2017. december 5., kedd

Második hónapom Buffaloban

Nyolc hét telt el Buffaloba érkezésünk óta, azonban az elmúlt négy hét úgy elrepült, hogy csodálkozva vettem észre, hogy az utolsó rotációnkhoz érkeztünk.
A második rotációm szintén a gyermekgyógyászat jegyében telt, 4 hét gyerekkardiológia következett. A gyakorlatot már az elejétől kezdve izgatottan vártam, tudtam, hogy nagyon érdekes heteknek nézek elébe, és nem is kellett csalódnom. A gyakorlatom helyszíne egy főként szívfejlődési rendellenességekkel foglalkozó járóbeteg rendelés, ahol három szakorvos és körülbelül hat nővér fogadja minden nap a betegeket és családjukat.
A légkör ennél barátságosabb és kedvesebb nem is lehetne, már az első nap befogadtak a csapatba és mindent elkövettek, hogy jól érezzem magam és a lehető leghasznosabban teljen a gyakorlatom.
Az elmúlt négy hétben megismerkedtem a leggyakoribb fejlődési rendellenességekkel és korrekciós beavatkozásaikkal, ezenkívül ritka szindrómákkal küzdő gyerekekkel is találkozhattam. Az orvosok évek, sőt bizonyos esetekben évtizedek óta kezelik betegeiket, így bizonyos értelemben családtagoknak tekintik őket a páciensek. Átsegítették a beteg gyerekeket és szüleiket a legnehezebb és legbizonytalanabb időszakokon, és mindig a maximumot nyújtják és nyújtották az ellátás során, ami úgy gondolom az orvosi hivatás egyik legfontosabb része.

A klinika berendezése fantasztikus, minden vizsgáló más téma alapján van berendezve: Némó szobától kezdve trópusi dzsungelen és mesebeli kastélyon át minden megtalálható. Az ultrahang vizsgálatok során a legújabb meséket nézhetik a gyerekek, miközben a vizsgálóban kapott nyalókával és játékokkal kötik le a figyelmüket. Azt kell mondjam, hogy kevés síró kisbeteg távozott a rendelőből, a kifelé kapott édesség, matrica és játék mellett esélyük se volt az ijedtségre. A szülők pedig azzal a tudattal távozhattak, hogy gyerekük sehol máshol nem kaphatott volna ennél szakszerűbb és figyelmesebb ellátást.

A modern technológia és a csapatmunka a mindennapok részét képezi a rendelőben, heti két nap reggelenként videó konferencia formájában két másik kórház orvosi csapatával esetmegbeszélés és konzultáció zajlik. Ez azt jelenti, hogy ha bármilyen kétség felmerül egy beteg kezelésével kapcsolatban, akkor 25 orvos véleménye alapján hozzák meg a végső döntést, amit rendkívüli dolognak tartok.


A folyamatos szakmai fejlődés és tanulás fontosságát is megtanulhattam a gyakorlatom alatt, minden beteg után, még napközben átnéztük a releváns kórképeket és beszámoltunk róla Dr. O.-nak. Ő azt az elvet vallja, hogy minden nap fontos a tudásunkat bővíteni és ő is ezt teszi lassan 30 éve.


A gyakorlatunk második hetén újabb kaland várt ránk: lehetőségünk volt 8 napot Floridában, Sarasotában tölteni a HMAA éves konferenciáján, így gyorsan elmenekültünk az egyre téliesebbé váló időjárás elől. Felejthetetlen élményekben volt részünk, a konferencia kiváló tudományos színvonala mellett olyan érzésünk támadt, mintha egy nagy családi összejövetelre érkeztünk volna. A napközbeni érdekes előadások után minden este a social event-eken lehetőségünk volt megismerkedni a HMAA tagjaival és az USA-ban élő magyar orvosokkal, akik többsége évek óta visszajár a sarasotai konferenciára. A kötetlen beszélgetések során rengeteg érdekes szakmai és személyes életutat ismerhettünk meg, és sok kedves emberrel találkoztunk. Külön élmény volt az utolsó napi magyar est, ami egy falusi lagzi hangulatát idézte, mindenki együtt táncolt a legnagyobb mulatós és magyar slágerekre. A konferencia szervezési feladataiban is segédkeztünk, így megláthattuk hogy milyen sok munkát igényel egy sokszínű tudományos konferencia megszervezése. Floridát nem véletlenül hívják a napfény államának, novemberben is 25-28 fok az átlagos nappali hőmérséklet, így lehetőségünk volt az óceánparton napozni és megnézni az USA legszebb strandját is. Egy kajaktúrán is részt vettünk, ahol a nyílt vizi evezés után egy mangrove erdőben folytattuk utunkat, felejthetetlen élmény volt a vízből kiálló gyökerek között evezni. Ennyi fantasztikus élmény után biztos vagyok benne, hogy még visszatérek Sarasotába.



A gyakorlat zárásaként én és Anna Bostonba utaztunk, hogy felfedezzük az egyik legtörténelmibb amerikai várost. Végigjártuk a város történelmén átvezető Freedom trailt, sétálgattunk a hangulatos belvárosi utcácskákon. Mindeközben olyan érzésünk támadt, mintha igazából Európában lettünk volna, csak minden a sarkon szembejövő Starbucks emlékeztetett arra minket, hogy valójában melyik kontinensen is vagyunk. Boston nem csak a történelméről, hanem a világhírű egyetemeiről is ismert, nagy élmény volt a Harvard és az MIT campusán barangolni és megmerítkezni az egyetemi légkörben.
Boston után sikerült Anna egy nagyon kedves ismerősét is meglátogatni egy new englandi városkában, Stonigtonban. A vendéglátónknak köszönhetően megkóstolhattuk a stoningtoni kikötőben fogott tengeri ételeket és meglátogattuk a gyönyörű környező erdőket és kikötőket. Nagyon érdekes élmény volt megismerni az USA-nak egy ilyen nyugodt és festői vidékét is.


Az elmúlt négy hétben több államot is sikerült felfedezni, és rájöttem hogy mindegyik rész más arcát mutatja Amerikának. Örülök neki, hogy az utóbbi egy hónapban ennyi hihetetlen helyen sikerült járni, és remélem az utolsó hónapom is maradandó élményeket tartogat.

2017. november 24.

Orosz Tünde 

A good flow nyomában

Amilyen lassan telt mindannyiunknak az első hónap, annyira hamar elszállt a második. Az utóbbi 4 hetemet (igazából csak 3 a sarasotai kiruccanás miatt) a gyermekneurológián töltöttem. Kicsit tartottam ettől a rotációtól, mert nem csak jókat hallottam róla, de végül imádtam! A napi ritmust hamar sikerült felvennem és nagyon megszerettem a csapatot. Sok érdekes szindrómával és genetikai betegséggel ismerkedtem itt meg, azonban a legtöbb beteg valamilyen epilepsziás roham miatt kerül a teamhez, így ezekről tanultam a legtöbbet. Az angol tudásomat is (igencsak) fejlesztette a csapat, ugyanis a jordániaitól, a nagyon erős indiain át egészen az ír akcentusig midenfélével lehet itt találkozni. Csütörtökönként az egész gyermekneurológia team (az összes attendinggel és fellow-val) összeült és megbeszélték a hét érdekes eseteit, illetve az ezekről készített prezentációinkat, amiket mindig nagyon pozitívan fogadtak.

Az utolsó hetemet pedig már az új Oishei Children’s Hospital épületében töltöttem, ami elképesztő! Gyönyörűen berendezett hatalmas terek, egyágyas szobák, tágas, világos folyosók, minden szinten játszószoba és mikróval, hűtővel felszerelt váró a szülőknek. Az egyetlen hibája, hogy itt is Tim Horton’s kávézó van (mint a BGMC-ben és a régi Children’s-ben), ami (szerintem) a világ legrosszabb kávéját árulja.


Kedvenc pillanatom, mikor a Children’s Hospitalban találkozunk egy-egy service doggal:) 
Nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodtam itt, mindenki hihetetlenül kedves volt velem, a legkisebb apróságért és jó válaszért is megdicsértek és azt hiszem ez a sok pozitív feedback megtette a hatását: megszerettették velem mind a gyermekgyógyászatot, mind a neurológiát.


A hónap fénypontja mindenképpen a HMAA konferencia volt Sarasotában. Florida elképesztő! Pláne ha az ember a buffaloi ősz, hideg és eső elől menekül oda. A konferencia lebonyolításában való segédkezés és a saját előadásunk mellett maradt időnk bőven strandolni, napozni illetve részt vehettünk az esti social programokon, amik mindig nagyon vidáman teltek. J Rengeteg embert megismertünk, eveztünk mangroove erdőben, finomakat ettünk, elmentük az USA No.1. strandjára, ahol a homok a valaha legpuhább és nem utolsó sorban ez az egy hét közelebb hozta egymáshoz az egész csapatot. Visszakaptuk a pozitív flow-t! Marci azóta is majdnem minden reggel elkészíti Tündinek és nekem a napindító kávét, és mellékel hozzá egy-egy vicces üzenetet. J




Még Sarasota előtt jártunk a Magyar Házban az október 23-i ünnepségen, illetve elmentünk pár CTP-s diákkal a buffaloi restaurant week keretén belül egy kiadós bbq vacsorára.
Kihasználtuk, mikor Geri és Marci Torontóba utaztak és csaptunk egy csajos hétvégét Tündi, én, egy rochesteri magyar au-pair lány és egy barátnőm, aki egészen Montréalból utazott hozzánk. Ettünk chicken wings-t, néztünk Ryan Gosling-os filmet (kihagyhatatlan pontja egy ilyen hétvégének), a kelleténél jóval több órát töltöttünk shoppingolással és még egy kis forralt borozás is belefért a programba.


A következő héten Tündivel ketten nyakunkba vettük a világot és elutaztunk 2 napra Bostonba, onnan pedig további 2 napra Connecticutba egy kedves magyar ismerősömhöz. Az időjárással nem volt szerencsénk (így tisztes összeget költöttünk Starbucks kávékra, csak hogy bemeneküljünk a szél és eső ellen), de sikerült így is minden látnivalót megnézni Bostonban (Freedom Trail, kikötő, parkok, MIT, Harvard). Gyönyörű város, mindketten azonnal beleszerettünk, csak ajánlani tudom minden turnusnak! J Ez után buszra pattantunk és meg sem álltunk Stoningtonig, a csendes connecticut-i kisvárosig, ahol Nagyapi isteni finom töltött káposztával és rácsos linzerrel fogadott minket. Néztünk óceánparti naplementét, kóstoltunk gőzgéppel préselt apple cidert és barangoltunk a természetben.



A floridai good flow viszont eddig tartott: arra értünk haza, hogy a házban se áram, se víz nincsen, így a fűtés sem ment, kint tombolt a hóvihar, mi pedig egy darab gyufát se találtunk, hogy a mécseseket és a Jézusos gyertyát meggyújtsuk…így kezdjük hát a következő rotációt.

2017. november 22.

Kiss Anna Réka

A Manatee-k nyomában

A második gyakorlatom a Diabetes-Endocrinology Center-ben volt.  Erről Charlotte már nagyon jól fogalmazott az ez előtti blog-ban, úgyhogy csak néhány szót írok róla.  Egy nagyon barátságos rezidenst fogtam ki, aki sokszor engedte, hogy én kérdezzem és vizsgáljam a betegeket, miközben ő is ott volt velem.  Főleg cukorbeteg és pajzsmirigy betegekkel volt interakcióm, és sok gyónásban volt részem az édes guilty-pleasure-ökről.  A cukorbetegég kezeléséről nagyon sokat lehetett itt tanulni.


Dr. M. I. egy beach shirt-ben fel vett minket a St. Pete-Clearwater reptérről és hát ez igazán kedves volt tőle, mert ez a reptér egy órára volt a HMAA konferencia hotelétől.  Nagyon jól sikerült a 49. HMAA konferencia Sarasota, Floridában.  jelentem, hogy az amerikai (+1 kanadai :) ) vízilabda csapat megverte a magyar csapatot.  Egy kicsit segített azért, hogy volt egy veterán magyar nemzeti játékos a csapatunkban.  Volt azért egy kiállítás is a meccsen, úgyhogy "it was not all just fun and games".  Egy csoportos kayak túrát is rendeztünk a helyi öbölben, ahol mangrove kayak utakon is kalandoztunk.  Manatee-ket (tengeri teheneket) kerestünk, de hiába.  A manatee-k a hotel pooljában lebzse....elkalandoztam.  Kárókatonák úszkáltak a kayakok mellett és alatt, hiszen jól felzaklattuk a halakat és ezeknek a furfangos madaraknak "all-you-can-eat buffet"-ben volt részük.





Egy oyster bar-ba meghívott minket, Buffaloi diákokat, egy nagyon kedves sarasotai orvos.  Szerintem itt próbáltunk mindnyájan először aligátor húst.  Ez is csirke ízű volt, mint a béka.  Sok jó esti programban volt részünk. Külön köszönet Dr. H. G. - nak, hogy beengedett minket (négyünket) a kuckójába az utolsó ráadás esténken.  Végre tudott ő is aludni egy jót a sok korán kelés után: 



A sarasotai időjárásra fáj most vissza gondoldni. A 28 C fokbol visszajönni a 2 C fokos Buffaloba egy igazi öröm volt.  De legalább a Zámbo Jimmy hangja haza parádézott minket a hideg esőben.

Marcival még egy hétvégére Torontóba mentünk Dr. F. P.  meghívására.  Péter bácsi egy élő legenda (határtalan kedvességgel fogadott minket).  Nagyrészt autóból tudtam Marcinak megmutatni Torontonak a jellegzetesebb részeit, mert -12C fok volt a hétvégén.  Két perces ultimátumot kapott Marci, hogy ugorjon ki az autóból és fényképezze le a CN Tower-t.  Másfél perc után puskaropogás szerű hangra kaptam oldalra a fejem.  Egy összefagyott kopogó jégtömb rimánkodott az életét jelentő bebocsátásért.  Kivártam a két percet.
Jó hely az a Florida.



2017. november 22.

Vass Gergely

Sarasota, Torontó, egyebek

És végre megszólalt:

„Száz aranyért nem adnám,
Száz aranyért sem adnám”

Na ez belökte a bulit. Mint ahogy mindenhol ezt tenné a világ bármely pontján.

Hát komolyan, ha ezt valaki mesélte volna, Münchhausen szindrómásként javasolnék neki egy Teleshopos marketinges állást.  Így valószínűleg ti sem hiszitek, hogy Jennyvel odamentünk a korábban az EDDÁ-ban játszó szintishez, hogy kérjük a Grofó számot. Együtt táncolt velünk a korábbi egészségügyi államtitkár, a washingtoni magyar nagykövet és az egész Amerikai Magyar Orvosszövetség. Így zárult a Sarasotai Konferencia. Elképesztően szuper egy hetünk volt ott lenn.  

Apropó ott lenn, hát ezek után nem volt könnyű visszajönni ám a  nőgyógyászatra...

Hétfőre meg volt beszélve, hogy Dr. M. - el megyünk a Suburban Hospitalba, ahol megnézhetem a da Vincis műtéteit. Már előre vártam ezt a napot, mert még sosem láttam ilyen gépet. Ezért érthető módon eléggé bosszús lettem, mikor csak később tudtam bejutni a rendelőbe, ahonnan indultunk volna. Ott viszont kitörő lelkesedéssel fogadtak az asszisztensek, mert komoly elmaradásom volt: még nem színeztem ki a pulykát, amit régi hagyomány szerint felakasztanak a bejárati ajtóra minden itt dolgozótól.

Azt hittem, ott helyben üt meg a guta. Magyarországon összesen van annyi ilyen sebészeti gép, mint itt egy folyosón Buffaloban, de én inkább ehelyett arra figyelek hogy a zsírkrétával tartsam a vonalat és ne menjek túl a pulyka kontúrján. Valahogy nem volt teljesen őszinte a mosolyom a színválasztásnál,  de a pulyka végül elkészült és a daVincire is sikerült bejutnom.

Gerivel egy hétvégén felmentünk Torontóba az iszonyatosan kedves Péter bácsihoz.  
Jól szemlélteti a kanadai, amerikai emberek gondolkodását a távolságról, hogy mikor szombat reggel elindultunk bevásárolni, megkérdeztem Péter bácsi barátját, hogy talán nincs-e messze ez a bolt ahova épp megyünk:
-Nincs!-hangzott az értetlen válasz.
-Jó, csak mert, gondoltam, hátha esetleg mégiscsak messze van, mert már 40 perce megyünk 80-al az auótpályán és ezért jutott eszembe.
-Mondtam már,  hogy nincs messze.

Oké, szóval a bolt nem volt messze. Szerencsére az Ontario Galéria viszont tényleg közel volt, és mivel pont arra turnézott a Guillermo del Toro házi gyűjteménye, gyorsan el is mentem megnézni.  

Jövö héten ráfordulunk az utolsó rotációmra, a gyerekgyógyra. Nagyon sajnálom otthagyni a M. fivéreket, életre szóló tapasztalatokat, tanácsokat és főleg poénokat kaptam tőlük. Nem fogom elfelejteni azt a keddi napot, mikor a célunk az volt, hogy mintegy szociológiai- elhízásügyi tanulmányként nézzük a nőgyógyászati rendelésen, mikorra gyűlik össze 2 tonna „pure women”...

Kora délutánra már igen elégedett mosoly lett rajtunk úrrá. 




2017. november 21.

Keszthelyi Márton

Travels and residency interviews

The second month here in Buffalo passed by very quickly. If the first month’s theme was settling in, the second month’s was travel! More on that below.

For the second rotation, I continued in the outpatient endocrinology office, about 10 miles from our apartment building. There was a new batch of internal medicine and family medicine residents rotating through the clinic, as well as some medical students who each came for one full or one half day per week. Because I had already spent some time in this rotation, I could fill them in on the rules and customs of the office (for example, which patients were seen by the nurse practitioners rather than residents, what to do with patients on insulin pumps, and where to meet in Buffalo General Hospital when the clinic moves there once a week on Wednesdays). I was also comfortable working with the three attendings and endocrinology fellows, the latter being with whom I spent the most time.  The fellows especially were a very kind and supportive group who never hesitated to let me join them during patient visits or discussions.

Looking back, I have come to appreciate endocrinology and definitely enjoyed the field the more time I spent with it – sometimes, the more in depth you go into a subject, even if it is not something you are necessarily interested in pursuing professionally (diabetes management, for me), the more interesting it becomes. Most importantly, I now feel comfortable discussing insulin regiments and oral antidiabetic medications with people, and no matter the medical setting, diabetes is bound to arise regularly.

Aside from the rotation, I have also been fortunate to be traveling for residency interviews as part of the U.S. medical education system. I submitted my documents in this application cycle to many training programs. Some of them have sent invitations for interviews, which means that applicant candidates travel to the hospital site for both sides to learn more about each other. I have been traveling along the East coast, so it has been possible to go everywhere by car. I have always liked a good road trip, and it has been a good opportunity to see different parts of this vast country.


The interview day includes an information session about the program, a tour of the facilities, and one-on-one talks with 3 to 4 faculty members. Usually, there is the chance to have dinner the night before with residents, and lunch during the day with several members of the department. While in Buffalo, it has been helpful to talk with some of the current medical students and residents at UB who are more familiar with the U.S. residency system, and I have gained a lot of insight from them about the process. Here are some places visited along the interview trail:



Before coming back to Buffalo, I also had the chance to meet with one of my oldest friends who lives in New Jersey. With Thanksgiving around the corner, we practiced our baking skills and made this apple pie:


The drive back to Buffalo was dark and stormy. During a rough patch, we stopped at a rest area where this illuminated sign managed to sum things up:



2017. november 20.

Charlotte Schwarz

2017. november 7., kedd

Dent neurológia


Tekerek haza a bringámmal mint az őrült, de érzem, hogy a hátsó kerék nem olyan, mint szokott lenni. Hátranézek, látom, hogy ez bizony nem csak hossz- hanem haránttengely szerinti mozgást is végez. Na bravó, pont kezd sötétedni és én itt szlalomozok a helyi erők között, egy élvezet lesz először a hátsó kerekemtől aztán meg még ki tudja mimtől megválni. Kicsit belehúzok, hátha még elérem ezt zöldet, mert már villog a lámpa....

Na de ugorjunk vissza egy kicsit az időben, és hagyjuk hősünket még picit a bizonytalanságban.

Szeptember 23-án megérkeztünk a Villába, ahol következő három hónapunkat együtt fogjuk tölteni. VV Geri, VV Anna, VV Tündi, és VV Én.

A Villa egy jó  nagy, hetedik emeleti lakás szuper nappalival, fürdőkkel, lifttel, panoráma-ablakkal, és balkonnal. Belépvén a lakásba tudtuk, most kezdődik az igazi Való Világ. Istenes Bence helyett minket másnap Rosette fogadott, aki a helyi koordinátor. Nem várt helyzetekért nem kellett neki sem a szomszédba menni, de valahogy végül mindenkinek tiszta lett, hogy hol kell elkezdeni a gyakorlatát. Az előző csoportot kiebrudaltuk, a helyüket átvettük. Az ő lelkesedésük és Anna által szuperül megszervezett előző városnézős hét  kellett ahhoz, hogy kellő lendülettel vágjak bele az előttünk álló egy hónapba.

A neurológián kezdtem Dr. M. L. alatt a Dent Neurologic Institute-ban. Itt a bennem kialakult kép igen sok mindenről átformálódott. A neurológiát ma már sokkal inkább egy izgalmas, komplex tárgynak látom az elmúlt egy hónap eredményeként. De a munkanapok hosszáról gondolt ábránd is gyorsan foszlott szerteszét,  és  nyert új értelmet a gyakorlatban. Általában nyolc körül kezdtünk és este hat előtt ritkán hagytam el a kórházat. Biciklivel. Az első napokban szerencsére egy magyar orvos eldobott a Fiat 500-asával. Nem egyszer rebegtem fohászt az életemért mikor az amerikai izomautók között rodeózott, de akkor még nem tudtam, hogy ez csak az utolsó két hétben lesz izgalmasabb, mikor mindezt biciklivel fogom megtenni.

Mindenki láthatja, hogy kellett a transzcendens segítség a hétköznapok leküzdéséhez. Így vasárnaponként együtt járunk a magyar misére a közeli kápolnába. Itt a pap angolul, mi magyarul beszélünk, van egy kis XXI. századi Babilon feelingje, szerencsére itt pozitív végkifejlettel.


Denti pályafutásom az utolsó héten teljesedett ki, mikor a kórházban reklámfilmet forgattak, és M. tanár úr mellett én szerepelek egész sokáig a vágóképen. Aki véletlenül Kanadában, vagy az USÁ-ban jár a következő hónapokban ne csodálkozzon, ha tömött sorokban mennek a gyógyulni vágyók a Dent Neurologic Institute felé. Minden erőmet összeszedve, próbáltam nagyon értelmesen bólogatni, miközben a tanár úr magyarázott; a rendező szerint nagyon jó lett a felvétel. Mark Wahlberg is reklámfilmekben kezdte, azóta várom a nyugati part hívását a TED 3 kezdődő forgatása kapcsán.








2017. október 21.

Keszthelyi Márton

2017. november 2., csütörtök

Stroke neurology

Én Torontóban kezdtem a HMAA kalandomat, a városban, amiben 11 éves korom óta élek.  Örülök nagyon, hogy Buffalo-ba el tudtam jönni, hiszen csak 2-3 órára van autóval Torontótól. Néhányszor jártam Buffaloban de elég rövid ideig.  Ide sok kanadai jár vásárolni, mert Amerikában mostanában olcsóbb.  Hát most nem csak vásárolni jöttem, de azért a Walden Galleriaba már átnéztünk egyszer a társasággal egy bő 3 órára.  Abból 1 órát az autóban töltöttem amíg a lányok “vásároltak” :).

Sok ipari épület maradt meg itt Buffaloban, sok belőle elhagyatott.  Ehhez képest más negyedekben óriási házakat és iskolákat lehet találni.  Az apartman egy szép környéken van, közel egy nagy parkhoz és nem messze egy csomó kávézó meg étterem található.  Az éttermi kultúra nagyon virágzik Buffaloban, és elég sokat beszéltünk az amerikai diákokkal a helyi finomságokról.  Ahova érdemes elnézni: Gabriel’s Gate és  Anchor Bar csirkeszárnyért, food truck show mindenféle amerikai junk food-ért (gourmet Macaroni n Cheese, stb.), Lloyd’s Mexican, és még van egy csomó amit csak meg kell érdeklődni egy helyi lakostól.  Híztam körülbelül 5kg-ot ebben az első hónapban. 





Gabriel’s Gate Restaurant

“Egyszer megjavulok én” szól a Zámbó Jimmy a nappaliban.  A Marci szinte naponta inspirálja a társaságot Jimmy-vel.

Az első két hétben Annával a General Neurology-n voltunk.  Az elején 7-re kellet bemenni de aztán egy lazább 7:30-7:45-ot is megengedtek.  Három amerikai negyedéves diák is velünk volt ezen a rotáción. Érdemes felkészülni valami neuro tudással, mert néhány attending orvos szeret kérdezni a diákoktól.


Buffalo General Hospital 14-ig emeletéről a neurology rezidens szobából

Ezután a Stroke Neurology-n voltunk két hétig Annával.  Dr. S. volt az attending orvos az első nap.  A katonaságban volt orvos egy ideig.  Az első szavai felém (mindenki előtt):  “Where is your tie? This isn’t a country club”.  Valóban nem voltam rajtam nyakkendő (a General Neurology-n elég volt egy ing) és azt hittem először hogy viccelődik, de elég komoly arcot vágott, és így hát elnézést kértem hoppon maradva.  Egyik jó fej rezidens előszedett egy nyakkendőt a szekrényből és így túléltem a napot.  Úgyhogy srácok, a Stroke Neurology-n ne spóroljatok a nyakkendővel.  Egyik nap jött egy új attending orvos az osztályra, csak egy pár napra és nyakkendő nélkül jelent meg, de tudta a Dr. S. “Country Club” legendát.  Mikor megjelent Dr. S. a rezidens szobában, az új attending egyből mutatott az egyik amerikai diákra és mondta “She’s not wearing a tie either”.  Erre a Dr. S. szólt hogy, “She doesn’t need to”, félig nevetve.  Így hát az új attending se volt megkímélve.  Különben, nagyon jó fej Dr. S., és élvezet volt nézni hogy hogy kommunikál a betegekkel, meg mindenkivel igazából.


Stroke Neurology diák csapat


A legtöbb rezidens jó fej volt velünk és a legtöbb attending orvos is.  A legjobbak végig tanítottak minket.

2017. október 23.
Vass Gergely







Első hónapom Amerikában

Már több, mint egy hónap telt el azóta, hogy Debrecenben, egy hajnali órában, körülbelül 40 kg csomaggal felszerelkezve, izgatottan vártam reptéri transzferemet, hogy megkezdhessem hosszú utazásomat.
Sok keresgélés és mérlegelés után sikerült kiválasztanom a megfelelő repülőjegyet és  Budapest-Varsó-New York lett az útvonalam. Az első 8 napot a nővéremmel együtt töltöttük New Yorkban, így sikerült megvalósítani régi álmunkat, hogy felfedezhessük a várost, amely soha nem alszik.
Már jóval az indulásunk előtt elkezdtük tervezni a városlátogatást, és meglepődve jöttünk rá, hogy viszonylag kedvező áron lehet kiadó szobákat találni airbnb-lakásokban.
New York mégis sokkal nagyobb élmény volt, mint ahogy vártam, biztonságos, az emberek segítőkészek és nagyon jól szervezett a tömegközlekedés! A város hírnevéhez hűen mindig nagy a sürgés-forgás, az emberek éjjel-nappal rohannak valamerre, és mindig történik valami, itt tényleg nem lehet unatkozni.

Vásároltunk egy New York Sightseeing Pass-t, aminek segítségével kényelmesen bejártuk az összes híres és kihagyhatatlan nevezetességet, de bőven volt időnk saját programokra is. Barangoltunk a különböző városrészekben, és sikerült felvenni a new yorki életérzést egy igazi Pumpkin Spice Latteval a kezünkben. Felejthetetlen élményeket szereztünk azalatt a bő egy hét alatt, és úgy hagytuk el a várost, hogy tudtuk, nem ez volt az utolsó látogatásunk!


Izgatottságom még jobban fokozódott, ahogy közeledett a Buffaloba utazásom dátuma. Tudtam, hogy el kell búcsúznom a nővéremtől, és egyedül kell folytatnom az utat új élmények és tapasztalatok felé. Még soha nem voltam ennyit távol az otthonomtól, így kíváncsian vártam, hogyan fogom teljesíteni az új kihívásokat.

A gyakorlat kezdetét megelőző csütörtökre időzítettük az érkezésünket Buffaloba, Anna, Marci és Anna húga, Bogi vártak a repülőtéren. Ők bérelt autóval érkeztek a városba, így barátságos arcok fogadtak már rögtön az érkezéskor. Egyből a lakásba mentünk, ahol az előző turnus diákjaival is megismerkedhettünk. Sok hasznos tippet és információt kaptunk tőlük a következő 3 hónapra, kissé kétségbeejtőnek is tűnt ez a sok információ elsőre.
Másnap reggel a hivatalos dolgokkal foglalkoztunk, melyek nagy részét sikerült elintézni, de sajnos nem mindent. Fontos tudni, hogy a kanadai határ átlépéséhez a kapott DS-2019 nyomtatványt alá kell írnia először az International Student Services irodának. Ez egy információs beszélgetés keretében történik a North Campuson. Nekünk ez a beszélgetés körülbelül egy héttel az érkezés után történt meg, vagyis azóta vált lehetővé számunkra is a Kanadába utazás.

Az első hétvégén a város felfedezésével és a lakásba való berendezkedéssel töltöttük az időt, illetve meglátogattuk a Niagara-vízesés amerikai oldalát.  A szállásunk Buffalo egyik legszebb környékén található, szinte mindennel felszerelt; két hálószoba, két fürdőszoba, konyha és egy tágas nappali található benne, továbbá egy nagy erkély tartozik hozzá.


Szombaton sikerült az első bevásárlást is elintézni, amely nem volt egyszerű feladat az óriási választékot meglátva, hosszú időn át bolyongtunk a végtelen sorok között, mire sikerült mindenkinek megvennie a szükséges dolgokat. Alapvetően igaz Buffalora és az USA-ra, hogy minden sokkal nagyobb méretű, mint Európában: a távolságok, az épületek, az autók, a kiszerelések, a kávé és még az emberek is.


Izgatottan vártuk a hétfőt, amikor reggel 7 órára kellett neurológia orientációs előadásra mennünk. Az előadáson a neurológiai betegvizsgálat legfontosabb részeit tanultuk meg illetve megtudtuk, hogy az elkövetkezendő 4 hetet melyik osztályon fogjuk tölteni.

Számomra nem volt meglepetés, hogy a gyermekneurológiai osztályra osztottak be, mivel én a gyermekgyógyászat gyakorlatot szerettem volna teljesíteni az első két rotációban.
A gyermekneurológia gyakorlat helyszíne a Women’s and Children's Hospital of Buffalo, ami a lakástól körülbelül 15 perc sétára található. November elején fog átköltözni a kórház egy teljesen új épületbe, így ez egy izgalmas időszak a gyermekkórház életében, és szerencsére én is a részese lehetek ennek.
Változatosan telik el egy hét az osztályon, általában fél 9-től fél 5-ig tart a gyakorlat, hetente több alkalommal előadásokon és osztályos meetingeken is részt veszünk, továbbá minden csütörtökön a hallgatók is prezentációkat tartanak az aktuális esetekhez kapcsolódó kórképekről, cikkekről. Nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra a kórházban, minden nap kell új betegeket vizsgálnunk, felvenni tőlük az anamnézist, majd az osztályos orvosoknak prezentálnunk az eseteket. Ezután a vizit következik, ahol a szakorvos újra megvizsgál minden beteget, ismerteti a diagnózist és a kezelési tervet a beteggel és a hozzátartozóival, és részletesen válaszol minden felmerülő kérdésre. Nem ritka az sem, hogy a vizit alkalmával 30 percet is foglalkoznak egy beteggel, rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő kommunikációra. A kórház sokat törődik azzal, hogy a kis betegek és szüleik a lehető legkényelmesebben érezhessék magukat; minden emeleten külön játszószoba van berendezve a legmodernebb játékokkal, a családbarát kórtermekben a szülők is kényelmesen tudnak pihenni, és minden napra jut valami program: terápiás kutyákat lehet simogatni vagy különböző plüssállatok közül lehet válogatni.
Az osztályon jó hangulatban telik a munka, a kommunikációs stílus sokkal kötetlenebb, míg az öltözködési szabályok formálisabbak, mint az otthoni kórházakban, figyelni kell az elegáns megjelenésre.



Az elmúlt egy hónapban sok új élményben volt részünk és sok új emberrel találkoztunk. Megismerkedtünk a kedves M. családdal, akik meghívtak minket egy nagyon jó indiai étterembe és rendkívül közvetlenek és segítőkészek voltak. Nem sokkal ezután részt vehettünk a rendszeresen megrendezésre kerülő magyar filmestjükön is, ahol minden alkalommal egy aktuális magyar filmet tekinthet meg az itteni magyar közösség és itt kerítenek alkalmat az új turnus diákjainak bemutatására is. Lehetőségünk volt beszélgetni a sok kedves helyi magyarral és a más program keretében itt tanuló diákokkal is.

A buffalo chicken wingst és helyi kézműves söröket nem érdemes kihagyni, így egy péntek este elmentünk az egyik legrégebbi bárba, ahol olyan szerencsénk volt, hogy egy helyi jazz banda játszott miközben mi 50 darab csirkeszárny elfogyasztásával küzdöttünk. 


A lakástól néhány sarokra minden szombaton megrendezésre kerülő Farmers’ Marketre is több alkalommal ellátogattunk már, itt helyi zöldségek-gyümölcsök, friss sütemények, kávé és mindenféle finomság kapható.

Múlt vasárnap pedig elmentünk az Erie-tó partján lévő Canalside-ra, ahol az Erie-csatorna építésének történetével ismerkedtünk meg. Megnéztük továbbá a Naval & Military Parkban kiállított lenyűgöző méretű katonai hajókat, tengeralattjárókat, ami rendkívül érdekes volt.

Az első hónap rengeteg új élményt tartogatott és úgy érzem, sikerült felvenni a helyi ritmust. Kíváncsian várom, hogy a következő 4 hét miket tartogat, legközelebb Sarasotából jelentkezem! :)

2017. október 21.

Orosz Tünde

Érkezés és gyakorlat előtti utazgatás

2017 szeptember 13: szinte egész este nem aludtam. Előző nap még szigorlatoztam, majd éjjel pakoltam és izgultam az utazás miatt. Zsúfolt napokon vagyok túl, ráadásul a repülőút sem megy simán, mert a választott (időközben csődöt jelentő) légitársaság járatai nem indulnak. Remek…Marcit másik légitársasághoz tették át, see you in New York.

Nagy nehezen megérkeztünk New Yorkba én és a húgom, aki kijött velem a gyakorlat kezdete előtti szűk két hétre. Marcit sikeresen megtaláltuk a hatalmas JFK-n és nyakunkba vettük a várost az éjszaka kellős közepén, mert így ugyebár még izgalmasabb. Charlotte (aki egy amerikai-magyar diák a turnusunkban) és a szülei voltak olyan nagyon-nagyon kedvesek, hogy elszállásoltak minket az otthonukban, így az úti cél a tömegközlekedéssel 2 órányira lévő, New Jersey-i Edison volt. A filmekből már ismert amerikai kertvárosba csöppentünk, ahol reggelente sárga iskolabuszok szedik össze a csemetéket, éjszaka pedig őzek legelésznek (rosszabb esetben kukáznak) a házak előtt és 5 percenként legalább 2 mókust lát az ember.

New York szívébe minden nap vonattal jutottunk be, ahol a következő 3 napban a kötelező turistalátványosságokat néztük meg.


Selfie Micimackóval és a többiekkel a New York Public Libraryben


Selfie a Rockefeller-centernél...


...és a Times Square-en.

A rohanós és zsúfolt nagyváros után felüdülés volt továbbutazni a csendes és nyugodt connecticuti kisvárosba, Stoningtonba, ahol 4 napot töltöttünk egy kedves magyar ismerősömnél. Vitorláztunk, sétáltunk az óceánparton, megettük életünk lecsóját, majd autót béreltünk és a gyakorlat kezdete előtti csütörtökön felvezettünk Buffaloba.


Az előző csapat welcome bulival fogadott minket a hatalmas lakásban, majd ránk zúdították a hasznosabbnál hasznosabb információkat. Én a sok, akkor még semmitmondó utcanévtől, navigációs tipptől és párbetűs rövidítéstől egyre jobban kezdtem pánikolni, Marci viszont mindent lejegyzetelt. Minden következő turnusnak: ez a kezdeti kétségbeesett, elveszett érzés hamar el fog múlni, ne aggódjatok!

Gyakorlat

Pénteken megkaptuk a badge-ünket és az útravaló tudnivalókat a hétfői kezdéshez. Gerivel az általános neurológián töltöttük az első két hetünket, ahol minden reggel fél 8-ra kellett járnunk. A neurológiai csapat egy konzultációs team, vagyis a kórházban felmerülő minden neurológiai esethez őket hívják. Az amerikai medikusok és mi is naponta kaptunk új beteget, akinek a helyi Medsolban elolvastuk a dokumentációját, kikerestük a friss labor-, képalkotó- stb. eredményeit, megvizsgáltunk, majd pár óra múlva ezeket összegezve prezentáltunk az attendingnek (szakorvos). Ez után a csapat végiglátogatta az összes beteget ( „rounding”). Leginkább rohammal jelentkező esetekhez hívtak minket, így ennek a diagnosztizálását és gyógyszeres kezelését jól el tudtuk sajátítani, illetve sok intenzív osztályos, kómában, vagy kóma közeli állapotban lévő beteget láttunk, amely során megtanultuk az eszméletlen betegek neurológiai vizsgálatát.


A következő két hétben a stroke teammel voltunk, akiket csak a stroke gyanús esetekhez hívnak. Ha beérkezik egy „stroke page”, rohan az egész csapat a beteghez, az NIH stroke scale szerint pontozzák (ebből minden diáknak kell tenni egy ingyenes online vizsgát, nagyjából 2-3 órát vesz igénybe, de nagyon hasznos, minden nap ezt használják itt bent), elkísérik a beteget a CT-be és az eredmények alapján meghozzák a döntést, miszerint a beteg kap-e tPA-t vagy sem. Amilyen nagy betegforgalom volt itt az előző hetekben, annyira kevés stroke page érkezett a csapathoz ameddig mi velük voltunk. Ennek ellenére láttunk jó néhány izgalmas esetet, pár tPA-zást, ahogy elmúlik a beteg aphasiája, vagy épp ismét tudja mozgatni a végtagjait. A nap itt 7-kor kezdődik, ami hosszú távon elég fárasztó, viszont betegek híján sokszor már délután 4-kor otthon voltunk. A napi rutin itt is ugyanaz volt: kaptunk egy-egy beteget, utánanéztünk a helyi Medsolban, megvizsgáltuk, NIHSS szerint értékeltük, elreferáltuk az attendingnek, elindultunk a roundingra. Hasznos volt mindkét gyakorlat, sokat tanultam.

Hétvégék

Nem igazán utazgattunk ebben az első hónapban, de így is jól telt minden hétvégénk. Még Buffaloba érkezésünkkor megnéztük a Niagarát az amerikai oldalról, ami mondanom sem kell, hogy elképesztő. Elmentünk az év utolsó „food truck tuesday” eseményére, ahol nem túl egészséges, ám annál amerikaibb ételeket próbáltunk ki.


Minden hónap első péntekén a buffaloi múzeumok ingyenesen látogathatók, így kapva kaptunk az alkalmon és megnéztük a közeli Knox Art Gallery modern művészeti kiállítását. Tündivel és Charlotte-al minden szombaton elsétáltunk a közeli farmers’ market-ra kávézni, sütizni, kiskutyázni és válogatni az aktuális zöldségkínálatból. Egyik nap M. doktor és tündéri felesége szerveztek magyar mozi estet, ahol sok itt élő magyarral és HMAA taggal, valamint más program keretében itt lévő diákokkal ismerkedhettünk meg.
Vasárnaponként a magyar misére járunk, majd a közeli edzőterembe, hogy a buffaloi „high carb diet-et” ellensúlyozzuk (ami annyira komoly dolog, hogy a „Buffalo unit” itt a túlsúly mértékére használt vicces, ironikus fogalom).

Néhány praktikus tipp a következő turnusoknak: a mindennapokra elegáns ruhákat hozzatok, fekete nadrág vagy csinos szoknya/ruha, nem kék farmer (!!), ing/blúz, fiúknak nyakkendő (elvégre: „it’s not a country club!”). Ha akartok amerikai SIM kártyát (hasznos), akkor figyeljetek arra, hogy a telefonotok „unlocked” legyen, mert különben nem fog működni. A DS-2019 és minden egyéb Buffaloval kapcsolatos papírotokat hozzátok magatokkal, mert igencsak félelmetes érzés mikor a reptéren kéri tőled az amerikai hivatalnok, te pedig tudod, hogy Magyarországon az asztalodon pihen a kért dokumentum (true story). 

2017. október 20.

Kiss Anna Réka