Fél lábbal otthon -az utolsó hetek Buffaloban

 Új hónap - új gyakorlat: a gyerekneurológia után felnőtt neurológiával folytattam a gyakorlatot. A neurológia általában azt jelenti, hogy 2+2 hetet töltünk a BGH 14. emeletén az általános, aztán vaszkuláris neurológián; de M. professzor is szívesen fogadja a Dent Institute-ben azokat, akiket a neuroradiológia jobban érdekel. Én az előbbit választottam, főként azért, mert rengeteg jót hallottam a stroke teamről, és így, a hónap végén, én is csupa jót tudok róla mondani.

Négy amerikai hallgatóval voltam beosztva mindkét teamnél, ez nemcsak azt jelenti, hogy szuper a csapat a kórházban, hanem azt is, hogy a minden nap együtt töltött ebéden kívül lelkesen vezetnek körbe a “legbuffalobb” sörözőkön, vagy mutatják meg az eldugott látnivalókat a városban. Sőt, kis házibulink alkalmával az is kiderült, hogy pár hallgató nem először jár a lakásban, és kiderült, hogy évekre visszamenőleg ismerik a magyar hallgatókat (az, hogy megint bemerészkedtek a lakásba, ez csak jót jelenthet!).

General Neuro Team

Az általános neurológia profilja elég változatos volt, a fejfájósok-szédülősök mellett volt epilepsziás, plexus-bénult és agydaganatos is; regionális szakcentrum lévén pedig nem kerülhetitek el az SM betegeket sem. A stroke osztályon már kicsit kevesebb dologra kell gondolni diagnózisként, itt azonban pont ezért sokkal jobban beleláttam a részletekbe, a képalkotó módszerek használatába; mindemellett a fontosabb study-k eredményeit is megbeszéltük midegyik témánál, így a kezeléssel kapcsolatban is kevesebb kérdésünk maradt. Ha lelkes vagy és épp jön olyan beteg, akkor lumbálni is engednek, természetesen felügyelet mellett; máskor rtPA-t lehet benyomni az akut betegnek. Azonban vigyázat: Dr. S. először elég csípős tud lenni, de aztán hamar kiderül, hogy imádja a magyar hallgatókat; szóval ne hagyjátok magatokat! Dr. M. csipkelődés nélkül is bír mindenkit, sőt, lehet, hogy a jövő évi füredi konferencián össze is futhatunk vele!

A dokumentációval itt is problémák adódnak - mint minden osztályon - hiszen Powerchart (az itteni MedSol) hozzáférés hiányában mások jóindulatára kellett hagyatkoznom a leletek lekérdezésénél és kiírásánál, saját magam pedig nem írhattam le semmit.

Amilyen lelkes a csapat, annyira megterhelő a vizit: itt ugyanis szokás az órákig tartó ácsorgás és rohangálás egyik emeletről a másikra - a mátrix-rendszer átka. Az első napomon rögtön ötórás vizittel melegítettünk a következő hetekre.. (igen, ez tényleg nem elírás, ugyanis reggel fél 10kor megbeszéljük a betegeket, aztán fél 12 körül indulunk az épület bebarangolására, hogy utána fél 3-kor hullafáradtan essünk be a kifosztott menzára). Sajnos más baja is van a mátrix-rendszernek: mivel csak egy diagnózist kezel a team, nem az egész beteget, így néha elsikkadt egy-egy tünet, egy-egy megjegyzés - érdemes felhívni a figyelmet, esetleg az osztályos hospitalistnak megemlíteni ezeket.

Legtöbbször egyébként a Gates Vascular alagsorában lévő Emergency Departmentbe kellett leszaladni, itt pedig az otthonitól eltérően egyszerre tíz ember foglalkozik az akut esettel, anélkül, hogy a kavarodás bármi jelét mutatnák: mindenki tudja a dolgát (és ez itt nagyjából mindenre igaz; értsd: tényleg mindenre, hihetetlen!!).

Gates Vascularban minden részleg színkódolt: ez itt a “blue quarter”

 

 

Ilyen lelkes a stroke osztály

Toronto után nem sokat vártunk a következő kirándulással és szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett. F. Gyuszinak hála Bostonba is eljutottunk egy nem is akármilyen hosszú hétvégére: bejártuk a híres Freedom Trail nevezetességeit, kipróbáltuk a helyi specialitásokat a Quincy Marketnél (a friss piaci homárhusi vagy kagyló és a New England clam chowder kötelező) és még a bostoni college bulik világába is belekóstoltunk egy picit.

Boston Common-i életkép

Az a fantasztikus rawbar a piacon!

A következő hétvégén a clevelandi magyar bálra invitáltak minket - ezúton is köszönjük a szervezőknek, hogy egy ilyen csodás hétvégét tölthettünk el csupa lelkes, otthoni vagy Magyarországtól elszakadt magyar között. Nemcsak érdekes előadásokat hallhattunk számos aktuális és történelmi témában, hanem erdélyi rakott puliszkát is kóstolhattunk, esténként pedig a többi CTP-s, illetve cleveland-környéki fiatallal ismerkedtünk egy-egy helyi kézműves sör mellett.

A clevelandi magyar bálon

Clevelandi sörcsoport

A hálaadást M. Istvánéknál töltöttük. Az a sok mennyei finomság, a tokaji borleves, a hatalmas töltött pulyka, a rengeteg fajta sütemény és a kiváló társaság mind hozzájárult ahhoz, hogy felejthetetlen élmény legyen életem első Hálaadása. Köszönjük szépen a vendéglátást, azt hiszem a többiek nevében is mondhatom, hogy mind nagyon jól éreztük magunkat!

Életem első Hálaadás vacsija

Az utolsó hét igencsak mozgalmasan telt. A sok-sok pakolnivaló és az utolsó heti gyakorlatok mellett izgatottan vártuk az új csapat érkezését. Az utolsó két nap még jutott idő újra felfedezni a várost: a szombat délutánt Fruzsival a Canalside-on töltöttük, ettünk a buffaloiak szerint kihagyatatlan Lloyd’s food truck kínálatából; az amerikai csoporttársaim jóvoltából pedig a többi “must see” buffaloi helyről (najó, pubról) sem kellett lemondanom, sőt az utolsó perceket kihasználva a buffaloiak egyik kedvenc, eredeti amerikai stílusú dinerében költöttem el a még amerikaibb stílusú “utolsó reggelim”.

Megjött a tél a Canalside-ra

Itt van az összes környékbeli a hétvégén (nem csoda: az ott egy bicaj?!)

Reggeli az “igazán amerikai” dinerben

Irigykedve néztem, ahogy az új csapat berendezkedik, hiszen nekünk is olyan, mintha tegnap lett volna, hogy elkezdtük kipakolni a bőröndöket. Akármilyen hosszúnak is tűnik, gyorsan elrepült ez a három hónap. Remélem, hogy a következő csoportok is ilyen jól érzik majd magukat, és talán még nálunk is többfelé tudnak kirándulni!

BGH és Gates Vascular karácsonyi köntösben

 

Köszönöm, hogy ilyen szuper három hónapot tölthettem el Buffaloban! A jelszó: tanulni, utazni, kimozdulni és élvezni mindent!

2015.12.27.

Karádi Zsófia Nozomi

Buffalo and Sarasota :)

Az egy hónap neuromaging után belevágtam a gyerekneurológia érdekes világába, ami útban is sokkal közelebb volt, mint a Dent Neurological Institute, mert az apartmanból is látszódó gyerek és női kórházban volt. Ez egy elég nagy és komoly intézet, de ugyanazon szolgáltató alá tartozik, mint a Buffalo General, így nem kellett új badget csinálni vagy az egész procedurán végigmenni. A gyerekneurologián elég jó és profi team volt, de pár dolog szokatlan volt a magyar egészségügyhöz szokott szemünknek. Nem igazán értettük, hogy miért nincs egy osztály ahol csak egy szakma alá tartozó gyerekek vannak, miért kell mátrix rendszerben tartani az összes beteget, de így utólag ennek is látom az értelmét.

Itt 2 hetente váltották egymást az amerikai diákok, és hetente más volt az attending is. Itt Amerikában, gondolom, ahogy már előttem sokan leírták a rezidens képzés teljesen más, mint otthon. Először rezidens vagy pár évig, aztán fellow és utána attending. És akkor még vannak alcsoportok is pl. chief rezidens. Egy osztályon a rezidens és a fellow csapat az végig ugyanaz volt, viszont az attendingek váltották egymást folyamat, akinek épp nem a saját hete volt, azt csak a megbeszéléseken láttuk. Első héten kifogtuk dr F.-et, aki végtelen rendes volt, nem lehetett rosszat mondani plusz még a sebtében elkészített előadásokat is agyon dicsérte, ami azért jót tett a hangulatnak.

Közben a szállásunk tetejéről egyik hajnalban végignézhettük a közeli Gates Circle kórház felrobbantását, ami a kegyetlen fagyos szél ellenére is hangos, ellenben látványos volt. Ebben volt régen a Dent, meg még egy csomó osztály, csak a helyi politika miatt bezárásra ítélték állítólag.

 

Aztán elérkeztünk a híres-neves Sarasotai Kongresszushoz. Elég jól esett pár nap kikapcsolódás így a gyakorlat közepén, nem azért, hogy sok lett volna már, de azért Florida az Florida. Tampában szálltunk le, ami egy jó órányira volt Sarasotától, béreltünk kocsit a reptéren, és azzal egy új világ is kinyílt előttünk, az olcsó benzin és utak világa. Amerikát úgy igazából kocsival lehet átérezni. Minden arra van kitalálva, hogy kocsival érkezz meg, vásárolj be, bankolj, egyél, bulizz, élj. Jó érzés persze, hogy milyen egészségesen élünk mi Buffaloban a sok biciklizéssel, de azért boltból, két szatyorral a kormányon, az egy gallonos tejjel a hátadon, nem erre gondolsz. Egyszerűen még a béna sofőrök, lassú forgalom és a félrevezető kitáblázás ellenére is tökéletes élmény volt.

Sarasota elég jó hely. Ha nyugdíjas gazdag amerikai lennék, akkor térdre rogytam volna, és engem semmi el nem tudott volna mozdítani a maradék életem végéig. Hófehér homok, jó idő, mindenki kedves, mindenki cabrióval jár (aztán kiderült, hogy a cabrióval főleg a magyar csapat érkezett a kongresszusra). Jó hangulatban telt a konferencia, sok régi meg új ismerőssel összefutottunk. A szervezők jóindulatából adódóan (Köszönjük ezúton is a S. familiának) az előadásainkat az első nap letudtuk, ami után azért a teher is lehullott a vállunkról. A szervezés nagyon jól sikerült szerintem, mi is próbáltunk részt venni benne…

 Színvonalasak voltak az előadások, elég sok érdekelt is, meg mivel többször vállaltam az idő-mérő és csengető hálátlan feladatát, sokat végig is hallgattam. B. tanár úrral kegyetlenül és következetesen bele is csengettünk, még a legérdekfeszítőbb előadásba is, hiszen a program az program, tartani kell magunkat hozzá.

 Különösen érdekes volt meghallgatni ugyanazt a témát, ami az enyém is, G. professzor előadásában, akik szintén az endovasculáris és a nyílt műtéti technikát hasonlították össze hasi aorta aneurizma kezelésében, csak a Mayo klinikán kicsit más számokkal dolgoztak. (1116 vs. 120 beteg) Láthattunk látványos eszközöket is, egyenesen a NASA top laborjaiból, ami mindenkinek elnyerte a tetszését.

 

 

Sok extra program is volt, többek között egy élet-halál vízilabda meccs amerikaiak vs. magyarok felállásban, sarasotai kórházlátogatás, gulyás est, és a végén még egy bankett a sarasotai yacht klubban, ami egy pont olyan hely, mint amilyennek hangzik. Jó.

Esténként informálisabb találkozókat is tartottunk, amiken nem csak a fiatalok, hanem a már befutott orvosok is részt vettek, hatalmas eszmecseréknek és vélemény-ütköztetéseknek lehettünk tanúi, amik tanulságosak és szórakoztatóak is voltak egyben. Az éj leple alatt előjöttek mosómedvék a maradék kajákra, jól elszórakoztam velük addig, míg nem mondta valaki, hogy kb. mind veszett.

 

Először csodálkoztam, hogy miért pont itt tartják az évente megrendezett kongresszust, de az egy hét után minden kitisztult, ezt nem lehetne jobb helyen tartani és remélem a jövőben is eljutok még ide valahogy.

Utolsó nap átmentünk Miamiba, gondoltuk azért azt csak megnéznénk, illetve innen indult a gépünk Mexikóvárosba is, ahova átugrottunk pár napra, ami ugyancsak életre szóló élmény volt. Aki szeret utazni és nem csak a tömegturizmus végtelen vizein sodródni, annak kötelező.

Nem volt egyszerű ezek után visszatérni Buffaloba, de megtettük.

 

Utána hétvégén kihasználtuk a jó időt és elbicikliztünk az elhagyatott buffalói állomáshoz, ami az ablakunkból is látszik és egy elég szép lenyomata a régi, iparváros Buffalónak. Közelről simán akár Gotham Cityben is lehetne. Épp fotózkodó Ázsiaiakba botlottunk, velük megpróbáltunk bejutni az épületbe is, de azt túl jól lezárták sajnos.

 

2015. 12. 07.

Rosta Gábor