2015. október 19., hétfő

Endokrinológiai gyakorlat - a metformin, a methimazol és a végeláthatatlan inzulinok hónapja



Sziasztok!
Az őszi turnus tagjaként a hosszú-hosszú papírmunka és izgatott várakozás után végül megérkeztem oda, ahova az utóbbi hónapok unalmas pillanatainak ábrándozása hozott. Ám, mielőtt még a kemény gyakorlatokat elkezdtük volna, New York Cityt fedeztük fel, onnan pedig Amtrak vonattal szeltük át az államot. Ne higgyetek senkinek, aki azt mondja, hogy elég 4 nap; én még a New Yorkban eltöltött egy hét után is alig várom, hogy láthassam a hangulatos karácsonyi készülődést és, hogy pótoljak mindent, amit a new yorki barangolásból kihagytam!

Látogatóban Lady Libertynél

Az ősszel együtt érkeztünk Buffaloba, ahol az első napi ügyintézés, nagybevásárlás és beköltözés után; alig, hogy kipihentük a new yorki fáradalmakat, hétfőn már elkezdtem az endokrinológia gyakorlatot. Az utóbbi négy hetet a Diabetes and Endocrinology Center of WNY Maple Road 705. szám alatti szakrendelésén töltöttem, ami csupán másfél óra tömegközlekedésre és kicsit több, mint egy óra biciklizésre, autóval pedig 30-35 percre van a lakástól. Nem csoda, hiszen ez már Amherstben van, ami a szomszéd város – Buffaloval ellentétben pedig az Egyesült Államok egyik legbiztonságosabb települése – minderre a szokásos reggeli 30 perces amhersti kertvárosi sétám alatt derítettem fényt. Hiába kedves és nyugodt a környék, minden reggel és késő délután másfél óra utazás nem épp kellemes, így mindenképpen érdemes szerezni egy lelkes rezidens fuvart. (Ez egyébként nem mindig megy könnyen, nekem a harmadik hétre sikerült csak elintézni, hiába próbáltam szerencsétlen sorsú magyar hallgatónak tűnni, nem akadt senki Downtownból és az együttérzésnél és szörnyülködésnél legtöbbször elakadt a fuvarszerző hadjárat.) Aggodalomra semmi ok, mert szerdánként a Buffalo Generalban van a szakrendelés, ilyenkor mindig sokkal rövidebb a nap; a spanyolul tudóknak pedig figyelmébe ajánlom, hogy ilyenkor több a spanyol anyanyelvű beteg, és nagyon örülnek, ha az ember spanyolul makogva kérdezi, hogy hány egység az esti Lantus. 

Diabetes and Endocrinology Center of WNY a Maple Road 705. alatt

A távolság mellett más is nehezítette a dolgokat: a clinic a nyár végén költözött az új helyre, emellett pedig az utóbbi hónapban történt a papírformátumú chartról EMR-re, azaz electronic medical record rendszerre való áttérés. Mindez nekünk, hallgatóknak azt jelentette, hogy kevesebb lehetőségünk volt egyedül beteget vizsgálni, hiszen access code nélkül nem tudtuk rögzíteni az információkat. A rezidensekkel vagy fellow-kkal együtt is sokszor izgalmas a betegek kikérdezése, többször ők csak gépeltek a rendszerbe, én pedig kérdezhettem-vizsgálhattam a beteget. Ezután az attendingeknek kellett referálni, ahol mindig bevontak az eset megbeszélésébe, a beteget érintő döntések meghozásába; néha pedig elkísértem a fellow-kat konzíliumra, láthattam ökölnyi hypophysis tumort és valószínűtlenül hatalmas golyvát is. A második hétre már gyakorlottan néztem a laborértékeket, az előző DEXA leletet vagy szörnyülködtem a – nem ritkán előforduló – 14.2-es HbA1c értékeken; a gyakorlat végére pedig már a leggyakrabban előforduló endokrinológiai és diabetológiai kórképek teljes terápiás repertoárját megtanultam. Ez nem volt túl nehéz feladat, hiszen minden nap legalább 3-4 diabeteses és 1-2 hypothyreosisos vagy Basedow-kóros beteget vizsgáltunk és minden héten többször volt pajzsmirigyrákos, prolaktinomás, acromegáliás, Addison-kóros vagy épp inzulinpumpás beteg. Különösen azoknak ajánlom ezt a gyakorlatot, akik otthonosan szeretnének mozogni ezen betegségek kezelési lehetőségei közt.
A gyakorlatok mellett igyekeztünk kimozdulni és feltérképezni Buffalot. A hangulatos Elmwood village-i séták mellett Klári néni és Vince bácsi láttak minket vendégül meccsnézésre, találkoztunk a CTP-s magyar hallgatókkal, a hétvégéken pedig volt alkalmunk M.-éknél vendégeskedni, a Dent moziesten részt venni és megismerkedni a magyar közösség egy lelkes részével.

M.-éknél az őszi csapat
A híres-nevezetes „Dent mozi”

Az utolsó napsütéses hétvégén eljutottunk a Niagara vízeséshez, amit a kanadai oldalról csodáltunk meg, hazafele pedig még egy „kísértetkastélyba” is bemerészkedtünk.





Jól időzítettünk, hiszen azóta téli(esebb)re fordult az idő és, ahogy e sorokat írom, az első buffaloi hóesésünk (na jó, hószállingózásunk) is megérkezett…

2015.10.18.
Karádi Zsófia Nozomi

2015. október 18., vasárnap

Neurology Rotation in September - October



Sziasztok!

Volt szerencsém elnyerni a lehetőséget arra, hogy a szeptemberi turnussal mehessek Buffalo-ba. A sarasota-i konferencia lehetősége mellett még azért nagy dolog ez, mert három évszakban is megnézheti Buffalo városát a diák: a nyár végén érkezünk, itt vagyunk ősszel, és télen utazunk haza.
Nyár végi melegben kezdődött a neurológia gyakorlatom, egy eligazító előadás után egyből küldtek is az osztályra, ahol belecsöppentem a dolgok közepébe. Miután a "fő/chief" resident megértette, hogy ki vagyok, mi vagyok, megadta arra a lehetőséget, hogy egy két napig őt kövessem, és így beletanulhassak a rendszerbe. Ez hasznos is volt, mert így első hét csütörtökén már saját beteget kaptam, és tudtam már ,hogy hogy álljak neki a dolognak. Ez azt jelentette, hogy megkaptam a nevét reggel 7:30-kor az eligazítón, és a beteg követésének és vizsgálatának teljes terhe az enyém volt arra a napra (és ha egyszer megkaptál egy beteget, a többi napon is te "vitted" ameddig nem mehetett haza).

A Buffalo General Hospital robusztus épülete

Ez az első nagy akadály, amit meg kell a magyar diáknak oldania informatikai jellegű: nem kapunk hozzáférést a számítógépes rendszerhez, így vadászni kell valakit mindig aki éppen nem használja a saját hozzáférését. Amint ez megtörtént, a teljesen ismeretlen (de amúgy meglepően logikus felépítésű) kórházi rendszeren meg kell találni a beteget, és kiírni az értékeit azon kevés időben amíg nem zavarod az acces code-od tulajdonosát, valamint elolvasni és megjegyezni a lehető legtöbb PMH-t (past medical history-t).
Ezután meg kell találni a beteget a kórházban: több mint 10 szinten lehetnek a betegek (plusz intenzív, szubintenzív), úgyhogy sokszor kell majd az elején eligazítást kérni. És itt meg is fogod tapasztalni az egyik legnagyobb tanulságot: sokat dob az egészségügy hangulatán, ha az emberek segítőkészen állnak egymáshoz.

Naplemente a lakásból nézve

Miután ezt sikeresen megtetted ki kell kérdezni és vizsgálni a beteget, s ha valamilyen laborját megkérték, akkor annak az eredményét is le kell kérned napközben (újabb acces code vadászat :) ). Majd jön a lényeg, a prezentálás. Mivel ez egy consult service ezért a kórház teljes széltében-hosszában folyik a vizit, oda ahova kérik. Az első nap este 19:00-kor lett vége a vizitnek, jobb napokon pedig 17:30 fele, máskor pedig e kettő között ingadozott.
Mindenkinek javaslom, hogy próbáljon előre aludni valamennyit, mert ezen gyakorlat alatt nem fog. Hihetetlenül sokat lehet tanulni, de ehhez fizikai erőnlét kell, valamint az, hogy a zsebben ott legyen a harapni való egész nap, ugyanis az ebédszünet az nem egy fix része a napnak, hanem van, amikor van, a többi nap pedig, nos, nincs.
Nagy élmény volt sok év magolás után végre megkapni a jogot arra, hogy saját betegem legyen, akiért én voltam felelős teljes kórházi benntartózkodása alatt. Ezt és az orvos beteg viszony teljes újraértelmezését köszönhetem ennek a gyakorlatnak.

2015. 10. 18.
Zs. Benjámin