóból és fényképezze le a CN Tower-t.  Másfél perc után puskaropogás szerű hangra kaptam oldalra a fejem.  Egy összefagyott kopogó jégtömb rimánkodott az életét jelentő bebocsátásért.  Kivártam a két percet.
Jó hely az a Florida.



2017. november 22.

Vass Gergely

Sarasota, Torontó, egyebek

És végre megszólalt:

„Száz aranyért nem adnám,
Száz aranyért sem adnám”

Na ez belökte a bulit. Mint ahogy mindenhol ezt tenné a világ bármely pontján.

Hát komolyan, ha ezt valaki mesélte volna, Münchhausen szindrómásként javasolnék neki egy Teleshopos marketinges állást.  Így valószínűleg ti sem hiszitek, hogy Jennyvel odamentünk a korábban az EDDÁ-ban játszó szintishez, hogy kérjük a Grofó számot. Együtt táncolt velünk a korábbi egészségügyi államtitkár, a washingtoni magyar nagykövet és az egész Amerikai Magyar Orvosszövetség. Így zárult a Sarasotai Konferencia. Elképesztően szuper egy hetünk volt ott lenn.  

Apropó ott lenn, hát ezek után nem volt könnyű visszajönni ám a  nőgyógyászatra...

Hétfőre meg volt beszélve, hogy Dr. M. - el megyünk a Suburban Hospitalba, ahol megnézhetem a da Vincis műtéteit. Már előre vártam ezt a napot, mert még sosem láttam ilyen gépet. Ezért érthető módon eléggé bosszús lettem, mikor csak később tudtam bejutni a rendelőbe, ahonnan indultunk volna. Ott viszont kitörő lelkesedéssel fogadtak az asszisztensek, mert komoly elmaradásom volt: még nem színeztem ki a pulykát, amit régi hagyomány szerint felakasztanak a bejárati ajtóra minden itt dolgozótól.

Azt hittem, ott helyben üt meg a guta. Magyarországon összesen van annyi ilyen sebészeti gép, mint itt egy folyosón Buffaloban, de én inkább ehelyett arra figyelek hogy a zsírkrétával tartsam a vonalat és ne menjek túl a pulyka kontúrján. Valahogy nem volt teljesen őszinte a mosolyom a színválasztásnál,  de a pulyka végül elkészült és a daVincire is sikerült bejutnom.

Gerivel egy hétvégén felmentünk Torontóba az iszonyatosan kedves Péter bácsihoz.  
Jól szemlélteti a kanadai, amerikai emberek gondolkodását a távolságról, hogy mikor szombat reggel elindultunk bevásárolni, megkérdeztem Péter bácsi barátját, hogy talán nincs-e messze ez a bolt ahova épp megyünk:
-Nincs!-hangzott az értetlen válasz.
-Jó, csak mert, gondoltam, hátha esetleg mégiscsak messze van, mert már 40 perce megyünk 80-al az auótpályán és ezért jutott eszembe.
-Mondtam már,  hogy nincs messze.

Oké, szóval a bolt nem volt messze. Szerencsére az Ontario Galéria viszont tényleg közel volt, és mivel pont arra turnézott a Guillermo del Toro házi gyűjteménye, gyorsan el is mentem megnézni.  

Jövö héten ráfordulunk az utolsó rotációmra, a gyerekgyógyra. Nagyon sajnálom otthagyni a M. fivéreket, életre szóló tapasztalatokat, tanácsokat és főleg poénokat kaptam tőlük. Nem fogom elfelejteni azt a keddi napot, mikor a célunk az volt, hogy mintegy szociológiai- elhízásügyi tanulmányként nézzük a nőgyógyászati rendelésen, mikorra gyűlik össze 2 tonna „pure women”...

Kora délutánra már igen elégedett mosoly lett rajtunk úrrá. 




2017. november 21.

Keszthelyi Márton

Travels and residency interviews

The second month here in Buffalo passed by very quickly. If the first month’s theme was settling in, the second month’s was travel! More on that below.

For the second rotation, I continued in the outpatient endocrinology office, about 10 miles from our apartment building. There was a new batch of internal medicine and family medicine residents rotating through the clinic, as well as some medical students who each came for one full or one half day per week. Because I had already spent some time in this rotation, I could fill them in on the rules and customs of the office (for example, which patients were seen by the nurse practitioners rather than residents, what to do with patients on insulin pumps, and where to meet in Buffalo General Hospital when the clinic moves there once a week on Wednesdays). I was also comfortable working with the three attendings and endocrinology fellows, the latter being with whom I spent the most time.  The fellows especially were a very kind and supportive group who never hesitated to let me join them during patient visits or discussions.

Looking back, I have come to appreciate endocrinology and definitely enjoyed the field the more time I spent with it – sometimes, the more in depth you go into a subject, even if it is not something you are necessarily interested in pursuing professionally (diabetes management, for me), the more interesting it becomes. Most importantly, I now feel comfortable discussing insulin regiments and oral antidiabetic medications with people, and no matter the medical setting, diabetes is bound to arise regularly.

Aside from the rotation, I have also been fortunate to be traveling for residency interviews as part of the U.S. medical education system. I submitted my documents in this application cycle to many training programs. Some of them have sent invitations for interviews, which means that applicant candidates travel to the hospital site for both sides to learn more about each other. I have been traveling along the East coast, so it has been possible to go everywhere by car. I have always liked a good road trip, and it has been a good opportunity to see different parts of this vast country.


The interview day includes an information session about the program, a tour of the facilities, and one-on-one talks with 3 to 4 faculty members. Usually, there is the chance to have dinner the night before with residents, and lunch during the day with several members of the department. While in Buffalo, it has been helpful to talk with some of the current medical students and residents at UB who are more familiar with the U.S. residency system, and I have gained a lot of insight from them about the process. Here are some places visited along the interview trail:



Before coming back to Buffalo, I also had the chance to meet with one of my oldest friends who lives in New Jersey. With Thanksgiving around the corner, we practiced our baking skills and made this apple pie:


The drive back to Buffalo was dark and stormy. During a rough patch, we stopped at a rest area where this illuminated sign managed to sum things up:



2017. november 20.

Charlotte Schwarz