Game of TPAs

Sziasztok!

Második buffalo-i hónapom beszámolójával jelentkezem, ezúttal a neurológiába nyerhettem betekintést. A Buffalo General Hospital tizenhat emeletén száguldoztunk fel-alá júliusban, három itteni orvostanhallgatóval. Két hetet az általános neurológián, két hetet a stroke osztályon töltöttünk. Az imént nem túloztam a tizenhat emelettel: sem az általános neurológia, sem a stroke osztály nem foglal el egy kimondottan erre a célra kijelölt részleget/emeletet, hanem az egyik tetőhöz közeli emeleten van két orvosi szoba, az egyik az általános neurológiáé, a másik a stroke csapaté, itt vitatjuk meg a betegek kezelési tervét és itt zajlik az adminisztratív munka. A betegek pedig akár a legtávolabbi helyeken kaphatnak éppen helyet és mi mentünk hozzájuk konzultálni a vizitek során: intenzív osztály, sebészeti posztoperációs részleg, palliatív ellátást végző osztály, stb. A feladatainkat az úgynevezett senior resident osztotta ki: ő a vezetője a rezidensekből és orvostanhallgatókból álló kis csapatnak. Csütörtökökön és péntekeken napjainkat előadásokkal kezdtük: az adott témában jártas orvosok adtak elő nekünk olyan egy-másfél órában, ezeken rengeteget lehetett tanulni, egyáltalán nem voltak unalmasak, mindig lehetett kérdezni.

Az általános neurológián reggel nyolctól átlagosan délután ötig tartott a penzumunk, a feladataink nagyjából a rezidensekével egyeztek meg: a ránk kiosztott betegek történetéről a lehető legtöbbet megtudni, kikérdezni őket, alapos fizikális vizsgálatot elvégezni, megnézni a legkülönfélébb leleteiket, majd összeszedetten prezentálni mindezt a szakorvosnak. A stroke osztályon gyakran kaptunk témát otthoni felkészülésre. Nekem nagyon tetszett a Buffalo General kórház: igazi modern ellátó központ, ahol minden egy helyen van és jó körülmények között lehetnek a betegek. Mint megtudtam, ezen a helyen főleg a szegényebb betegeket látják el, illetve a döntő többség nem felsőbb szociális rétegből kerül ide. A vizitek rendkívül hosszúak (három-négy óra, akár több is), már csak végigállni sem könnyű olykor-olykor ezeket. Az orvostanhallgató társaim egytől-egyig jól felkészített, szorgalmas diákok.

A stroke osztályon eltöltött két hetem az eddigi legjobb periódusként marad meg számomra: végig nagyon jó hangulatú közegben eseménydús napokat éltem meg. Sok mindent vártak el tőlem, de ha jól végeztem a rám kiszabott feladatot, nagyon megdicsértek és őszintének tűnt, mikor azt mondták, hogy segítségére voltam az osztálynak. Az egyik központi kérdése az akut stroke-os beteg kezelésének, hogy lehet-e adni neki TPA-t? Ez az úgynevezett Tissue Plasminogen Activator fehérjét jelenti, amit ha időben adnak, nagyon jelentősen javítja a betegek túlélési esélyeit, illetve a maradandó károsodás mértékét nagyban csökkenti. Sajnos az esetek nagy részében nem adható, mert ha túl sok idő telt el az érelzáródás/érrepedés után, akkor több kárt teszt, mint hasznot, és sokszor egyéb tényezők kizárhatják az alkalmazását, észnél kell lenni itt és gyors döntéseket kell hozni.  Ezért neveztem el a népszerű televíziós sorozat után Game of TPAs- nek ezt a blogbejegyzésemet:)  A szakorvosok ezen az osztályon szenzációsak: rengeteget foglalkoztak velem és orvostanhallgató társaimmal, napról-napra nőtt a tudásom. Reggel hétre kellett bemenni és olyan fél hatkor lehetett hazamenni, de teljesen megérte a bent töltött idő. Mindenkinek ajánlani tudom ezt a rotációt! :) A gyakorlat végén megírtam azt a vizsgát, amit az amerikai hallgatótársaim, sokat kell még foglalkoznom ezzel a témával, hogy ebből épkézláb szigorlati jegy szülessen otthon…

 Most elköszönök, legközelebbi élménybeszámolóm a diabétesz- endokrinológia témakörből fog készülni, sziasztok!

2016. augusztus

Iványi Gábor