2017. október 3., kedd

Curtain call

Elérkezett az idő az utolsó blogbejegyzés megírására, ideje számot vetni a kint töltött 3, fantasztikus, élményekkel teli hónapról. Rájöttünk, hogy amit a blogon olvastunk az előző generációk irományaiban, hogy mennyire gyorsan elröppent nekik az idő itt, Buffaloban, egyáltalán nem csak egy üres közhely, hanem igenis nagyon igaz. Rengeteg élménnyel, tapasztalattal térünk majd vissza Európába, haza, hogy ott visszacsöppenjünk korábbi életünkbe, mindennapjainkba. Az utolsó hónapunkban rengeteg minden történt, ezeket próbálom most összeszedni egy végső blogbejegyzésben.

Kezdjük a szakmai oldallal, a gyakorlatokkal. Az utolsó hónapomat a gyermekkórházban töltöttem. 2 hetet gyerekneurológián, 2 hetet gasztroenterológián. A gyerekneurológia osztály egy konzultációs team-et jelent a gyermekkórházban, ez azt jelenti, hogy ha van neurológiai eset valamelyik emeleten, a team-et hívják, hogy menjen és vizsgálja meg a kis betegeket neurológiai szempontból, állítsa fel a diagnózist és döntsön az esetleges terápiáról. A kora szeptemberi napok igencsak lazára sikeredtek, naponta 3-4 konzultációs esetünk volt, így annál több idő jutott megismerni a team nem mindennapi tagjait. Azért szerencsére láthattunk 1-2 érdekes esetet, vizsgálhattunk gyerekeket és érdekes előadásokon vehettünk részt. Volt lehetőségünk meghallgatni a mi rotációinkból elmaradt neurológia előadásokat is, amik így színesítették a programunk. Mivel az előző hónapot is neurológián töltöttem, illetve mivel a belgyógyászati tárgyak érdekelnek a legjobban, felkerestem Éva nénit, hogy lehet-e másik gyerekosztályon rotációt tölteni annak ellenére, hogy hivatalosan csak a gyerekneurológia van meghirdetve a magyar hallgatóknak. Körülbelül 2 telefonálás és 10 perc alatt sikerült is megoldani ezt az ügyet, az utolsó 2 hétre mehettem gasztroenterológiára. Ezt jótanácsként gondoltam megemlíteni a jövő buffaloi diákjainak, hogy alapvetően sok mindent könnyen el lehet intézni, néha csak 1 telefonálásba kerül. A döntés nagyon jónak bizonyult, a gyerekgasztrón eltöltött rotáció lett a kedvencem mind közül. Pont egészséges napi 7-8 órát kellett benn lenni, melynek minden perce hasznosnak bizonyult. Üresjárat nemigen volt, folyton volt konzultációs betegünk vagy az osztályhoz tartozó bennfekvő (inpatient) beteg, illetve sokan jöttek ún. follow-upra, hogy megkapják a kezelésüket betegségükre (általában infliximab infúziót Crohn betegségükre). A hét 3 napján volt „procedure” nap, ilyenkor endoszkópos beavatkozásokat nézhettem minden mennyiségben, láttam májbiopszia vételt és PEG behelyezést is. Mindenki nagyon kedves volt és sokat magyarázott, örömmel felelt minden(féle) kérdésemre nővértől kezdve főorvosig. A többi napon az egyes emeleteken vagy a sürgősségi osztályon lévő betegeinket látogattuk meg. Általában egy nagyon kedves egyiptomi rezidenssel voltam, aki mellett sok mindenben részt vehettem, saját betegeket kaptam anamnézis felvételre és betegvizsgálatra. Ha volt egy kis ideje, akkor sokat magyarázott nekem az egyes betegségekről és terápiájukról. Heti átlag 2 előadás volt ezen az osztáyon a rezidenseknek amiken én is részt vehettem. Mindent összevetve elmondhatom, hogy egy percet sem unatkoztam ezen az osztályon, mindig volt valamit csinálni vagy mindig magyarázott nekem valaki így elkerülve az esetleges üresjáratokat. Heti egyszer ezen az osztályon is, csakúgy mint a lymphoma osztályon a Roswell Parkban, volt „patológia konferencia” ahol a patológusok vetítették ki a múlt heti biopsziákból készült metszeteket és a klinikusokkal közösön állították fel a diagnózist a tünetek és a szövettan alapján.


Az utolsó hónapunk nemcsak gyakorlatokban, hanem utazásokban is bővelkedett. A lányokkal szeptember elején elutaztunk Bostonba, megnéztük a Harvardot, az MIT-t, végigsétáltunk a Freedom Trail-en, megnéztük a kikötőt, a JFK múzeumot és a bostoni teadélután helyét. Boston az egyik legérdekesebb város, amit Amerikában láttam, nagyon sok történelemmel, világhíres campusokkal. Viszonylag kis helyen terül el, szűk utcái vannak és nagyon jól felépített metrórendszerük (egyszer sem kellett Ubert hívnunk) melyek eléggé európai benyomást kölcsönöznek ennek a városnak. Kirándulásunkat még az idő sem tudta elrontani, pedig próbálkozott. Következő hétvégén már Levivel kiegészülve elutaztunk Chicagoba, mely város mindannyiunknak nagyon tetszett, egy igazi amerikai nagyváros tele felhőkarcolókkal, széles utakkal. Sok mindenben hasonlít New York Cityhez de nem annyira zsúfolt és nem annyira szemetes. Itt részt vettünk egy nagyon jó „free tour”-on, ezt a fajta városnézést mindenkinek ajánlom, ilyenkor egy helyi körbevezet egy interneten verbuválódott csoportot a város legérdekesebb, legfontosabb pontjain és ott személyes hangnemben sok érdekességet mesél nekik, mindezt a tour végén adandó borravalóért cserébe. Természetesen meglátogattuk Washington DC-t is, ami talán az USA leglátványosabb városa. Itt is meglátogattuk a leghíresebb helyeket és múzeumokat (minden ingyen volt). Washington csodás épületei, emlékhelyei mindannyiunkat lenyűgözött. Utolsó hónapunkban eljutottunk a buffaloi zooba, voltunk bowlingozni is, voltunk a Niagara melletti nemzeti parkban (Devils Hole), ahol újfent M.I.-vel piknikeztünk egyet keretbe foglalva amerikai kalandunk buffaloi részét. M.I. itt meghívott minket jetboat-ozni a Niagara folyóra, ami egy kisebb party vízibuszként ugrándozott a folyó hullámain. Átsétáltunk a Niagara kanadai oldalára és onnan este is megcsodáltuk a világ egyik legnagyobb vízesését, Buffalo büszkeségét különböző színekben kivilágítva. Utolsó buffaloi napunkon megérkezett a következő csoport is, akikkel csaptunk egy welcome-farewell partyt, méltón búcsúzva New York állam ezen szegmensétől.


A Capitoliumnál


Chicagoban


Ha már mi is egy rém rendes "cshalád" lettünk...


Niagara by night

Végére még csak annyit szeretnék írni, hogy amikor a motivációs levelet fogalmaztam meg a jelentkezéshez azt tűztem ki célul magam elé, hogy minél többet láthassak, tanulhassak szakmailag, hogy minél több új embert ismerhessek meg, új barátokat szerezhessek, hogy fejleszthessem, gyakorolhassam az angolt, és hogy minél többet lássak Amerikából és éljek át az itteni kultúrából, mindennapokból és életvitelből, világszemléletből. Jelentem a 3 hónapos terv 150 százalékkal túl lett teljesítve, sokat tanulhattam egy ilyen nagyon fejlett, teljesen más logika alapján felépített egészségügyi rendszertől, sok embert ismerhettem meg mindenféle nációból, nagyon jó barátokra leltem lakótársaimban, akikkel igencsak megkönnyítettük és bearanyoztuk egymás amerikai kalandját a sok nevetéssel, kirándulással, bulival és Dr. Bubó nézéssel. Egy egészen >>újvilágba<< csöppentünk be, melynek nagyon érdekes és sokszínű kultúrája és atmoszférája van, melyet mindannyian maximálisan élveztünk (éltünk). Érdekes volt az itteni világot, életünket összehasonlítani az otthoni, európaival, összegezni azt, hogy mi jobb és mi nem jobb itt mint otthon, és jó lesz ezzel a sok élménnyel és tapasztalattal hazatérni és esetleg 1-2 új dolgot beleépíteni a magyar mindennapjainkba. Mindig szívesen fogok visszaemlékezni erre a 3 hónapra, mely nagyon intenzív és élménydús volt, örülök, hogy részese lehettem ennek és mindenkinek nagyon tudom ajánlani, hogy jelentkezzen erre a programra, biztos vagyok benne, hogy nem fogja megbánni.

2017. szeptember 24.
Nagy Ákos

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése