2017. január 12., csütörtök

Gravity rounds

Pontosan egy hónapja ébredtem először Buffaloban. Akkor még az indulás körüli zűrzavar, az elkeveredett DS-2019, a sürgősségi vízuminterjú és a hosszú utazás járt a fejemben. Az érkezésünk után pár nappal, még a gyakorlatok megkezdése előtt meghívást kaptunk a magyar moziba. Itt egy 70-es évek végi filmet néztünk meg és megismerkedtünk a helyi magyar közösség egy részével. A rendszeresen megrendezett mozin kívül a magyar mise a másik találkozási pont, itt Éva néni mutatott be minket.



Első gyakorlatomat a Buffalo General Hospital-ben töltöttem neurológián. A gyakorlat egy előadással kezdődött a neurológiai betegvizsgálat alapjairól, majd az amerikai diákokkal együtt megkaptuk a tankönyveinket és elindultunk az osztály felé. Legalábbis ekkor még ezt hittem, hamarosan kiderült, hogy a neurológia itt teamekben működik és a betegek a sürgősségitől az intenzíven át a rehabilitációs osztályokig bárhol lehetnek, akár éppen dialízisen is.  Második napomon már 7-re kellett beérnem a rezidens szobába, ekkor kezdődik az éjszaka érkezett betegek megbeszélése. A megbeszélés után az általános és a stroke team szétválik, első két hetemen az általános team tagja voltam. A nap következő pontja a betegek szétosztása a rezidensek és az orvostanhallgatók között. Ezt a chief resident végzi el, nekem is jutott minden napra 1-2 beteg.  Az anamnézis felvétel és a betegvizsgálat után át kell nézni a korábbi leleteket és ezek alapján kell referálni az attendingnek. Érdemes megkérdezni a rezidenseket, hogy az aktuális attending milyen sorrendben szereti az információkat, vagy vannak-e egyéb szokásai, például gyűjti-e a betegek vonalkódos matricáit. Miután mindenki elmondta a saját betegeit, megkezdődik a rounding, Dr. W-tól származik a gravity rounds elnevezés, vele mindig a legfelső emeleten kezdtük el végig járni a betegeket és délután 5 körül jutottunk el a legalsó szintre, ahol a sürgősségi osztály működik. Általában itt ér véget a nap, kivéve ha lake effect snow riasztás van érvényben, ilyenkor a medikusokat korábban hazaküldik. Két hét alatt sok érdekes esetet és ritka neurológiai betegséget láthattam.

A Karácsonyt Buffaloban töltöttük, Szenteste S.-ék hívtak meg minket vacsorára, majd 25.-én V.-ékhez mentünk ebédre. Mindkét alkalommal nagyon jól éreztük magunkat, családiasabb volt a hangulat és a következő hétre elég finomságokkal láttak el minket.




A gyakorlat második felét a stroke részlegen töltöttem, a napirend megegyezik az általános neurológiáéval, ezt a stroke call-ok tudják megszakítani. Ilyenkor a rezidensekkel közösen rohantunk a beteghez a kórterembe, a CT-be vagy éppen az MR vizsgálóba. A stroke teamben több idő jutott az aktív oktatásra, előfordult, hogy egy cikkről kellett beszámolnom, majd ezt az attendinggel beszéltük meg. A képalkotó vizsgálatok értékelésébe is jobban bevontak, valamint többször elhangzott a kérdés, hogy adnék-e a betegnek TPA-t. A gyakorlat végén Judittal meg kellett írnunk a neurológia tesztet, ami szerencsére mindkettőnknek sikerült. Összességében nagyon hasznos volt az itt eltöltött 4 hét, sokat tanultam és egy jó hangulatú csapattal tudtam együtt dolgozni.
A kórházon kívül eljutottunk még a Niagarához az egyik itteni magyar diák jóvoltából, korcsolyáztunk a Rotary Rink-en, voltunk moziban, meglátogattuk a méltán híres Anchor bárt és a Picasso kiállítást is megnéztük. A következő gyakorlat megkezdése előtt még S.-ékak köszönhetően elmentünk síelni. Télen is megéri Buffaloba jönni. 


Oroszlány László
2017. január 12.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése