2013. január 25., péntek

Unforgettable experiences




Kedves Olvasók!

A következő sorokban a Magyar Amerikai Orvosszövetség (HMAA) által koordinált Buffalo-i cseregyakorlat során szerzett, rendkívül meghatározó élményeimet fogom leírni, amely a magyar orvostanhallgatók számára elérhető legkiemelkedőbb, leghasznosabb és egyben legizgalmasabb csereprogramok közé tartozik.
A 3 hónapos csereprogramot 1 hónapos endokrinológia gyakorlattal kezdtem a neves Millard-Fillmore-Gates Hospital-ben. Már az osztályra érkezésem előtt tudtam, hogy világhírű endokrinológusokkal fogok együtt dolgozni, akik a színvonalas betegellátás mellett a kutatásban is a világelsők között vannak. Amikor végre elérkezett a gyakorlat első napja, már az első percekben biztos voltam abban, hogy izgalmas 4 hét veszi kezdetét. Az amerikai orvosok, a nővérek és az orvostanhallgatók végtelenül kedvesek és segítőkészek voltak, kollégaként kezeltek bennünket. Nagyszámú kérdésemre igazán motiváltan és részletesen válaszoltak. A gyakorlat során naponta 5-8 beteget kaptam, akiket anamnézis felvétel és betegvizsgálatot követően referáltam a szakorvosoknak (attending doctor). Igazán élveztem, hogy diagnosztikus, illetve terápiás javaslataimat örömmel hallgatták az orvosok. Remek érzés volt, hogy teljes mértékben azonos munkát végezhettem az amerikai orvostanhallgatókkal, illetve rezidensekkel. A gyógyító munkában való részvételem mellett engedélyt kaptam arra is, hogy betekintsek az Endokrinológia laboratóriumában zajló kutatásokba. A kísérletek során ELISA-t, illetve PCR-t használtam önállóan.
Az endokrinológia gyakorlat izgalmas 4 hete után következett a 4 hetes neurológia gyakorlat. Amíg az endokrinológia rotáció során az ambuláns betegellátásban szereztem sok élményt, addig a neurológia rotáció során a fekvő beteg ellátásban gyűjtöttem páratlan tapasztalatokat, illetve ízelítőt kaptam az amerikai sürgősségi ellátásból is. A neurológia oktatása nagyon jól szervezett volt. A hallgatók - köztük én is – már az első napon rengeteg hasznos oktatási anyagot, illetve könyvet kaptak. A legtöbb hétköznap 1 vagy 2 órás előadással kezdődött. Ezt igen hasznosnak tartottam. A témaköröket interaktívan, gyakorlatiasan, a betegágy mellett effektíven alkalmazhatóan és természetesen professzionálisan vettük át. Az előadás után a hallgatók fejenként 3-6 beteget vizsgáltak meg, majd délután 1-2 óra között találkoztunk a rezidensekkel, illetve az attending doctor-ral. A délután többi részében a neurológia team betegágyról, betegágyra haladt – amelyek között olykor több emeletnyi különbség is volt, hiszen betegeink több osztályon feküdtek – és mindenki az általa vizsgált beteget referálta a szakorvosnak. A diagnosztikus, illetve terápiás javaslatokat itt is nagy örömmel fogadták. Ha röviden jellemeznem kellene a gyakorlatot, akkor azt mondanám, hogy a professzionalizmus az a szó, amely leginkább leírja azt az érzést, mely átjárta a gyakorlat atmoszféráját. Fantasztikus volt.
A harmadik rotáció, amit Buffalo-ban töltöttem az idegsebészet volt, melyet 3 helyszínen, a Roswell Park-ban, a Buffalo General Hospital-ben és a vadonatúj Gates Vascular Institute-ban töltöttem. A Buffalo-i idegsebészet igazán nemes helyen áll az amerikai idegsebészetek ranglistáján. Világhírű szakembereket és egyben kiváló embereket ismerhettem meg, akiktől igazán sokat tanultam. A gyakorlat olykor kora reggeltől késő estig tartott. Folyton azt éreztem, hogy nem akarom, hogy véget érjen az adott nap. Rendkívül éveztem, hogy bemosakodhattam az amerikai előírásoknak megfelelően, illetve, hogy a műtét közben is kommunikálhattam az idegsebészekkel. Az izgalmas idegsebészeti eljárások között világszínvonalú invazív radiológiai eljárások is szerepeltek, amelyet a Gates Vascular Institute kimagaslóan modern műtőiben végeztek.
A gyakorlatok lehető legtökéletesebb teljesítése mellett az amerikai kultúra megismerésére is volt lehetőség. A nevezetességek, a múzeumok felderítése mellett a kosárlabda mérkőzések, a városnézések (pl. Toronto vagy Boston) megkoronázták a szorgalmas hétköznapokat követő hétvégéket. A Niagara vízesés egyike volt a legemlékezetesebb szabadidős programoknak.
Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, hogy a Buffalo-i csereprogramban részt vehettem. Az amerikai egészségügyi rendszer fantasztikus. A csereprogram segítségével a magyar hallgatók az itthon megszerzett rendkívül erős elméleti hátterüket páratlanul kifinomult, gyakorlatias szemlélettel egészíthetik ki, amely hazaérkezésüket követően magas fokon és sok-sok sikert átélve fogja szolgálni az itthoni munkájukat. Remélem, hogy ezek a sorok motiválni fogják az ötöd éves hallgatókat arra, hogy bátran jelentkezzenek a csereprogramra. Számomra fantasztikus volt. Ezt nektek is át kell élnetek!


2013. 01. 10.

Köszönettel: Dr. P. Miklós

2013. január 19., szombat

Impressions in Buffalo

Sziasztok!

Gondoltam, hogy az élménybeszámoló alternatívájaként inkább hasznos dolgokat írok: pl. hogy mire számíthattok a gyakorlatokon.

1. rész :)
Először röviden néhány általános dolog az amerikai egészségügyi rendszerről:
Teljesen más, mint a magyar. Minden beteg maga fizeti a biztosítását, így jobban képben akar lenni, és képben is van azzal, hogy mi (és miért) történik vele a kórházban. Az orvosi szemléletre jellemző a professzionalizmus, ami sok dologban megnyilvánul: az öltözködésben (férfiak: nyakkendő, nők: elegáns szövetnadrág, csillogó, ápolt haj...), a beteggel való kommunikációban... Amerikában általánosságban jellemző, hogy az orvosok sok időt szánnak a betegek alapos tájékoztatására. Mindent lerajzolnak, elmagyaráznak, megbeszélik velük az MR és CT képeket, és a beteg tudja, melyik gyógyszert miért kapja. Ha egy beteget több osztályon is vizsgálni kell, akkor nem a beteget küldözgetik/szállítják ide-oda, hanem az adott orvos megy a beteghez (egy nagy épületben általában van mindenféle osztály). Amikor volt pl. a vizit, nem egy osztályt jártunk végig, hanem a nagy kórházépület több szintjén elszórva néztük meg a hozzánk tartozó betegeket. Érdekes különbség a csapatmunka: egy beteget nem egy orvos vizsgál, hanem egy team, amiben van rezidens és medikus is. Mindenki a rangban eggyel felette álló alá van beosztva. A medikusokat a rezidensek oktatják, és addig nem mehetnek haza, amíg azt a rezidens nem mondja. Az első éves rezidenseket viszont az idősebb rezidensek irányítják. Ők is rotáción vannak az első 2 évben, sokszor nem a saját szakterületükön, így sokszor ugyanazt csinálják, mint a medikusok, csak több kórlapot írhatnak.

A gyakorlatokról:
Neurológia
Két lehetőség van: 1. általános neurológia, 2. stroke team
Én a stroke teamben vettem részt 4 hétig. Ez mindig egy nagy létszámú team: átlag 4-5 medikus, 3-4 első/másodéves rezidens, 2 idősebb rezidens és 2 szakorvos alkotja. Általában 7:30-ra jártunk (diákok+rezidensek). Reggel a legidősebb rezidens kiosztotta a betegeket: minden beteghez beosztott 1 diákot, 1 rezidenst és 1 szakorvost. Nekem általában 3-4 beteg jutott egy nap. Ha egy beteg több napot bennmaradt, akkor végig ugyanaz a diák-rezidens-szakorvos trió vizsgálta. 8 körül elindultunk a diákokkal és rezidensek a kiosztott betegeket végigvizsgálni. Amikor végeztünk (és esetleg kávéztunk is), 10 körül leült az egész csapat, és elreferáltuk a betegeket a szakorvosoknak. Ezután a szakorvossal is végigviziteltünk. A nap hátralévő részében a bejövő akut eseteket, valamint a konzíliumokat láttuk el (itt is minden betegre 1 diák, 1 rezidens és 1 szakorvos jutott, az új eseteket a diák vagy a (fiatal) rezidens referálta a szakorvosnak). Általában 4 és 5 között mentünk haza. A 4. hétre ez kicsit lazult.
Összességében hasznos volt a gyakorlat. A teljes neurológiai vizsgálatot minden nap az összes betegemen elvégezhettem, volt lehetőség gyakorolni. Aki ambiciózusabb, az az új eseteket és azok referálását is bevállalhatja, így van lehetőség önálló munkára. A négy szakorvosból kettő viszonylag többet magyarázott, tanítgatott minket.
Ha a helyiekkel szeretnétek találkozni, érdemes ezt a gyakorlatot választani, mivel általában ide több helyi diák is be van osztva. Nagyon rendesek, befogadóak. Nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy élmény legyen számomra ez a gyakorlat.


2013. 01. 18.

H. Andrea

Winter in Buffalo

Sziasztok!

 
Egy hónappal ezelőtt érkeztem Buffaloba, és sajnos holnap már indulok is haza. Azért „sajnos”, mert csak most kezdtem igazán belerázódni, de persze örülök, hogy a karácsonyt otthon tölthetem.
Visszatérve a kezdetekhez… kalandos utam volt: a London-Boston járat több, mint egy órás késéssel indult, így majdnem lekéstem az utolsó csatlakozásom. Azt tudom tanácsolni, hogy aki szintén British Airways-zel repül, figyeljen, hogy legalább 2,5 óra legyen az átszállásra azon a ponton, ahol beléptek az országba, mert ott hosszadalmasabb az ellenőrzés, és elég gyakran késnek a gépek.
Érkezésemkor hárman (Adri, Anita és Ada) már két hónapja itt voltak, így sokat segítettek a papírok intézésében, megmutatták a környékbeli helyeket, és együtt kipróbáltuk a híres buffaloi csirkeszárnyakat (ahogyan a helyiek szeretik, szerintem is „extra crispy”-n és csípősen a legjobb :) ).
A kórházi gyakorlatot a hospitalist-tal kezdtem. Egy indiai doki mellé kerültem, akinek elég fura akcentusa volt, ráadásul hadart is, de egyébként nagyon rendes volt: napi 10-15 beteget láttam, és a betegvizsgálat előtt mindig átbeszéltük az anamnézist és a vizsgálatok eredményeit, közben kérdezgetett, szóval aktívnak kellett lenni mellette, de megérte:) A gyakoribb esetek (stroke, TIA, pulm. emb., DM és HT szövődményei, ionháztartási és sav-bázis zavarok) mellett találkoztam endocarditisszel, hepaticus encephalopathiával, kumarin nekrózissal és Gitelmann-szindromával is. Jó volt látni, hogy annak ellenére, hogy egy orvosra ilyen sok beteg jut naponta, végtelenül türelmesek, és elég időt szánnak arra, hogy a beteget és a hozzátartozókat részletesen tájékoztassák.
Az onkológiai gyakorlatom a leukémia osztályon és a melanoma és sarcoma ambulancián töltöttem, utóbbit egy onkológus docens mellett. Mivel bőrgyógyásznak készülök, ez az időszak igen értékes volt számomra: napi 20-25 beteggel találkoztam, Dr. K. kiváló szakember, öröm volt tőle tanulni. Egyébként ha teambe kerültök, általában egy rezidens vagy fellow mellett lesztek, velük kell felvenni az új betegeket, vagy – ami nagyobb kihívás - egyedül kell beteget felvenni és referálni.
Rendszeresen beültem az itteni orvostanhallgatóknak tartott előadásokra is. A BGH-ben naponta tartanak, heti egyszer pedig grand round van – nemcsak orvostanhallgatóknak.
A hétvégéket kirándulással töltöttük: voltunk a Niagaránál (este, kivilágítva is gyönyörű), az erődnél, és meglátogattuk a 87 éves Péter bácsit is Torontóban.
Az egyetem alatt ez volt a harmadik cseregyakorlatom, de talán most a legnehezebb a búcsúzás… nemcsak a kórházban eltöltött értékes idő miatt, hanem az itteni szervezők nagylelkűsége és vendégszerete miatt is.
Hajrá, következő turnus!!!

2012. 12. 15.
Sz. Edit

2013. január 3., csütörtök

News from Buffalo

Mielőtt még szeptember közepén elindultam volna erre a hosszú útra, rengeteget olvastam ezt a Blogot és próbáltam elképzelni, hogy milyen is lesz Amerikában. Még sosem voltam ezen a földrészen korábban, de mindig is szerepelt az "egyszer ide elmegyek és megnézem, hogy milyen" terveim között. Nem nagyon volt időm végiggondolni a sok papírmunka és a 6. éves gyakorlatok mellett, hogy valójában 3 hónapra Amerikába költözöm. Még a repülő út alatt sem éreztem ezt akkora dolognak. A legnagyobb problémám az volt, hogy nem fogom megérteni, amit mondanak és már előre láttam magam, amint kézzel, lábbal próbálok kommunikálni az emberekkel.  Így talán érthető oknál fogva enyhén remegő térdekkel léptem a bevándorlási ügyintézőhöz a Newark reptéren. Hamar a lényegre tértünk, hogy mit fogok az Egyesült Államokban csinálni, honnan jöttem stb. Néhány kérdés és válasz után rám nézett, mosolygott egyet, majd megszólalt magyarul…. A beléptetés további részét már magyar nyelven folytattuk.
Amint túljutottunk a beléptetésen az országba, a következő gép indulásáig volt egy kis időnk. Így kiszagoltunk egy kicsit a Newark reptér kijáratánál a levegőbe. Teljesen más volt. Kezdtem felismerni, hogy már messze járok az otthontól.
Kis kitérő után (… a légiutaskisérőnk rosszul lett, ezért visszafordult a gép a kifutópályáról és várnunk kellett, amíg valaki beugrik a helyére) végül éjszaka érkeztünk meg a Lexingtonra, Buffaloba. Az előző turnusból még voltak itt páran. Egészen hajnalig élménybeszámolót tartottak nekünk. Sok mindent mondtak, és én csak ámuldoztam, hogy mennyi új dolgot fogok majd itt látni. Próbáltam minél több információt magamba szívni, de a 20 órányi utazás után nem sok minden maradt meg.
Kb. 1 hétig tartott belerázódni az itteni dolgokba. Megismertük a környéket, megtaláltuk az élelmiszer boltot. Az első bevásárlásunk több mint 4 órán keresztül tartott, mert teljesen más a választék, mint otthon. Ha valaki látott volna minket bevásárlás közben, mint két kisgyerek. Mindent, amit csak láttunk, joghurtot, felvágottat, gyümölcsöket, zöldségeket egyesével megnéztük és elemeztük, hogy mennyire más, mint otthon. De végül is sikerrel jártunk és izgatottan vittük haza az óriási szatyrokat, hogy kipróbáljuk, amiket vettünk.
Az első rotációmat a Buffalo General Hospitalban töltöttem. Hospitalist gyakorlatot csináltam, ami elég érdekes tapasztalat volt, hiszen ilyen nincs otthon. A gyakorlat eleje kicsit nehezen indult, csak kapkodtam a fejemet, hogy mit hogyan kell csinálni, mi merre van a kórházban. Talán a legnagyobb kihívás az volt számomra, hogy megértsem a rövidítéseket, amiket mindenhol használnak. 1-2 hét után már minden jól ment. Rengeteget tanultam csupán néhány hét leforgása alatt, az angol nyelvtudásról nem is beszélve! Sok olyan dolgot láttam, amit jó lenne otthon is megvalósítani.  Az egész rendszer, a technika, az emberekkel való bánásmód teljesen más. Számomra nagyon érdekes volt, hogy milyen jól használják a technikai eszközöket. Ha bármilyen probléma, kérdés merül fel, azonnal előveszik az okos telefont és rákeresnek az interneten. Pár hetes itt létem alatt már rengeteg hasznos alkalmazással lettem gazdagabb, amit otthon is jól jöhet majd!
A gyakorlat alatt megismerkedtünk amerikai diákokkal is, akik sok mindenben segítenek nekünk és sokat beszélgetünk arról, hogy milyen az élet itt Amerikában és otthon Magyarországon. Minden beszélgetés alkalmával kiderült valami különbség a két ország között és hol ők, hol én csodálkoztam, hogy másképp is lehet csinálni a dolgokat.
Eddigi rövid ittlétünk alatt szerencsére egész sok helyre elmentünk már. Az első hétvégén elmentünk a Niagara vízeséshez, ami egy csodálatos hely. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy álljon be a zubogó víztömeg alá a Hurricain Desk-en és megérti, hogy miről beszélek. Nem sokkal később elmentünk Watkins Glen State Parkba kirándulni egyet.

Gyönyörű őszi tájban kirándultuk az erdei ösvényeken, és gyönyörködtünk a keskeny sziklák között lezubogó megszámlálhatatlan vízesésben. Hazafelé betértünk a Seneca Lake Vine Trip egyik állomására, ahol egy igazi borkóstoláson vettünk részt. Természetesen szétnéztünk Buffaloban is. Egyik hétvégén a belvárost fedeztük fel. Felmentünk például a városháza tetején lévő kilátóba, ahonnan körbe belátni az egész várost. Jobb napokon ellátni egészen a Niagara vízesésig.

Az egyik legnagyobb élmény, ami eddig ért, hogy elmehettünk Sarasotába, a HMAA éves konferenciájára, ahol egy újabb részét ismerhettük meg Amerikának. Az itt élő magyarok nagy szeretettel és kedvességgel fogadtak minket. Folyamatosan figyeltek ránk, segítettek nekünk felkészülni az előadásra és vittek magukkal a különböző programokra.
 














Remek másfél hónapot tudhatok magam mögött. Olyan sok minden történt velem, hogy úgy érzem hónapok teltek már el, pedig csak pár hét volt. És még mindig van hátra ugyanennyi idő.
A nyelvvizsga és a papírok intézése közben rengetegszer eszembe jutott, hogy egyszerűbb lenne inkább abba hagyni, de innen Buffalóból csak annyit mondhatok, hogy teljesen megérte! :)

2012. 10. 28.
 
Mandzák Adrienn

Autumn in Buffalo...



Buffaloból jelentkezem a HMAA 2011. őszi turnusából. Hosszú út vezetett ide a Lexington Ave 18-ba, a jelenlegi cseregyakorlatos főhadiszállásra: nyelvvizsga, pályázatok, papírmunka, ügyintézés utazás és szervezés. Szerencsére azt mondhatom, hogy nagyon megérte és máris írom, hogy miért.

A gyakorlat első hónapját a Roswell Park Cancer Institute Urológiai osztályán töltöttem. Örültem, hogy sikerült oda kerülnöm gyakorlatra, mert érdekel a szakma. Rengeteg robot-asszisztált műtéten voltam bent, ez a technika Magyarországon még nem áll rendelkezésre, de volt még mellette sok más érdekes. Az ellátás szokatlanul betegközpontú volt, rövid várakozási idők, odafigyelés, jó kapcsolat, teljes körű tájékoztatás és profi munka, jó lenne róluk példát venni. Külön öröm volt nekem, hogy napközben szabad bejárásom volt egy jól felszerelt sebészeti gyakorlólaborba, ahol szabadon gyakorolhattam laparoszkópos technikákat és emellett játszhattam egy robotszimulátorral, amit a DaVinci robotot kezelő sebészek oktatására fejlesztenek. Két hete váltottam, jelenleg egy endokrinológiai járóbeteg ellátó osztályon vagyok. Itt betegeket vizsgálunk, a munkánk java részét önállóan végezzük, ami nagy kihívás, de ugyanakkor jó tapasztalat és hatodévesként egyedülálló sikerélményt nyúlt.

Külön írnék az HMAA éves kongresszusáról, amit Sarasotában rendeztek meg október végén. Egyedülálló élmény volt mindnyájunknak, akik elmentünk. A HMAA révén a konferencia teljes jogú résztvevői lehettünk, és még szállást is biztosítottak nekünk egy nagyon igényes helyen. A konferencián a mindennapi érdekes szakmai program mellett rengeteg lazább hangulatú program volt: a füredi konferencián megszokott vízilabda mérkőzés, filmvetítés, koncert, bankett, hogy néhányat említsek. Jó volt személyesen megismerni az HMAA tagjait és vezetőit, akik kivétel nélkül nagyon közvetlenek és barátságosak voltak velünk diákokkal. Remélem, hogy jövőre, mint végzett orvos valahogy sikerül kijutnom és újra részt vennem!

A lakás ahol vagyunk jól fel van szerelve mindenféle alkalmatossággal és gyalogtávra van a kórházaktól, de tömegközlekedés (metro, busz) is rendelkezésre áll. A mindennapok jó hangulatban telnek, hamar összeszoktunk. Ittlétünk alatt voltunk már Torontóban, New Yorkban, a Niagara vízesésnél és a Finger Lakes Nemzeti Parkban, reméljük a lista még bővülni fog.

Ezekkel a szavakkal búcsúzom a blogolvasóktól, és bíztatok minden idei pályázót, hogy kitartóan vegye az akadályokat!

2011. 11. 28.

Sarlós Donát Péter



2013. január 2., szerda

Welcome to Buffalo!


Szervusztok!

Üdvözlünk Titeket a Buffaloi Csereprogramban! Az alábbi szösszenettel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy kevesebb gondotok legyen a program kezdetén. Reméljük, hasznosnak találjátok.

Szeretnénk, ha ez az útmutató a későbbi turnusoknak is a segítségére lenne, ezért arra kérünk benneteket, hogy ha valami már nem aktuális, esetleg vannak egyéb ötleteitek, kérjétek el Éva nénitől az eredeti példányt és frissítsétek, módosítsátok azt!

A kezdetek (röviden (?) arról, hogy mit és hogyan addig a percig, amíg megérkeztek Buffaloba)
A HMAA pályázat eredményének kihirdetése után kb. a következők szerint kellene eljárnotok:
(1)    Opcionális: Hivatalos igazolást kérni a HMAA-tól (Makádi Györgyi ?) arról, hogy bekerültetek a programba. Ezzel aztán mehettek a TO-ra egyéni tanrendért, a tanulmányi bizottsághoz külföldön töltendő gyakorlat engedélyezéséért stb.
(2)    A karotok dékánjától be kell szerezni két iratot, melyekről részletesebben a 6. pontban olvashattok.
(3)    HAESF ösztöndíjra pályázni, méghozzá a „Professional Internship Programra”: http://haesf.org/professional/overview.html Figyelem: a formai követelményeket nagyon komolyan veszik! Ha tehát az intézeti fejléccel és pecséttel ellátott ajánlóleveleket zárt borítékban, a borítékot aláírva, lepecsételve kérik, akkor annak úgy is kell lennie. Javasolt minimum háromszor megemlíteni, hogy Magyarországon akartok rezidenskedni.
Információ: Szalay Kati (36-1) 413-0018, info@haesf.org, haesf.org
(4)    Meg kell szereznetek a vízumot. A csereprogramos vízum kódja J-1. Információ a követség honlapján: http://hungarian.hungary.usembassy.gov/non_immigrant_visas.html
Lépések:
a.       El kell küldenetek Éva néninek az útleveletek fényképes lapjának másolatát, a Medical Insurance Attestation fedőnevű formanyomtatvány aláírt, bescannelt változatát, valamint a HAESF ösztöndíj elnyerése esetén a tőlük kapott igazolást és költségvetést.
b.      Ezeket az iratokat Éva néni elküldi a Buffaloi Egyetemre, ahol kiállítják a DS-2019 kódnevű nyomtatványt.
c.       A DS-2019-et Éva néni elküldi nektek Magyarországra.
d.      Regisztrálnotok kell a Student and Exchange Visitor Information Systembe (SEVIS). Információ: http://hungarian.hungary.usembassy.gov/sevis_hu.html
On-line formanyomtatvány és fizetés: https://www.fmjfee.com/i901fee/index.jsp A DS-2019 jobb felső sarkában lévő, alig észrevehető számsor segítségével ki kell töltenetek az on-line nyomtatványt (fedőneve I-901), majd be kell fizetnetek $ 180-t. Erről kaptok egy igazolást, melyet ki kell nyomtatni és magatokkal kell vinni a vízum interjúra.
e.      Ki kell töltenetek a DS-160 on-line nyomtatványt.
http://hungarian.hungary.usembassy.gov/application_forms_in_hu.html Ehhez szükséges egy jó minőségű digitális fénykép, a SEVIS visszaigazoláson található számsor és természetesen a DS-2019 is. Ha készen van, ki kell nyomtatni a visszaigazolást, s ezt magatokkal kell vinni a követségre.
f.        Fizetés – ismét… :S Ezúttal a vízumkezelési díjat kell leszurkolni: $ 140. Az MKB bank bármelyik fiókjában be lehet fizetni; ha megmondjátok, hogy „amerikai vízum”, akkor egyből tudják, hogy miről van szó. Az igazolás mindkét példányát magatokkal kell vinni a követségre; az egyik példányt aztán visszaadják.
g.       Időpontot kell kérnetek a vízuminterjúra a 06-90-603-703-es számon percentként 400 Ft-ért (H-P 8:00-18:00). Időpontot legkorábban a SEVIS befizetésétől számított 3. napra adnak. Akit nagyon szorít az idő, az tárgyaljon a követség vízum-osztályával, mert az ő engedélyükkel korábbra is lehet időpontot kérni! Interjút heti 2 napon tartanak.
h.      Futárszolgálat nyomtatványának kitöltése
Kötelező igénybe venni a Byrex futárszolgálat segítségét, a követség ugyanis így juttatja vissza az útlevelet – benne a vízummal – és a DS-2019-et hozzátok. A futárszolgálat fuvarlevelét a fenti weboldalon keresztül tölthetitek ki. A levél kinyomtatott példányát is magatokkal kell vinni a követségre. Ha elrontjátok, nem baj, csináljatok egy újat! Fizetni csak azért a kiszállításért kell, aminek fuvarlevelét az interjún leadjátok. Kb. 2000 Ft.
i.         Irány az interjú! Vinni kell tehát a DS-2019-et, a SEVIS befizetéséről szóló igazolást, a DS-160-ról szóló igazolást, az útleveleteket és a futárszolgálat szállítólevelét. Az interjú tulajdonképpen csak formaság. Végig angolul kell beszélni. Ne lepődjetek meg, ha olyasmit kérdeznek, hogy akartok-e gyermekkatonákat toborozni vagy drogot terjeszteni az Egyesült Államokban. Csak ne röhögjetek a konzul képébe! Valószínűleg meg fogják azt is kérdezni, hogy haza akartok-e térni a program befejezése után. Természetesen, igen a válasz és elmondjátok, hogy miért.

(5)    Meg kell venni a repülőjegyet. A HAESF-eseknek ezt az ösztöndíj elnyerésekor kapott e-mailben részletezett módon kell megtenniük.
(6)    Meg kell szerezni egy engedélyt Ablanyből a gyakorlatok megkezdéséhez. Ezt Éva néni intézi, a következő papírok segítségével:   
a.       Visiting Student Application (ehhez kell a dékán)
b.      Application for Letter of Eligibility (ehhez csak ti kelletek)
c.       Letter of Good Standing (aka Attestation) (ehhez is kell a dékán)
d.      Infection Control Certificate (online, nagyon egyszerű feleletválasztós teszt, $ 30-ért.)

Szükséges továbbá kórházanként $ 30, melyet a HMAA megelőlegez, valamint fogadónyilatkozat a kórházaktól, melyet Éva néni szerez be. Nektek tehát az előbbi 4 iratot kell beszereznetek.
(7)    Javaslat: ne vigyetek magatokkal semmilyen enni-innivalót az Egyesült Államokba, mert ha a határőrök észreveszik, akkor minimum kidobják, rosszabb esetben pedig még büntetést is kell fizetni. Nagyon féltik a növény- és állatvilágukat a behurcolt fertőzésektől… :S
(8)    A csomagokkal kapcsolatban figyelmesen olvassátok el a légitársaság tájékoztatóját! (Zárójelben megjegyezzük, hogy a kézipoggyászra nem nagyon szoktak figyelni: lehet kicsivel nagyobb meg nehezebb is az előírtnál.)
(9)    A repülőn az első amerikai reptérre történő leszállás előtt I-94 kódszámú iratokat fognak osztogatni. Ezt ki kell tölteni. Ha van még nálatok enni-innivaló, attól váljatok meg a repülőn! Utána – biztonsági okokból – sok helyen nincs kuka és, mint fönt említettük, nem szabad semmilyen élelmiszert bevinni. Az I-94-re nagyon vigyázzatok, mert hazautazáskor le kell adni.
(10)Az első amerikai reptéren át kell mennetek a határellenőrzésen, mely általában 1-2 órát vesz igénybe. Utána fel kell vennetek a feladott bőröndöt, s minden csomaggal együtt át kell mennetek a vámon. Itt szúrópróbaszerűen ellenőrzik az utazókat.
(11)A reptereken többször ellenőrizzétek, hogy honnan indul a gépetek! Előfordult, hogy többször változtatták meg az indulási kaput. A nagy reptereken nem mondják be, hogy melyik gép honnan indul és nem hívogatják az elkéső félben lévő utasokat.
(12)Buffaloi érkezésetek után taxival vagy busszal a következő címre kell eljutnotok: 18 Lexington Avenue, Apartment 2/A. Ezt a mutatványt taxival 20 perc alatt lehet elvégezni kb. $ 30-35 ellenében, busszal pedig egy átszállással 60-70 perc alatt $ 4-ért. A buszos út tervezéséhez ajánljuk a Google útvonaltervezőjét (bővebben a buszos utazásról ).

Isten hozott Buffaloban! A nehezén már túl vagytok J



Az apróbetűs rész :)
Összegyűjtöttük, hogy jelen állás szerint (2012. ápr.) mennyibe kerül ez a program az ösztöndíjasoknak:
  1. Amerikai Nagykövetség – vízumügyintézés: $ 140
  2. SEVIS (J-1 vízum esetén kötelező): $ 180
  3. vízum kézbesítése (kötelező): kb. 2000 HUF
  4. Albany engedély a gyakorlatok megkezdéséhez: $ 30 kórházanként (Kaleida és/vagy Roswell)
  5. Infection Control Certificate: $ 30
  6. lakbér HAESF ösztöndíjasoknak: $ 150/hó, a többieknek ingyenes
  7. felelősségbiztosítás: $ 200-300, az ösztöndíjasok számától függően változik iskolaévenként
  8. egészségügyi biztosítás: $ 382 (A biztosítás hónap közepétől hónap közepéig tart, így 4 havi díjat kell kifizetni. A történet jó oldala, hogy aki korábban érkezik, vagy később utazik haza, 2-2 hétig még a biztosítás oltalmát élvezi. Rossz hír, hogy mindemellett vagy minden egyes orvosi látogatás alkalmával $ 50-t kell fizetni, vagy fél évre $ 123-t. A sürgősségi ellátás ingyenes.)

Költségek
Az alábbiakban becslést közlünk „a buffaloi élet” költségeiről, a miheztartás végett.
Étkezés min. (!) $ 35/hét, ha magatoknak főztök. (Miki le tudja nyomni $ 20-ra J)
Egy gallon (3,7 l) tej $ 2, egy csomag (kb. 20 szelet) nyomi kenyér $ 1, 20 dkg sajt $ 1,80, fagyasztott pizza $ 1-8, fél kg spagettitészta $ 1,20 az Aldiban, ami a legolcsóbb bolt.
Kórházban reggeli $ 3-5, ebéd $ 4-8.
Egy buszjegy $ 2, napi jegy $ 5.
Mosás $ 1,50, szárítás $ 1,25.

Lakás körül és belül
Karbantartás (Chris Guilds):  (716)-704-2293 (Stadlerékkel történő, előzetes egyeztetés után) (Hívjátok bátran, a lakás bérleti díjában benne van a karbantartás.)
Biciklilakatok számzára:  3243 ill. 5146
WiFi: „otthon”, jelszó: 2453aaeeaa

Mindig bizonyosodjatok meg róla, hogy a bejárati ajtó bezáródott! Ha finoman húzzátok be, sokszor nem záródik be. Ha a kilincsen lévő gomb benyomott, vízszintes állapotban van, akkor az ajtó kívülről csak kulccsal nyitható, amúgy egyszerűen a kilincs elforgatásával is.

A biciklitárolót / zárt parkolót az a kulcs nyitja, mint a bejárati ajtót. A tároló a ház mögött található, a szobák ablakán kitekintve balra.
Jelenleg 3 női biciklink van, melyeket a zárt parkolóban találjátok, a bejárat mellett jobb oldalon a drótkerítéshez láncolva.
Bukósisakot a bejárati ajtó melletti szekrényben lelhettek.
Nagyon vigyázzatok, mert az itteniek 90%-a életében nem ült biciklin, így nem tudja, hogy mennyire idegesítő, mikor 10 centire húznak el a kormánytól… :S

A mosókonyha az udvar közepén lévő ház alagsorában található. Megközelítés: a mi lépcsőházunkból kilépve jobbra, majd az udvar közepén balra, végül le néhány lépcsőn. Az ajtót ugyanaz a kulcs nyitja, mint a lépcsőházat és a biciklitárolót. A mosógépekbe lassan dobjátok be a 25 centeseket, különben elromlanak! 8:00 előtt és 22:00 után nem illik mosni. Mosás $ 1,50, szárítás $ 1,25.

Szemétgyűjtés: egy konténer áll a ház mögött, a szobák ablakán kitekintve balra, a zárt parkoló előtt. Szelektív szemétgyűjtés a zárt parkolóban lévő kék kukákban. A kukákra írt feliratokat (paper only, cans only) figyelmen kívül kell hagyni és minden újrahasznosítható szemetet vegyesen lehet bedobálni. A kukás cég válogatja majd szét.
A visszaváltható üvegeket, italos dobozokat, flakonokat többek között a Topsban (lásd a boltoknál ) lehet beváltani.

A mosogató dugulása esetén kérjük felkapcsolni a „konyhamalacot” a mosogatótól balra, a falon lévő kapcsolóval. Ez ledarálja a dugulást okozó ételmaradványokat. Nyam-nyam.

A nappali, a konyha és az előszoba találkozásánál lévő oszlopszerűségen lévő villanykapcsolónak álcázott kapcsoló, voltaképpen a nappali ablakokkal ellentétes falán lévő dugalj áramellátását kontrollálja.

Takarítónő csak egyszer, minden „turnus” után jön, hogy az újaknak rendbe szedje a lakást.


Kórházak
Buffalo General Hospital (BGH) és a mellette levő új épület: Gates Vascular Institute:
                100 High Street
Gyalog kb. 20 perc.
Az ebédlőben a mágneskártya felmutatásával 20% kedvezményt adnak minden ételre és italra.

Roswell Park Cancer Istitute: közvetlenül a BGH mellett

Women & Children’s Hospital („Children’s”):
Gyalog kb. 8-10 perc. A Residents’ Lounge-ban mindig van egy kis enni-innivaló, úm. üdítők, tea, kávé, forró csoki, chips, fánk, banán, alma. Az ebédlőben nagyobb adagokat adnak, mint a BGH-ben és még olcsóbb is.

„Dress code”: fiúknak elegáns hosszúnadrág, nem farmer és nem kórházi fehér nadrág plusz ing, nyakkendő és „makkos cipő”. A sebészeten napközben mindenki zsilipruhában és papucsban jár, de a reggeli vizitet még elegáns ruhában szokás abszolválni. A lányok meg úgyis mindig elegánsan öltöznek J

Vásárlás
Figyelem! Mindenhol minden árat adó nélkül írnak ki. Ez kicsit bosszantó még akkor is, ha az adó mértéke kicsi (nem tudjuk, pontosan minek mekkora az adókulcsa, de max. 8,7%-kal találkoztunk).

Bicikliszerviz (a HMAA állja a javíttatást, de előzetes egyeztetés szükséges Stadlerékkel):
Campus Wheelworks , 744 Elmwood Ave.

Virág: Elmwoodon a biciklibolt előtt és után kicsivel

Különleges sörök: Village Beer Merchant, 547 Elmwood Ave.
Szesz (sörnél erősebb): Hodge Wine & Liquor, 463 Elmwood Ave.
Szórakozás: Elmwoodon végig és Chippewa & Delaware kereszteződés közelében

Élelmiszerboltok:
A boltok egy részében ingyen kérhető törzsvásárlói kártya, mellyel jelentős akciókat lehet elcsípni. A kártyák kicsik, így a kulcstartón is hordhatók. Kártyáinkat ennek megfelelően a kulcstartókon találjátok.
Family Dollar: 1384 Main St
A legközelebbi metrómegálló mellett, 6-7 perc gyaloglásra található.
Nem túl olcsó és nem is széles a választék, de legalább jó közel van.
Fő profilja szerint drogéria, de emellett gyógyszertár és élelmiszerbolt is. Élelmiszerboltként közepes mind árait, mind választékát tekintve.
Aldi: messze földön a legolcsóbb.
Metróval „Outbound” irányba, azaz az egyetem felé kell utazni a LaSalle megállóig. A bolt a megálló mellett van.
Biciklivel kb. 20-25 perc, javasoljuk, hogy ne végig a Main Streeten tekerjetek, mert a Scajauada Expy  / Sisters Hospital után nagyon forgalmas lesz.
másik Aldi: 2090 Elmwood Ave
Walgreens: 650 Delaware Ave (a Buffalo General Hospital felé kb. 15 percre)
Jó drága, de legalább kicsi a választék J
Tops Friendly Markets: 345 Amherst St
Késő tavasztól őszig helyi termelők piacaként is működik, így sok friss gyümölcsöt/zöldséget lehet kapni – ezt a kijelentést nem teszteltük… még.
Van egy közelebbi Tops is (1275 Jefferson Ave), de a környéke nem túl bizalomgerjesztő… (csak kettesével és fényes nappal)
Lexington Cooperative Market: 807 Elmwood Ave
Nagyon jó bolt, sok friss, minőségi élelmiszerrel. (Relatíve) drága.
PriceRite: 250 Elmwood Ave
Nagy bolt, kb. mint a Spar otthon, de nincs friss pékáru – ami már meg sem lep.

Híres Buffalo Chicken Wings: Anchor Bar, 1047 Main Street

Közlekedés
Távolsági és helyi buszok állomása: Buffalo Bus Terminal / NFTA Metro Center
az Ellicott, a N Division, az Oak és az E Eagle között, kb. 20 perc gyaloglásra a BGH kórháztól D felé.
Távolsági buszok: megabus.com, gotobus.com, greyhound.com
Helyi közösségi közlekedés: nfta.com. A sofőrök 99%-a nagyon rendes, segítőkész. Beszálláskor pontosan kell fizetni a jegy árát (honlap). Az egyszerű vonaljegyről semmiféle nyugtát nem adnak. Ha napi jegyet akarsz venni, akkor mondd a sofőrnek, aki majd a kezedbe fogja azt nyomni, amint bedobtad a pénzt!
Útvonaltervezéshez ajánljuk a Google Maps szolgáltatását (maps.google.com), mert az nfta.com-on lévő tervező vacak.
Az NFTA honlapján található menetrendekhez a következő segítséget adhatjuk: a menetrendekben a megállóknak csak kb. 1/10-ét tüntetik föl. Azt, hogy a többi megállóba mikor ér a busz, az előtte és utána lévő, menetrendben szereplő megálló alapján kell megbecsülni. A buszok tartani szokták a menetrendet. Megállók kb. minden második sarkon vannak, néha sűrűbben is. Ezek néha rendes, pados, esőbeállós megállók, máskor csak egy tábla az út szélén, a füvön. A táblák kb. A4-es méretűek, piros-fehér-kék színűek a járat(ok) számával. A megállókban csak a legritkább esetben rakják ki a menetrendet.
A metrómegállókban vehettek jegyeket és bérletet is. Jelenleg: jegy $ 2, napi jegy $ 5, bérlet $ 75. Létezik egy Summer Youth Pass is $ 60-ért, de erről 2 perces kereséssel semmi bővebbet nem sikerült kiderítenünk :P
A leszállási szándékot a buszok mindkét oldalán végigfutó drót meghúzásával kell jelezni.
A metró a városközpontban a föld felett halad, ezen a szakaszon ingyenesen igénybe vehető.

Vonat:
  • Downtown Buffalo = Exchange St Station,  75 Exchange St
  • Buffalo-Depew, 55 Dick Rd, Depew, NY – kb. a reptér vonalában, néhány vonat csak itt áll meg, a belvárosi állomáson nem. Ez az állomás 24/7 működik, csomagmegőrzés $ 3/nap. Biciklivel 13,5 km, kb. 45-50 perc, nem vészes kerületeken át.
  • menetrend, jegyvásárlás: amtrak.com

Ez-az
Magyar római katolikus szentmise: a Roswell Park mellett, kb. 20-25 perc gyalog.
Vasárnap 10 órakor kezdődik. A pap amerikai, de az olvasmányok és énekek magyarul hangzanak el. Éva néni orgonál.
Sz. e. Éva néni vagy Pista bácsi felvesznek titeket a ház előtt 9:30-kor.

Neurooncological Consult: Prof. Mechtler és még 3 prof vezetésével érdekes eseteket mutatnak be/beszélnek meg kéthetente csütörtökön 12 órától kb. 13 óráig. Keressétek meg a neuroonkológiai orvosit a Roswell Parkban és kérjétek meg őket, hogy vigyenek el titeket a konferenciaterembe!

Konditerem: Jewish Community Center of Greater Buffalo (JCC)
jccbuffalo.org 787 Delaware Avenue; (716)-886-3145, (716)-886-3172
10 perc sétára, a Buffalo General Hospital felé található.
Futópadok, evezőpadok, szobabiciklik, szabad súlyok, erőgépek, 25 m-es uszoda, squash pálya, billiárd. Számos, tagok számára ingyenes csoportos edzést tartanak, mint pl. zumba, jóga, hot iron (aka BodyPump), spinning, cardio, úszás. Személyi edzők is rendelkezésre állnak – természetesen külön díj fejében.
Bármikor szét lehet nézni, szívesen ingyen körbevezetnek.
A nyitva tartás kicsit trükkös, kövessétek a honlapon vagy a szórólapokon!
Short time membershipet kell kérni, mert minden mást minimum egy évre adnak. Ára jelenleg $ 39/hó.

Delaware Park: a Delaware Ave-n É felé (azaz balra, a kórházzal ellentétes irányban) 2 km-re. A park egyik része inkább sétálgatós, napozós, míg a nagyobbik részén golf-, baseball, softball, kosárlabda, foci-, futó-, tenisz- és görkorcsolyapálya található. Mindkét részen van nyilvános WC, melynek használata ingyenes – de a színvonal is ennek megfelelő J

Aprópénz beváltása: a Topsban (lásd a boltokban ). Dolláronként 9,8 centet levonnak.

Telefon: az USA-ban minden fogadott hívásért is fizetni kell.
A szobai telefonról ingyen hívhattok amerikai vonalas telefont.
Ha minden igaz, akkor örökölni fogtok tőlünk egy mobiltelefont és 4 SIM kártyát. A kártyák közül kettő olyan Simple Mobile csomaghoz tartozik, mellyel $ 40 ellenében 30 napig ingyen lehet amerikai számokat hívni, bel-és külföldre sms-t írni és internetezni, továbbá $ 5 lebeszélhető külföldre. Feltölthető az Elmwood és a Hodge kereszteződésében az Fast Link Inc-ben (476 Elmwood Ave). mysimplemobile.com

Confidential material trash bin
Minden, betegekkel kapcsolatos bizalmas iratot külön erre a célra elhelyezett kukákba kell dobni. Minden osztályon található legalább egy ilyen.

Tájfutás
Buffaloi Tájfutó Club: http://www.buffalo-orienteering.org/

Múzeumok:
Bank of America kártyával a hónapok első hétvégéjén több múzeumba lehet ingyen belépni. Buffaloi múzeumok nincsenek a listán, de new yorkiak, chicagoiak és washingtoniak (DC) akadnak. Info: www.museums.bankofamerica.com

New York számos múzeumát lehet a hét valamelyik napján ingyen látogatni. Info: http://gonyc.about.com/od/museums/ss/Free-Admission-And-Discounted-Admission-At-New-York-City-Museums.htm