2014. augusztus 29., péntek

Második beszámoló, 2014. augusztus, Buffalo, NY, gyermek neurológia gyakorlat és egyéb kalandok..

Második hónap!!!! EL SE HISZEM!! Aki jön, az készüljön fel, hogy a Földnek ezen a féltekéjén gyorsabban telik az idő, mint otthon. :-)
Először is tudni kell, hogy általános gyermekgyógyászat gyakorlatot itt nem lehet csinálni. Még szerencse, hogy én már úgy érkeztem ide, hogy megvan a szigorlatom belőle, tehát nem számított, hogy a neurológiára küldtek inkább.
A gyerek neurológia gyakorlat a mellkassebészet után felüdülés volt, csak fél kilencre kellett bent lenni, tehát sokkal többet alhattam. Reggel egy-egy rezidenshez vagy fellowhoz csatlakozva vizitelni kellett éppen annyi beteget, amennyi éppen jutott, de nem az összeset. Itt lehetett bőven gyakorolni a neurológiai fizikális vizsgálatot, ami szuper, mert otthon nálunk a vizsgáztatók meg vannak őrülve érte. Érdekes volt, hogy mivel ugye eddig szinte csak egymáson gyakoroltuk ezt és alig találkoztunk pozitívumokkal, itt most jutott belőle rendesen, gyengült reflexek, izomgyengeség, paresthesia, myoclonus, spaszticitas és érdekesség képpen egy szimuláló tinit is sikerült lebuktatni. Amikor a vizittel készen voltunk megbeszélésre kellett menni, ahol referálni kellett a szakorvosnak, majd vele együtt mentünk a nagyvizitre. Ez betegszámtól függően akar 2-3 órán keresztül is eltartott, ahol ismét láthattam, hogy milyen profi szinten kommunikálnak az itteni ovosok a betegekkel és a szüleikkel. Ebéd után vagy könyvtárazni kell, vagy ha van, akkor konziliumba menni, vagy az ambulancia munkájában részt venni. Minden csütörtökön és pénteken előadások voltak alapvető neurológiai témákban, ezeket nagyon élveztem, mert interaktívak voltak, és mert látszott mindegyik előadón, hogy szerelmes a szakmájába. Összességében véve nagyon sok érdekes esettel találkoztam, láthattam videó monitoros EEG-t, az epilepsziákban sikerült egy kicsit elmélyedni, valamint rengeteg CT és MR felvételt láthattam a gyerekekről. Sikerült egy nem annyira felületes, hanem egy szélesebb körű belátást nyerjek ebbe a területbe, és bár maga a neurológia nem vonz annyira, örülök neki, hogy gyermekgyógyászat gyakorlatként ezt végezhettem el, felturbózva ezzel a neurológia szigorlatomra való felkészülést.
A második blokk során már sokkal többet utaztunk, mint előtte. Kezdésnek Torontóval indítottunk, mert augusztus első hétvégéjén Karib fesztivált rendeztek ott, és azt mindenképp látni szerettük volna. Busszal nagyon könnyen oda lehet jutni egészen jó áron, nekünk a retúr jegy volt 40 dollár. A határon egy kicsit macerás az átkelés, le kell szállni a buszról, mindenkit egyesével megkérdeznek, hogy miért és hova megy Kanadán belül, kinel fog lakni és hasonlók. Itt , és visszafele is mindenképpen szükség lesz a DS-2019-es nyomtatványodra, amit a pályázás után kapsz majd postán, tehát erre, mint a szemed fényére úgy vigyázz. Miután megérkeztünk, elmentünk a szállásunkra, amit P. bácsi, egy volt elektrofiziológus biztosított nekünk. Szerintem ez az ember biztos hogy tündérekkel áll rokonságban, annyira kedves. 90 éves kora ellenére csak tátottuk a szánk, hogy milyen könnyedén mozog, hogy mennyire vág az agya, hogy mennyire segítőkész. Főzött nekünk, adott nekünk enni, jótanácsokkal látott el minket, mindenkinek javaslom, hogy akinek van rá lehetősége, ne mulassza el a vele való találkozást, mert mindenképp nagy élmény lesz.
Torontó belvárosa gyalog kényelmesen besétálható. Megkerestük a cipő múzeumot, de sajnos nem tudtunk bemenni, mert mentünk a fesztiválra, amit szintén érdemes megnézni a nyáron kiutazóknak. Két napot maradtunk,aztan jöttünk is vissza Buffaloba.
A következő hétvégén Ibolyával hivatalosak voltunk az Insane Inflatable 5K nevű jótékonysági futásra, amit a Roswell Park Cancer Institute-ért rendeztek meg, csatlakozhattunk a mellkassebészet csapatához. 5km-t kellett lefutni, de úgy, hogy út közben voltak állomások, ahol különböző ugrálóvárakon kellett keresztül menni, irtóra hihetetlenül fergetegesen király volt!!! :-) :-) Kaptunk pólókat a részvételért, tudtunk sok időt együtt tölteni a mellkassebészet stábjával, ami szintén kiemelkedő élmény volt, hiszen még a legnagyobb nevű attending és az osztályvezető főorvos is eljött.
Augusztus harmadik hétvégéjén pedig voltunk az itteni magyarok által megrendezett magyar moziesten a Dent-toronyban, majd másnap egy sétahajózásra mentünk az Erie-tóra.
A fő attrakció mégiscsak a New York Cityben eltöltött 4 nap volt. Fantasztikus város. Ha nagyon előre lefoglaljátok a buszjegyet a megabus.com-on, akkor akár 1 dollárért is el lehet jutni oda. A nagyon előre az legalább két hónapot jelent. Maga az út nagyon hosszú, kb. 9 óra,de azért kibírható. Szállásként nem merem javasolni azt ahol mi voltunk, mert az egy menekültszálló szintjén volt, de legalább Manhattenen belül. Minden nevezetességet végigjártunk, kivéve az Empire State Building-et, mert az túlon-túl drága volt. A város maga non-stop pezseg, rohan, rengeteg és sokféle ember van az utcákon, itt semmi nem ciki, semmi nem szokatlan. Teljesen elragadott. Az ott töltött idő alatt került sor a skype bejelentkezésre a HMAA Balatonfüredi Konferenciára, ami meglepően jól sikerült, örülök neki, hogy segíthettünk egy kicsit azoknak, akik ide készülnek.
Még ezen a héten fogunk menni egy Buffalo Bills meccsre, pre-season amerikai focimeccsre. Állítólag nem is maga a meccs, hanem az előtte lévő iszogatás és grillezés, tehát a tailgate a lényeg, nagyon kíváncsi vagyok már :-)
Már nemsokára menni kell haza..már csak 5 hét...*elnyúlt, csodálkozó arc*...

2014. 08. 26.

Király Anna

2014. augusztus 19., kedd

Some words about the sports and practice as well...





Miután a többiek az előkészületekről, az utazásról illetve az első napokról már részletesen beszámoltak, én megpróbálnék olyan dolgokat érinteni, amelyekről még nem esett szó.
Az első ilyen a sport. Azoknak, akik szeretnek mozogni örömmel jelenthetem, hogy kiváló lehetőségeitek lesznek kint is aktívnak maradni. A lakástól körülbelül 10 percre található a JCC névre hallgató szabadidő központ, ahol tényleg minden igénynek megfelelő konditerem mellett uszoda, gőzfürdő és szauna áll rendelkezésetekre. A diák bérlet barátságos ára havi 24.90 dollár (annyi beetetés volt a dologban, hogy az első bérlet vételekor membership kártyát kellett igényelni, ami egy további 25 dollárt jelentett, de még így is a három hónapra kb. 100 dollár). Személy szerint, én nagyon szeretek ide járni. Emellett, a lakás utcáját (Delaware Ave.) a másik irányba követve egy hatalmas park található (Delaware Park) számos teniszpályával, focipályával, futópályával. Ez a hely nyáron nagyon közkedvelt, miután a sport mellett kulturális eseményeket is rendeznek itt. Most például Shakespeare estek vannak… Az egyik hétvégén egy Roswell-es kiránduláson nyert ismeretség révén pedig sikerült csatlakoznom a Roswell-es kutatók röplabda csapatához. Ezekkel a srácokkal azóta is minden szerdán és szombaton a helyi körversenyeken jó meccseket játszunk.
A másik dolog, amiről röviden tennék említést a közlekedés. Miután a lakáshoz kaptunk 4 biciklit, és az időjárás legtöbbször megengedi, szinte mindenhova biciklivel közlekedünk. Nem járok messze az igazságtól, azonban ha azt mondom, hogy ezzel csak mi vagyunk így Buffalo-ban. Rajtunk kívül ugyanis mindenki autóval jár. Ebből az okból kifolyólag nagyon kell vigyázni, mert a sofőrök sokszor nem is számolnak biciklisekkel. A harmadik héten egyik este a konditeremből tekertem haza, mikor az egyik lámpánál váratlanul a szembe jövő autó hirtelen lehajtott az egyik kis utcába. A bonyodalmat az okozta, hogy én is ott voltam, úgy hogy felkenődtem a kocsijára és egy tisztességes repüléssel landoltam. Tanácsként így csak annyit üzennék, hogy bármilyen ciki is megéri bukót viselni…
A három hónap alatt én sebészetet és nőgyógyászatot hallgatok. Mindegyik rotációt a Roswell-ban teljesítem. Az első turnusban Urológián voltam. Reggelente átlagosan 7 és 8 között kellett megjelenni, attól függően, hogy volt-e aznap reggel előadás vagy korai műtét. Az Uro-sebészet alapjába véve két tevékenységre oszlik a Roswell-ban. A csapat egyik fele a klinikán megjelenő betegeket látja el, míg a másik fele a műtőben tevékenykedik. A szakorvosok ennek megfelelően két team-be vannak besorolva (Team1: Dr. M., Dr. G. és Team2: Dr. K., Dr. S.). A műtétek zömét robotsebészettel hatják végre. Az első ilyen eljárás, amit láttam hatalmas élmény volt. Robotsebészet során műtéttől függően 3-4 video-laporscopot vezetnek a beteg hasüregébe a hasfalon át, majd ezeket csatlakoztatják a leginkább poliphoz hasonló DaVinci robothoz. Maga az operáló orvos a terem végébe elhelyezett operáló fedélzetnél ül. A hasüregbe bevezetett kamerák összesített képe jelenik meg a kijelzőjén, ami ennek megfelelően 3D hatást biztosít. (A mikroszkópba betekintve tényleg olyan érzése van az embernek mintha a beteg hasüregébe feküdne). A medikusok és a szakorvosjelöltek a műtétet egy interaktív vetítőn követik. A szakorvosok erre a képernyőre rajzolva utasításokat, javaslatokat tehetnek az operatőr számára. A gyakorlatok technikai szempontból tehát kiváló lehetőségeket kínálnak. Az orvosok nagyobbik része emellett feladatának érzi az oktatást, így a hetek alatt tényleg sok mindent magába szívhat az ember.

2014. 08. 19.
Ruppert Mihály

2014. augusztus 12., kedd

Első hónapom Buffaloban



Sziasztok!
 
Első hónapomról szóló beszámolómat kezdeném az utazásnál. Miután a végére értünk a sok papírmunkának, jöhetett a repülés. Nekünk nagyon szerencsénk volt az úttal, sok filmből lehetett választani, így észre sem vettük New Yorkig az eltelt időt. A papírokat gyorsan leellenőrizték, belépéskor megkérdezték miért jöttünk, egy pár szóban válaszoltunk, majd beléphettünk Az Egyesült Államokba. Mi repülővel érkeztünk Buffaloba, ahol vártak minket a reptéren, azzal a nagy meglepetéssel, hogy mi vagyunk az elsők, akik már az új lakásba érkeznekJ. Másnap jöttek értünk és bementünk a Roswell Park Cancer Institute-be elintézni a papírokat. Ez egy pár órát igénybe vett, de az itteni ügyintézés nem hasonlítható össze az otthonival, mindenki mosolyog és bátorít, hogy ha bármi problémánk van, nyugodtan lehet hozzájuk fordulni. Általánosságban érvényes, hogy mosolygósabbak és sokkal közvetlenebbek az emberek.
Nekem az első hónapban a választott tárgyam az OB/GYN volt. Ezt Roswell Park Cancer Institute-ban töltöttem. Nagyon ajánlom ezt a gyakorlatot azoknak, akik érdeklődnek a nőgyógyászat műtétes része iránt. Többen írták már a blogban, de én is azt tapasztaltam, hogy egészen máshogy állnak a daganatokhoz, mint otthon. Nem rosszként, hanem egy megoldandó feladatként tekintik, úgy vélik a nagyobb részét meg tudják oldani. A klinikán nagyon jó körülmények között vizsgálják a betegeket. Egy fellow-hoz (szakorvos jelölt) lehet napközben csatlakozni és vele az összes beteg vizsgálatára be lehet menni. Itt az orvosok választanak betegeket, de a beteg mondhatja azt is, hogy ragaszkodik kifejezetten valakihez. Szerintem itt lehet legkönnyebben elsajátítani az egyik legnehezebb részt, a daganatos megbetegedéseket, és mindezt úgy éli meg az ember, hogy nem lesznek nyomasztó napjai. Minden orvos nagyon kedves és barátságos a betegével, már az orvosi szobában előre felkészülnek a betegekből, így nem ott kérdezik előre ki őket. A legtöbb beteg kemoterápiára jár vagy korábbi daganata miatt követik, így ritkán fordult elő teljesen új beteg, de ha volt őket én is kikérdezhettem.
A jó körülmények alatt azt is értem, hogy minden betegre rászánják a kellő időt, egy betegvizsgálat 20-30 percet is eltart, annak ellenére, hogy általában ismert betegek, de fontosnak tartják az életvezetést is és foglalkoznak a betegek lelki állapotával is. A dokumentáció sokkal gyorsabb, mint nálunk otthon, ezen nyerhetnek több időt, amit a betegekre fordíthatnak. Egy központi rendszerük van, amibe betelefonálnak és lediktálják az adott beteg összes előzményét, talált elváltozásokat, kigondolt terápiát.
Nekem egyetlen problémám azzal volt, hogy gyakorlatom idején sokan voltunk az osztályon 2 rezidens és 2 diák, így viszonylag keveset tudtak velem foglalkozni, de mikor kérdeztem készségesek voltak és igyekeztek minél több dologba bevonni.
A műtőben lehetőség volt a bemosakodásra, illetve varrásra. Sajnos én is azt tapasztaltam, hogy nincsenek tisztában vele az orvosok, hogy nekünk mit szabad csinálni, a legtöbben abban a hitben vannak, hogy mi csak megfigyelőként vagyunk itt, ilyenkor szólni kell, hogy mi teljes jogkörű diákok vagyunk és hagyjanak minket is érvényesülni. Ezt leszámítva a műtétek nagyon érdekesek, a legtöbb műtét hysterectomia, ami azért jó, mert amit lehet a DaVinci Robot segítségével végeznek el. A robot segítségével rendkívül precíz munkát tudnak végezni a mai napi minimál invazív kívánalmaknak teljesen eleget téve.
Szabadidőt tekintve szerintem a nyári hónapok tartogatják a legtöbb lehetőséget Buffaloban. Már az első szabad hétvégénken meglátogattuk a Niagara vízesést illetve egy State Parkot, ami sajnos kicsit messzebb van, szóval oda inkább csak kocsival lehet eljutni.
Buffaloban is van lehetőség programokra. Minden héten csütörtök esténként koncertek vannak a Canalside-on, ahol különböző amerikai együttesek lépnek fel. Ezen kívül minden hétvégén találni valamilyen fesztivált, többször van étel, de van kertészeti is, nézni kell neten a programokat.
Ha szeretnétek ismerkedni a helybéli lakosokkal, nagyon hangulatos pubok vannak. Nem a legolcsóbbak, de az emberek nagyon közvetlenek és könnyen beszélgetésbe lehet elegyedni velük.
Az egyik hétvégén ellátogattam Kanadába. Toronto busszal mindössze két és fél órára van, a buszjegy sem vészes. Gyönyörű város nagy felhőkarcolókkal és sok zöld parkkal. Ha tehetitek, ne hagyjátok ki! Az emberek ott is nagyon kedvesek és segítőkészek.
A közlekedést mi biciklivel oldottuk meg. Buffalo teljesen bejárható vele, még a távolabbi pontok is. Az egyetlen nehézséget a bevásárlás jelenti. A csomagokat néha nehéz hazahordani egy nagyobb bevásárlás után. Buszok vannak, a ház előtt van megálló. Egy útra (2 dollár) a jegy, de van lehetőség napi jegy (5 dollár), havi jegy, 10 alkalmas stb. bérletek vásárlására is.
Remélem a többi hónap is ilyen érdekes lesz! Mindenképpen ajánlom mindenkinek ezt a lehetőséget!

2014. 08. 11.
Kőrösi Beáta

2014. augusztus 7., csütörtök

Első élménybeszámoló 2014. július, Buffalo, NY, Roswell Park Cancer Institute, mellkassebészet gyakorlat





Miután kihevertem az első sokkot, hogy tényleg kiutazhatok, és sikerült a pályázat, érdemes lett volna azonnal elkezdeni a dolgok szervezését, de én hatodévesként pályáztam, szóval szigorlatok es egyéb teendők miatt minden az utolsó pillanatra maradt. Hála Istennek, a repülőjegyet elég hamar elintéztük, így közepesnél csak egy kicsivel fájt jobban az ára. Lufthansa-val jöttünk, ami kiderült, hogy nagyon jó választás volt, Düsseldorfban és New Jerseyben szálltunk át, a kiszolgálás szinte tökéletes volt a fedélzeten, sok-sok filmet lehetett nézni, volt kaja, innivaló, takaró...Viszont senkinek nem kívánom azt a pánikot, amit nekem volt szerencsém átélni, mikor a kiutazásunk előtt 4 nappal mentem még csak a vízuminterjúra. A vízum megszerzésére kényelmes módon legalább 1 hónap kellett volna. Én a banknál csúsztam meg vele, figyelni kellett volna rá, hogy a vízumkezelési díj átutalásakor, hogy mindenképp forintban menjen el a pénz. Kiderült az is, hogy a neten történő kártyás fizetéskor rendszer csak dombornyomott kártyát fogad el. Szerencsére volt lehetőség az útlevél személyes átvételére is az interjú után, nem a nagykövetségen, hanem a futárszolgálat irodájában, ami Kőbánya-Kispesttől nem messze van. Elég hamar odajuttatták az útlevelet, nekem már az interjú napján odaküldték, csak szólnom kellett nekik telefonon, hogy ne kezdjék meg a kipostázást, mert megyek érte. Szóval oltári nagy szerencsével, de sikerült megszerezni a vízumot is, így készen álltam az utazásra.
Buffaloban Dr. M. I. fia, P. várt minket a reptéren, és elvitt minket a szállásra. Mi vagyunk az első csoport ebben a lakásban, és emberek, irtóra mázlisták vagyunk. A lakás tökéletes, nagy, hatalmas erkély van ahonnan a kilátás szuper, bolyhos pamut padlószőnyeg, amin tök jó mezítláb mászkálni:-). Azt vettem észre, hogy ebben az országban minden nagy, a konyhánk, a hűtő, a szobáink, van két fürdő is. Mire megérkeztünk, baromi éhesek voltunk, de voltak olyan tündérek a fogadóink, hogy meg volt töltve nekünk a hűtő, szóval el voltunk kényeztetve, igazán.
Mint utólag kiderült, a legjobb és leghasznosabb dolog, amit elhozhattam ide, az a hátizsákom. Sajnos a szálláshoz közel nincs olyan bolt, ahol megérné vásárolni, ezért nagyon messzire, többnyire biciklivel tudunk csak menni, mert tömegközlekedés, mint olyan, nem létezik. Sokkal könnyebb hátizsákkal tekerni a bringán, mint a kormányról lógó szatyrokkal. Apropó, bringák, srácok, akik jöttök majd, ezzel kapcsolatban ne számítsatok semmi jóra. Jelenleg a négy bicikliből kettő romokban hever, a másik kettőt is csak a Szentlélek tartja egyben. Nekem például elég nagy problémát jelentene, ha azok is tönkremennének, ugyanis reggel hatra járok be a mellkassebészetre, es gyalog a kórház egy fél órás mutatvány.
De ha már itt tartunk, akkor a gyakorlatról: én három gyakorlatot teljesítek idekint, sebészetet, gyermekgyógyászatot és neurológiát, ebből az első a sebészet lett a Roswell Park Cancer Institute-ban. A mellkassebészetre osztottak be, aki ide fog kerülni, na az kérem, kösse fel a gatyáját. Reggel 6 körül illik megérkezni, mielőtt a rezidens befut, minden bent fekvő betegről át kell nézni mindent a gépben, laborokat, képalkotókat, nővéri jelentéseket, konzíliumokat, szóval mindent és referálni kell róla a rezidensnek. Ezután van egy gyors vizit, és függően attól, hogy milyen nap van, indulhat a napi program. Keddenként van a Multidisciplinar Conference, ami kvázi egy felturbózott onkoteam-nek felel meg, ott a patológus, az onkológus, a belgyógyász, a sebész, a radiológus, a nővér, a gyógyszerész, szóval mindenkit odacsődítenek, és együtt tálalják ki, hogy mi legyen az adott beteg sorsa. Kivételes élmény, igazi csapatmunkát látni. Mindenki tiszteli a másik véleményét, meghallgatják egymást, az alacsonyabb fokozatú orvosnak is lehet szava, ez nekem nagyon tetszik. Általában véve a hangulat tetszik itt leginkább, mindenki rengeteget dolgozik, de jókedvvel teszik, látszik rajtuk, hogy imádják amit csinálnak. Havonta egyszer szerdán Journal Club is van, szakítanak időt arra, hogy a szakterület legfrissebb eredményeit, publikációit megvitassák. Itt nekem is be kellett mutatni egy cikket, amit az egyik attendant physician-től, azaz egy szakorvostól kaptam feldolgozásra. Irtóra stresszes a mellkassebészet egész stábja előtt angolul egy olyan témáról beszélni, amiből egy délutánom volt felkészülni, ráadásul a főnök imád kérdezgetni, kötekedni, persze oktató jelleggel. Péntekenként van a nagy osztályos vizit, ahova szintén mindenki, még a titkárnő is jön, és ekkora csapat előtt kell logikusan és összeszedetten referálni a betegről, akiről minden adatot szám szerint tudni kell, mert rákérdezhetnek. Mindig megkérdezik, hogy az elmondottak alapján te milyen diagnózist állítanál fel, miért azt, és mi a kezelési terved aznapra és a hétvégére a beteggel. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de számomra ez hatalmas kihívás, egyik eddigi gyakorlatom során sem volt ez ilyen formában megkövetelve. Ezeken kívül többnyire a műtőben kell lenni, ha mázlis vagy, és nincs ott amerikai hallgató, akkor elég sok mindent lehet csinálni, én csinálhattam varratokat, hörgőtükrözést, videóasszisztált műtéteknél tarthattam a kamerát, ami nagyobb feladatnak bizonyult, mint hittem, egy spéci kamera révén. Hetente egy napot az ambulancián kell tölteni, ahol nekem az tűnt fel legelőször, hogy az orvosnak szinte semmilyen papírmunkát nem kell csinálnia. Ezt az ún. nurse practitioner-ek csinálják, még nem sikerült ennek a magyar megfelelőjére rájönni. Ők nézik át a beteg anamnézisét, képalkotóit, biztosítási papírjait, sőt, még meg is vizsgálják a beteget, aztán referálják az orvosnak. Ha ő úgy dönt, hogy nem kell, akkor meg sem vizsgálja, felírják neki, amit kell és mehet is. Ha viszont a doktor is megnézi, akkor betegenként fél órát biztosan eltöltenek a rendelőben. Végtelenül türelmesek, megértőek a beteggel és tényleg partnerként kezelik, minden döntést maximálisan a beteg hoz meg. A kommunikáció a beteggel egyszerűen vérprofi szintű, ezt nagyon csodálom és tisztelem.
Mindemellett csütörtök reggelenként be szoktam lógni az amerikai hallgatók kötelező általános sebészet előadásaira, ami nagyon hasznos, mert interaktív, az előadó rengeteget kérdez, sok esetmegbeszélés van.
A városról amit az eddigi tapasztalataim alapján el tudok mondani, az az, hogy teljes mértékben változó. Ahol mi lakunk, az egy nagyon szép környék, de a velünk párhuzamos utcán, a Main Street-en például egyedül már nem merek közlekedni. Ahol szép és igényes a város, ott tényleg nagyon-nagyon szép es igényes, de ahol meg nem, ott aztán tényleg káosz jellege van. Ugyanúgy megvannak a hajléktalanok, a hangosan ordítozó kisebbségiek mint otthon. Buffalo látványosságain elég hamar végig lehet menni, ezért gondolom, hogy a lehető legjobban tettem, hogy a nyári turnussal jöttem, mert így könnyebb lesz utazgatni. Az anyagi keretünkbe 3 út fér bele, egy hétvége Torontóban, 3 nap New York City-ben, és mielőtt hazamegyünk, egy hetet utazunk majd Boston és Philadelphia környékén. A többi hétvégét Buffaloban töltjük, egy csomó bár és étterem vár még felfedezésre.
Várom már a következő gyakorlatomat nagyon, bár mivel újdonság lesz, ezért még gyorsabban telik majd az idő, és már így is hihetetlen, hogy már egy hónapja, hogy eljöttünk otthonról...

2014. 08. 07.

Király Anna