Hát ez is eljött. Annyi intézkedés,
papírozás, e-mailezés, telefonálás után végre eljött a nap, hogy ismét nyakamba
vegyem a világot. Én Bostonon keresztül repültem, mert egészen kedvező áron
sikerült jegyet találnom. Az eddigi elmondások alapján decemberben már igen
hideg szokott azon a környéken lenni, ehhez képest pulóverben sétálgattam a
boston-i repülőtér előtt, amíg vártam a buffalo-i járatot. Megérkezve a
célállomásra, máris szembesültem azzal a szomorú de igaz ténnyel, hogy az
amerikai kisvárosok tömegközlekedése nem az igazi, hiszen itt mindenki autóval
jár. Na de végül is csak jött a busz, ami bevitt a városba, ahol még kb. 20
percet vártam már valóban hidegben arra, hogy felvegyen az a busz, ami a
lakásig vitt. Itt a buszsofőr úr nagyon kedves volt, mert ingyen adott
egy napijegyet mivel nem tudott visszaadni. :) Odaérve a lakásba Zsófi nagyon
kedvesen vacsorával várt, ami mondanom sem kell, nagyon jól esett a hosszú út
után. A lakás nagyon otthonos igazi „Jóbarátok” feeling. Fotel, kanapék na és a
kilátás!!!
Néhány nap akklimatizálódás (és még egy kis
papírozás) után megkezdődtek a gyakorlatok. Én az első rotációmat a
nőgyógyászaton csináltam a Roswell Park Cancer Institue-ban. Itt a napjaim nagy
részét azzal töltöttem, hogy vagy valamelyik orvossal bementem a vizsgálatokra
az ambuláns betegekhez vagy pedig reggeltől délutánig műtéteket néztem. Itt
láttam először a robotot. Nagy naivan meg is kérdeztem az első alkalommal, hogy
hetente hányszor használják azt a csoda masinát, mire az volt – az egyébként
magyar- doktornő válasza, hogy ma lesz két robotos nőgyógyászati műtét és egy
másik műtőben is van egy gép, ahol ki van írva még 2. Hoppá. :) Az elektromos műtősruha-kiadónál igyekeztem kevésbé meglepett fejet vágni. :)
Mivel karácsony környékén kevesebb volt a műtét, ezért néhány napot a
sugárterápiás részlegen töltöttem, ahol így kaptam némi betekintést abba, hogy
hogyan is megy az irradiációs terápia megtervezése és micsoda technikai és
személyi hátteret igényel. Itt is egy attending-et követtem általában, de olyan
is volt, hogy egy rezidensnek segíthettem a besugárzási terület pontos
kijelölésében. És az elméleti alapokat is elég alaposan megbeszéltük. Ja és a
gépteremben tapsra kapcsolódott a villany. Szóval high-tech minden szinten és
akkor a multidiszciplináris konferencián hangra mozgó webkameráról még nem is
beszéltem.
Na de azért nem csak a kórházról szólt az
élet. Nekem személy szerint meg kellett írnom a szakdolgozatomat, úgyhogy a
karácsonyt és a szilvesztert is azzal töltöttem, de legalább kész lett. És
igen, Buffalo-ban tényleg tud hideg lenni. Egyik nap -24 fokra keltünk, ami
aztán délre fel is kúszott -15-ig. Szóval jól jött a meleg kabát. Hó az idén
szerencsére nem volt olyan sok, mint általában szokott, de azért így is volt
legalább 2 nap hószünet az iskolákban. Körülbelül a 3. héten jutottunk el
először a Niagara- vízeséshez, ami tényleg nagy és ott mellette
még hidegebb van.
Torontóba is elmentünk Katival, ahol Péter
bácsi nagyon kedvesen fogadott és érdekes történeteket mesélt. Ott egy kicsit
más az életérzés. Az út kb. 2 óra busszal, a határon való várakozástól függően
változhat.
Visszatérve
a gyakorlatokra: a következő egy hónapomat az urológián töltöttem, ahol szintén
rengeteg robotos műtétet láttam, elsősorban robotos prostatectomiákat, de láttam
heroikus robotos köldök- és inguinalis- sérv megoldást is. Első nap nagy bátran
igent mondtam az akarok-e varrni kérdésre. Nem voltam túl ügyes, de mondták, ha
otthon gyakorlom, biztosan jobb lesz. Több alkalom itt nem nagyon volt a
varrásra csak az utolsó nap, ahol betehettem egészen hosszú intracutan varratot
és elégedetten nyugtáztam, hogy csak ért valamit a sok fásli varrás az első nap
óta. :) Itt az urológián az egyik orvos a világos sejtes vesecarcinoma
immunterápiájával foglalkozott, amit különösen érdekesnek találtam. Ugyanez az
orvos szeretett magyarázni, sokszor elemeztünk együtt hasi CT-ket,
ultrahangokat és gyakran vettem részt az ambuláns rendelésén valamint a
cystoscopia-s beavatkozásain.
Az utolsó egy hónapot GI surgery-n töltöttem,
ahol leginkább bevontak a munkába. Az orvos, akihez beosztottak komolyan
számolt a részvételemre a műtéteken. Legtöbbször pajzsmirigy műtéteken
asszisztálhattam (értsd kampózás), de hasi laparoscopos műtéteknél is néha a
kezembe került az eszköz valamint állandó résztvevője lettem a zárásnak. A
végére már tényleg egészen belejöttem. Ezen kívül a beteg előkészítésében,
pozicionálásában is igyekeztem segíteni. Az azért hozzá tartozik az igazsághoz,
hogy a műtők annyira zsúfoltak a sok műszer miatt, hogy minden igyekezetem
ellenére néha inkább voltam útban, mint hogy segítségükre lettem volna.
Összességében hamar eltelt ez a három
hónap és olyan dolgokat láttunk a kórházban, amire Magyarországon még
valószínűleg sok évig nem lesz lehetőségünk.
2016. augusztus
Martinovszky Fruzsina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése