2016. augusztus 1., hétfő

Vese-ügyek, avagy üdvözlet az urológiáról!

Sziasztok!
Megérkeztünk hát mi is a rég vágyott Buffalóba, és hihetetlen sebességgel eltelt az első itt töltött rotáció. Részemről ez a sebészet első részét foglalta magába, melyet a Roswell Park Cancer Institute urológiai osztályán töltöttem.

 És hogy hogyan is telt ez a 4 hét? Változatosan, érdekesen és rendkívül sok új ismerettel fűszerezve. Csakúgy, mint itt általában mindenhol a sebészeti osztályokon, reggel 6-kor kezdődött számomra a nap a bent fekvő operált betegek friss leleteinek értékelésével,ami ébresztőnek kiváló, majd a vizittel, mely itt kicsit másképp zajlik, mint otthon. Jelenleg az osztályon az 5 vezető „attending”-en kívül 3 fellow és egy rezidens dolgozik, akiket az ügyintézés megkönnyítése érdekében 2 csoportra osztottak: az egyik csoport, melynek 3 hétig én is a részese voltam, foglalkozik Dr. S. és Dr. K. pácienseivel, itt a fő spektrum a vese- és mellékvese daganatok kezelése, valamint néhány prosztatadaganatos beteg is ide tartozik. A másik csapat pedig főként a hólyag-és prosztatadaganattal érkezők ellátásában vesz részt. Itt egy hét erejéig kapcsolódtam be a betegellátásba. Na de vissza a vizithez: minden reggel a „csapatok” meglátogatják a betegeiket, majd itt a nővérekhez a kérések csakis elektronikus úton érkeznek meg. Ezután vagy a műtőben vagy az ambulancián folyatódik a nap. Ha műtéti napról van szó, az 7.30-as kezdést jelent, majd addig tart a nap, amíg az utolsó kiírt operáció meg nem történt. Ez rendkívül változó, délután 3 és este 8-10 között bármikor lehet…
 Amit itt a műtétekről tudni érdemes még, hogy a nagy részük robot asszisztáltan történik, nyitott műtét hetente maximum 1-2 akad, amibe szerencsére mindig lehetőségem volt bemosakodni. :) A robotos operációk többségében „csak” külső megfigyelő az orvostanhallgató, révén, hogy ott maximum 1 asszisztensre van szükség, melyre itt külön foglalkozást hoztak létre, ők a PA-k, azaz a Physician’s Assistant-ek. Azonban itt is rendkívül segítőkész mindenki, részt lehet venni az előkészületekben (kimondottan örülnek a segítségnek) valamint a műtét közben is, ha az operatőr nem ér rá, akkor az egyik fellow biztos magyaráz. Ezúton is hálás köszönet Dr. K-nak, aki egy évre jött ide Jordániából tanulni, mint fellow, és akitől rengeteget tanultam, valamint egy jó barátra is lelhettem benne.
És mi a menetrend az ambulancián? Először is, kedves Olvasó, felejts el mindent, amit mi otthon ambulanciának hívunk. Az itt nem létezik. Ami van helyette: egy nagy orvosi szoba, ahol az aktuális attending dolgozik a csapatával, valamint a mellé kijelölt 2 vagy 3 PA-val (igen, ők esetet is referálnak, valamint van recept felírási jogosultságuk is ) Az aznapra előjegyzett pácienseket a nővérek felveszik, majd az elektronikus rendszerben jelzik, ha készen vannak, és mehet az orvos a 6 különálló vizsgálószoba valamelyikébe, melyben a beteg és hozzátartozója várakozik. A nővér után a fellow/rezidens/PA látja a beteget, aki referál az attendingnek, aki már csak a konklúziót levonni és megbeszélni megy be az aktuális esethez.

Hát így telt az urológia gyakorlatom, sok gyakorlati és még több elméleti tapasztalattal fűszerezve. Remélem a következő, gasztrointesztinális sebészet gyakorlatom 4 hete is hasonló kellemes légkörben és hasznosan fog eltelni!
És most íme minden, ami nem gyakorlat, de hozzátartozik az itteni élményekhez:
Eddig szerencsére unatkozni nem nagyon volt időnk.  Június 21-én érkeztünk meg Torontóból, így volt még 5 napunk kipihenni az utazást és hozzászokni kicsit az itteni viszonyokhoz, mivel az időeltolódás egy kicsit megviselt minket.  A kezdetekben és azóta is folyamatosan rendkívül sok segítséget kapunk az itt élő magyaroktól is, többek között É. nénitől, és a férjétől, P. bácsitól, akik nélkül lehetetlen lett volna a hivatalos ügyintézésünk és boldogulásunk. Rögtön az első hétvégénken volt a magyar-belga EB meccs, aminek kapcsán meghívást kaptunk M. Istvánékhoz egy közös magyar meccsnézésre, mely megismétlődött az EB döntő alkalmával. Az ottani hangulat, ahogy kb. 20 magyar szurkol együtt, az leírhatatlan, örök élmény marad.
 Mivel a következő hétvége hosszú hétvége volt július 4.-e miatt, Gáborral és Fannival úgy döntöttünk, hogy ez az ideális alkalom New York felfedezésére. Szállást csak East Harlemben sikerült elfogadható áron foglalni, így elmondhatjuk, hogy tényleg minden arcát láttuk New Yorknak. (Ha segítség kell ezzel kapcsolatban kedves következő turnusokra érkezők, írjatok nyugodtan, rendkívül barátságos és rendezett szállást találtunk). További érdekesség volt, hogy teljesen véletlenül, Harlem közepén belebotlottunk egy étterembe, ahol biztosan állíthatom, hogy a legjobb amerikai palacsinta kapható. Összességében kijelenthetjük, hogy mindent láttunk, amit 2,5 nap alatt látni lehet és a lehető legtöbbet és legtartalmasabbat sikerült kihozni a kirándulásunkból! (képeket mellékelek, valamint a következő turnusoknak javaslat: mi busszal valamint AmTrakkal utaztunk, kb 9 óra az út így, de ha éjszaka mentek, azzal sok időt lehet nyerni J )


Itt tartózkodásunk harmadik hétvégéje sem telt unalmasan. Pénteken M. László és felesége Kati hívtak meg minket vacsorára hozzájuk, valamint megünnepeltük É. néni és P. bácsi születésnapját is. Szombaton következett a Niagara-vízesés, ahová egy itt dolgozó magyar, Nándi vitt ki minket Fannival és Gáborral. (következzék a mindenki által mellékelt Niagarás kihagyhatatlan kép  ;) ) Valamint itt nem csak az amerikai oldalról volt lehetőségünk megnézni a vízesést, hanem a Maid of the Mist hajóval egészen közelről is átélhettük az élményt… Ezt mindenkinek ajánlom, garantáltan felejthetetlen lesz!

  Az elmúlt hétvégén pedig a Lechtworth State Park volt terítéken, aminél szebb és nyugodtabb helyet ritkán talál az ember. Mindenhol erdő, vízesések sorozata, sziklákkal és völgyekkel, szurdokokkal tarkítva. Nekem személy szerint látványban megelőzte még a Niagarát is ez a hely, mely a nyugalom szigete a rohanó amerikai életben. A sok beton, hatalmas épületek után feltöltődés nyújt, ami már nekem rendkívül hiányzott.



 Feltétlen látogassatok el ide! J
 2016. június

Vigh Edit

A gyermek-gasztroenterológián

Kedves Olvasó!

Utolsó hónapomat ismét a Women & Children's Hospital of Buffalo-ban töltöttem. Most a gyermek-gasztroenterológia osztályra kerültem. Itt egyedül voltam orvostanhallgató. Volt velem még egy rezidens, és alapvetően úgy próbálták beosztani a hetünket, hogy amennyire lehet, külön legyünk, hogy mindketten minél többet tanulhassunk az ott töltött 1 hónap alatt.

Így végül is a következőképpen nézett ki egy hetem:
Hétfőn, kedden, pénteken a bennfekvő osztályon voltam. Minden kedden 1 órakor az osztály dolgozói továbbképző előadásokat tartottak egymásnak egy közös ebéd mellett. Utána pedig a patológiai konzultációra mentünk át közösen, ahol az endoszkópiák során vett biopsziák kiértékelését mutatták be a patológusok. Szerdán az egyik orvos kivitt magával Hamburgba (Buffalo melletti kisváros), ahol a szakrendelés folyt. Csütörtökön az endoszkópos laborba voltam beosztva. Pénteken délelőtt volt a radiológiai konzultáció, ahol pedig a radiológus segítségével elemezték a betegek felvételeinek eredményét. Továbbá minden péntek reggel 8 órai kezdettel a kórház is szervezett továbbképző előadásokat. Szóval minden hetem elég színesen nézett ki.

Mikor a bennfekvő osztályon voltam, akkor többnyire dr. S. -t (klinikai orvos) vagy dr. R. -t (szakorvos) követve együtt vizsgáltuk meg a betegeket. Itt is sok konzultációs eset volt, illetve minden délután jöttek úgynevezett remicades betegek, akik infúzióban kapták meg gyógyszerüket. Egész nap bármikor érkezhetett konzultációs kérelem. Ezeknél sokszor engem küldtek előre a rezidenssel, hogy nézzük meg a beteget, akit aztán prezentálni kellett dr. R. -nek. R.  mindig sokat kérdezett, hogy mikor mit hogyan vizsgálnék ki, milyen differenciáldiagnosztikai kérdések merülhetnek fel, meg ehhez hasonlókat. Meg sokat is magyarázott persze.

A keddi előadások is érdekesek voltak, sokszor az osztály azon dolgozói adtak elő, akik valamilyen konferencián vettek részt, és összefoglalták milyen érdekességeket, új dolgokat hallottak az adott konferencián. Más alkalommal pedig arról számoltak be, hogy ki hogyan áll a kutatásával, vagy meghívott előadó adott elő. Mindezek alatt a „közös ebédből” (szenvicsek, taco, süti) lehetett finomakat csipegetni. Utána kezdődött ugye a patológia konzultáció. Itt külön megkérték a patológust, hogy nekem, illetve a rezidensnek mutassa meg külön is a kivetített biopsziákon látható patológiás eltéréseket. Úgyhogy itt is sokat lehetett tanulni.

Az endoszkópiák során mindig én is a beavatkozást végző orvossal mentem,  hogy részt vegyek a beteg tájékoztatásában is, ne csak a beavatkozást lássam. Az endoszkópia során csak figyeltem, de közben is sokat magyaráztak nekem az orvosok. Utána pedig közösen mutattuk meg a tükrözés eredményeit a beteg hozzátartozóinak. Sokszor az utolsó időpont kora délután volt a laborban, így utána még átmentem a bennfekvő osztályra.

Szerdán ugye a rendelőintézetben voltam. Nekem ez nagyon tetszett, mert nagyon sokféle beteg fordult meg itt is. Egyszerre 4 orvos is rendelt, és felváltva mentem velük megvizsgálnia a betegeket, hogy minél többféle esetet lássak. Itt az orvosokkal együtt nurse practitioner-ek és dietetikus is részt vettek a rendeléseken. Érdekes volt látni az ő munkájukat is. Sok-sok nagyon gyakorlati tanáccsal látták el a betegeket.
Pénteken reggel mindig a kórház nagy előadótermébe mentem 8 órára. Itt is nagyon változatos témák sorakoztak fel. Ezután rögtön átmentem a vizitre, majd onnan a radiológiai konzultáció termébe. Itt érdemes a radiológus közelébe ülni, hogy az ember jól lássa a monitort. A radiológiai konzultáció keretén belül egyeztették a további terápiás lépéseket is.
Ezen az osztályon is mindenki nagyon kedves volt velem. Mindenki szívesen magyarázott nekem, ha kérdeztem. Picit olyan volt, hogy az elején rajtam múlott, hogy mennyire vagyok érdeklődő, és miután látták, hogy igenis érdekel a dolog, sokkal inkább belevettek a munkába, aminek nagyon örültem. Szóval csak bátran kérdezzetek, legyetek egy picit rámenősebbek. J



Két gyermek-gasztroenterológussal, S.-sel és R. -rel

Közben végre Buffaloban is tavasz lett! Nagyon megszépült tőle a város. Rengeteg virág van a kertekben. Sok mókust lehetett eddig is látni, de most, hogy már jó idő lett, sok nyuszi is megjelent a kertekben.

 Egyik hétvégén elmentünk kirándulni a Letchworth nemzeti parkba. Gyönyörű volt. A folyó mentén egymás után 3 vízesés is van, ezeket kerestük fel. Közben végig szikrázó napsütés volt, úgyhogy volt alkalmunk több szivárványt is látni a zuhatagok mentén. Emellett M. doktor úr szervezett az egyik hétvégére filmklubot, ahol több kinti magyar orvossal is találkoztunk. Amúgy a Meteo c. filmet néztük meg közösen sütizés mellett. Aminek még nagyon örültem, hogy az egyik hétvégére sikerült eljutni Bostonba, illetve a mellette levő Cape Cod-ra. Nekem nagyon nagy élmény volt, különösen az utóbbi, hogy gyönyörű, puha homokos parton sétálva élvezhetem az óceán látványát. Szerencsére nagyon szép időnk is volt, én picit le is égtem (bár amilyen fehér vagyok, ez nem nagy szám). Ráadásul Bostonban sok-sok tengeri finomságot volt alkalmam enni.





Letchworth nemzeti park


Cape Cod, homokos óceánpart


Bostonban Petőfit is megtaláltuk J

Aztán lassan már a kinti gyakorlat vége közeledik. Hihetetlenül gyorsan eltelt ez a 3 hónap. Én nagyon megszerettem itt kinn lenni. Jó lenne még maradni, a gyakorlatokra is szívesen bejárnék még tovább is. Mindenesetre nagyon örülök és hálás vagyok a lehetőségnek, hogy ezt a 3 hónapot itt, Buffaloban tölthettem. Az biztos, hogy egy életre szóló élményekkel gazdagodtam, és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogyha tud, éljen a lehetőséggel, hogy kiutazzon ide.




Kizöldült Buffalo

2016. május
Farkas Alexandra

Április a neurológián

Kedves Olvasó!

A cseregyakorlat második hónapját a Buffalo General Hospital-ban (BGH) töltöttem. Ennek során 2 hetet töltöttem neuro-ophthalmológián, 1 hetet a stroke, 1 hetet az általános neurológia osztályon.
 Mivel alapvetően szemészet érdekel, ezért nagyon örültem a lehetőségnek, hogy doktor L., neuro-opthalmológus professzor asszony fogadott 2 hétre. Hihetetlen érdekes esetei voltak, és maga a doktornő is hihetetlenül értelmes, okos valaki, így nagyon sokat tanulhattam tőle. Hozzá minden beteg időpontra érkezett, ezért a reggelek úgy indultak, hogy mindig megkérdeztem mikor érkezik az első beteg, és én is aszerint mentem be. Az én feladatom volt először kikérdezni és megvizsgálni a betegeket. Utóbbihoz a doktornő megtanította nekem az ophthalmoszkóp helyes használatát, amit igazán csak sok-sok gyakorlással lehet elsajátítani. Ezután a betegeket az OCT-hez kísértem el, vagy ha már volt OCT felvételük, akkor rögtön a doktornőnek prezentáltam az esetet. Természetesen aztán Dr. L. is megvizsgálta a betegeket. Sok-sok látótér, kettős látás vizsgálatot láttam, aminek kivitelezését később a doktornő nekem is megtanította. Ha volt a betegnek bármilyen aktuális vagy korábbi képalkotó vizsgálata (pl. MRI), annak eredményét közösen megnéztük, értelmeztük, mint ahogy az OCT felvételeket is. Emellett a doktornő sokat mesélt, hogy melyik betegnél, hogy jutott el a diagnózishoz, illetve ha bármilyen, adott esethez valahogyan kapcsolódó, korábbi érdekes esete eszébe jutott, azt is elmesélte, felvételeit megmutatta. Ezek túl azon, hogy nagyon érdekesek voltak, azért is élveztem, mert közben a doktornő saját szemléletét is átadta.  Továbbá nagyon, jó volt hallani, látni, ahogy a betegeivel kommunikál, kezeli őket. Számomra Dr. L. egész személyisége nagyon inspiráló volt. Egy-egy nap végén kaptam pár témakört is, például valamilyen ritka neuro-ophtalmológiai betegséget, differenciáldiagnosztikai kérdést...stb., hogy nézzek utána az irodalomban másnapra. Ezekről aztán mindig beszámoltam a doktornőnek, ő is elmesélte a saját tapasztalatait, hogy hány ilyen betege volt, mit tapasztalt náluk és ehhez hasonlókat. Sokszor pont úgy kaptam egy-egy témakört, hogy másnap pont egy olyan beteg érkezett a rendelésre. Szóval nagyon hasznos volt az is. Közben továbbra is részt vettem a neurológia osztály által szervezett csütörtök reggeli előadásokon, ahol szerencsémre pont szemészeti témák prezentálására került sor. 


Én és Dr. L.

Ezek után egy hetet az általános neurológiai osztályon töltöttem. Itt 4 rezidenssel és két amerikai orvostanhallgatóval voltam együtt, akik mind nagyon kedvesek voltak velem. Itt is úgy indult a nap, mint a gyermekneurológián, hogy minden reggel kaptam egy beteget, akit a vizitig ki kellett kérdezni, meg kellett vizsgálni, gyógyszerelését, egyéb más releváns adatait össze kellett írni. Ha esetleg a vizitig már mindennel végeztünk és a vizit picit később kezdődött, akkor a rezidensek mindig nagyon szívesen leültek velünk egy-egy témakört elmagyarázni. A főorvosnak itt is mindenki prezentálta a maga betegét/betegeit, aztán közösen indultunk el a vizitre. Mivel nagyon sok beteg volt az osztályon, illetve a vizit során minden betegnél végighaladtunk az egész neurológiai vizsgálatsoron, illetve az orvosok nagyon szívesen tanítgattak minket a vizit során is, a vizitek nagyon hosszúak tudtak lenni. Persze nagyon hasznosak is egyben. J Ezen a részlegen minden reggel 8-ra mentem, és úgy általában 5-ig voltam benn.

Utolsó hetemet pedig a stroke osztályon töltöttem. Nagyon örültem, hogy volt alkalmam ezt az osztályt is látni, mivel a neurológián belül különösen fontosnak tartom a stroke témakörét. Itt volt alkalmam elsajátítani a NHISS-t (National Institutes of Health Stroke Scale), aminek segítségével meg lehet állapítani, hogy a beérkező betegnek mekkora a rizikója, hogy ténylegesen stoke-ja van-e. Itt minden reggel 7-kor indult a nap, amikor is az ügyeletes beszámolt róla, hogy az éjszaka során milyen betegek érkeztek az osztályra. Közben folyamatosan néztük a betegek képalkotó eredményeit is. Az átadás után mindenki itt is megkapta a beteget, akit itt is szintén meg kellett vizsgálni, majd prezentálni a főorvosnak. Itt gyakran napról napra követtük a betegeinket, hogy lássuk, hogy változik az állapotuk. Az osztály mindig nagyon mozgalmas volt, sok-sok beteggel. Mind a rezidensek, mind a szakorvosok nagyon sokat foglalkoztak velünk, tanítottak nekünk.



A stroke osztályon

Közben lassan már Buffalo-ban is melegedett az idő, de sajnos továbbra is volt olyan hétvége, ami hóviharral telt. A buffaloi egyetem szervezésével Wandával elmentünk egy „amish kirándulásra”. Hát vicces élmény volt a tipikus sárga amerikai iskolabusszal utazni, de az amishok életébe nem nagyon volt alkalmunk bepillantást nyerni. Inkább csak a boltjaikba vittek el minket, és közben egy hölgy mesélt róluk. Persze így is sok érdekességet megtudtunk róluk, illetve volt alkalmunk megkóstolni az amish fánkot is. Hát megvallom őszintén egyszer elég volt enni belőle. A kirándulás során ugyanakkor volt alkalmunk más egyetemi hallgatókkal megismerkedni, így barátkozunk össze Jack-kel, aki egyik hétvégén elvitt minket Olcott Beach-re, egy nagyon édes kis kikötőfaluhoz az Ontario-tó partján. A felhőtlen időben fantasztikus látványt nyújt itt a naplemente. Továbbá áprilisban a többiekkel együtt elutaztam Philadelphiába is. Nekem nagyon tetszett a város, nagyon sokszínű volt, sok-sok érdekes (jó értelemben J) emberrel találkoztunk ott.



Amish fánkok

Sajnos egy rossz dolog is történt a hónapban, mégpedig az, hogy az egyik biciklinket ellopták a szállás parkolójából. Szerencsére úgy alakult, hogy kaptunk egy másikat, de ezek után a bicikliket mindig felvittük a hetedik emeltre, a lakás teraszára. Sajnos lelakatolva se lehetett kinn hagyni a kerékpárokat, mert a lakatokat is már megpróbálták szétszedni, és sajnos idővel ez biztos sikerült is volna nekik. A BGH-ben szerencsére É. néni szobájához közel levő parkolóházban egy nagyon szép új, bekamerázott bringa tárolóhely van, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, ha ott van gyakorlata.



Olcott Beach


Buffaloban áprilisban is bármikor havazhat


Összességében nekem nagyon jól telt kinn a második hónapom is Buffalo-ban, a szemészeten különösen maradtam volna még tovább is. 

2016. április
Farkas Alexandra

Gyakorlat a gyermekneurológián

Kedves Olvasó!

 Buffaloba márciusban érkeztem meg hosszas, késésekkel tarkított repülőút után. A szállásra könnyen eljutottam, hála az előző csapatnak, akik kijöttek értem a repülőtérre. Az előző turnus tagjai emellett sokat segítettek az ottani mindennapokba belerázódni, azáltal, hogy megosztották saját élményeiket, tapasztalataikat a gyakorlatról. Remélem az én blogbejegyzéseim is majd segítséget nyújtanak a jövőben kiutazó diákoknak. J

 Első hónapomat gyerekgyógyászat gyakorlat keretén belül a gyermekneurológián töltöttem. Nekem mind a 4 hét nagyon jó élmény volt, sok érdekes esetet láttam.
 Minden reggel fél 9-re mentem a Women and Children’s Hospital-ba, ami a szállástól 15 perc sétára van, habár a tervek szerint az egész kórház 2017 végére már a Buffalo General Hospital (BGH) mellé költözik át. A gyermekneurológiai osztály a járóbetegeket fogadó épületrészben, a második emeleten található. Itt a konferenciaszobába kellett menni, ahol a rezidens egy-egy beteget osztott ki minden hallgatónak, akit ki kellet kérdezni, meg kellett vizsgálni, illetve a jelenlegi és korábbi dokumentációjának utána kellett nézni a gépben. Ennél kifejezetten jól jött, hogy a gyakorlaton nemcsak egyedül, hanem más ottani hallgatókkal voltam együtt, akik segíteni tudtak abban, hogy hozzáférhessek a számítógépekben levő adatokhoz a betegekről, mivel nekik volt megfelelő hozzáférési azonosítójuk és jelszavuk a kórházi rendszerhez. Miután mindenki végzett a maga páciensével, ismét a konferenciaterembe gyűltünk össze, ahol mindezeket prezentálni kellett a főorvosnak. A közös megbeszélés után pedig indult maga a vizit, és így közösen is minden beteget megnéztünk.  A vizitek során mindig rengeteget sétáltunk, ugyanis nem volt külön bennfekvő része a  gyermekneurológiai osztálynak, hanem a másik épületrészben levő, különböző osztályokra mentünk el konzultációs jelleggel. Így 10 emelet között sétáltunk fel-le. Én mondjuk nagyon élveztem a sok mozgást J. Ezzel általában el is ment a délelőtt, délután pedig a járóbeteg rendelés zajlott. Itt is egy-egy beteget kérdeztünk ki, vizsgáltunk meg. Persze ha sürgős konzultáció kérelem jött az egyik osztályról, akkor oda mentünk át az egyik rezidenssel. Nagyjából így zajlott le egy nap, átlagban 4-fél 5 körül végeztünk.

Közös reggeli amerikai orvostanhallgatókkal

 Ezenkívül minden héten csütörtökön a neurológiai osztály továbbképző előadásokat tartott a BGH-ben.  Itt nagyon változatos témák jöttek elő, az orvostörténettől kezdve a kannabinoidok legújabb alkalmazásáig mindenféle előfordult. A BGH-ben továbbá változó napokon, de leggyakrabban talán péntek délelőtt a neurológiai oktatás keretén belül több konzultációs órát is szerveztek a hallgatóknak. Ezek mind nagyon érdekesek és hasznosak voltak. Érdekes volt látni, hogy az oktatás szemlélete nagyon más, mint otthon. Sokkal interaktívabb, didaktikusabb és gyakorlatorientáltabb. Ezenfelül nagyon jó volt az ottani egyetemi hallgatókkal találkozni, kicsit megismerkedni.
Az oktatás keretén belül továbbá minden héten csütörtökön „csak” a gyermekneurológiai osztály (azért ez is volt tizenvalahány fő) referálóján pár diában be kellett mutatni a hét során látott egy-egy érdekes esetet, illetve az esethez szorosan kapcsolódó valamely témakörnek kellett utánanézni az irodalomban. Magát a bemutatásra szánt beteget és témát mindig a főorvos választotta ki a hét elején. Sajnos volt, hogy erre csak a referáló előtti délután került sor. Első alkalommal elég ijesztő volt ennyi ember előtt szerepelni, de tényleg mindenki nagyon kedves, érdeklődő volt, és a feltett kérdések is azt jelezték vissza, hogy nagyon érdeklődnek az eset/téma iránt. Meglepően jó élmény volt ezeken részt venni, és persze nagyon hasznos tapasztalat is volt egyben.  Volt olyan alkalom is, amikor nem esetet, hanem az irodalomban, gyermekneurológiához kapcsolódó, frissen megjelent cikket kellett bemutatni a hallgatóságnak.

A gyakorlat végül a „shelf exam”-mel zárult. Én ezt a többi hallgatótól külön, T. É. néni szobájában írtam meg. Számomra persze nem volt tétje (szemben az ottani hallgatókkal), de nagyon érdekes volt látni, hogy néz ki egy ilyen. A többi hallgató által én is hozzájutottam az erre felkészítő PreTest nevű könyvhöz, amit végül én is végigolvastam és csináltam, mert annyira hasznosnak találtam. Másoknak is csak ajánlani tudom a könyvet, hogyha a neurológiai ismereteit szeretné érdekes eseteken keresztül felfrissíteni.

Egészében egy nagyon hasznos és érdekes gyakorlaton vettem részt. Ráadásul mindenki nagyon kedves és segítőkész volt a kórházban. Az egész környezet nagyon inspiráló volt. Külön jó volt a kinti hallgatókat megismerni, akikkel sokszor közösen ebédeltem, és ha a valami segítség kellet (pl. kocsival elmenni valahova), akkor, ha tudtak mindig nagyon szívesen segítettek.
Egyéb gyakorlatias tapasztalatom még az volt, hogy köpeny nem nagyon kellett. Az egész kórházban ugyanis nem nagyon hordtak köpenyt az orvosok, gondolom, hogy a gyerekek kevésbé érezzék kellemetlenül magukat. Mondjuk volt, hogy felvettem, mert azért jól jöttek a plusz zsebek. J Viszont ha van reflexkalapácsod, pupillalámpád, hangvillád, azt érdemes magaddal vinni. Az egyéb cuccaidat amúgy a konzultációs teremben ott lehet hagyni. A biciklinek sajnos nem találtam külön tárolóhelyet a parkolóházban, viszont a főbejáratnál a kerítéshez lelakatolva fedett és bekamerázott helyen tudtam hagyni. Máshova inkább ne lakatoljátok le a kórház körül, mert az ott dolgozók mondták, hogy bizony lába kélt már azoknak a bringáknak is, amik az épület mellett levő valamelyik lámpaoszlophoz volt leláncolva..


Ázsiai étteremben M. doktor úrral


Persze a kórházba való bejárás mellett azért volt alkalmam eljutni a Niagara-vízeséshez. M. doktor úr és felesége meghívott minket egy nagyon finom ázsiai étterembe, ahol mi válogattuk össze, hogy mit szeretnénk enni. Húsvétkor pedig É. néni hívott meg minket magához egy ünnepi ebédre. Egy hétvégére ezek mellett sikerült Washington városába is eljutni, ami hatalmas élmény volt. Külön jó volt látni, hogy ott már végre tavaszi volt az idő márciusban (sajnos a cseresznyevirágzást pont lekéstük). Buffalo-ban lényegében egész márciusban kellett a téli kabát, bár igazi nagy mínuszok már nem nagyon fordultak elő. Az eső is jóval többször esett, mint hogy havazott volna. Én például rendszeresen el tudtam menni futni  a közelben levő kis tóhoz.


Washington-ban


Végül a Niagara-vízesés az amerikai oldalról


Sok más magyarral találkoztunk Buffaloban, így például egy másik ösztöndíj program keretén belül kinn levő magyar csapat diákjai is megismerkedtünk. Ráadásul vasárnaponként  magyar misét tartottak a BGH mellett levő kis kápolnában. Szóval sok-sok új emberrel találkoztunk. Mindenki nagyon kedves volt és nagyon szívesen segített bármiben, amiben tudott.

Egészében nagyon hamar sikerült belerázódni az ottani életbe.


2016. március
Farkas Alexandra

2016. május 31., kedd

Final Destination avagy minden jó, ha jó a vége

Kedves Olvasó!

Elérkezett, hát a végső állomás, az utolsó bejegyzés. Az idő valóban repül; a három hónapos gyakorlat ilyen gyorsan véget ért. Tényleg olyan érzésem van, mintha tegnap érkeztem volna. A tavasz is megjött végre, de azért kijutott ebben a hónapban is a jó kis „buffalói”időjárásból, ugyanis Pünkösd vasárnap esett a hó. Nem maradt meg, s persze nem esett nagyon hosszan, de azért valódi, jól megtermett hópelyhek hullottak egy öt percig… és hideg is volt!

No, de térjünk is rá az utolsó négy hét szakmai programjára.  Idegsebészet volt az utolsó választott gyakorlatom. Az ezt megelőző nyolc hétben azt hallgattam, hogy szét fognak szedni, nem fogom bírni, hogy nagyon szigorúak stb… Ez egy kicsit csökkentette a lelkesedésemet, mert ugye már említettem korábban, hogy nem vagyok sebész alkat. Csak azért választottam az idegsebészetet, mert bizonyos koponyaműtétek aneszteziológiai kezelése nagyon érdekel (annyira, hogy ez is volt a szakdolgozatom témája).

Az elmarasztaló, ijesztgető beharangozáshoz képest nagyon pozitívan csalódtam. Remélem, előző beszámolóimból kiderült, hogy mindegyik gyakorlatomat nagyon élveztem, de ez volt az összes közül a legjobb. A műtő mellett sok időt tölthettem az NICU-n, egy olyan részlegen, ami a kritikus állapotú idegsebészeti és neurológiai betegekkel foglalkozó intenzív osztály.

Az Államokban az idegsebészetnek a leghosszabb a rezidens képzése; de meg is éri, mert benne van az első öt legjobban megfizetett szakirányban. Ez egy teljesen más életforma, nagyon feszített a tempó, nagyon nagy a stressz faktor, szigorú a képzés. A Buffalo Egyetem rezidens képzési programja pedig nagyon erős, nagyon magas színvonalú, népszerű és nagyon nehéz bekerülni. Ehhez képest, vagy ennek megfelelően az itteni rezidens csapat hihetetlenül kedves, segítőkész és nagy tudású. Mindent elmagyaráztak, mindenben segítettek.

Ezen az osztályon a nap nagyon korán kezdődik, az első vizit 6 órakor van. Ez első-, másod- és harmadéves rezidenseknek, és persze nekünk orvostanhallgatóknak 4:30 körül kell megérkeznie az osztályra, mert mint minden osztályon, itt is össze kell gyűjteni a betegek éjszakai eredményeit, a fontosabb változásokat, adatokat. Rendkívül nagy forgalmú az osztály, illetve a részleg, mert nem is egy osztály van, hanem körülbelül öt.

A betegek, kezelt betegségek skálája is nagyon széles. A műtétek 7:00-kor vagy 7:30-kor kezdődnek. Itt is érdemes bemutatkozni a betegnek, a műtős személyzetnek. Az operációk NAGYON hosszúak. Nyolc, tízórás beavatkozásokról van szó. Bár vannak rövidebbek is. A gerinc, illetve az egyszerűbb endovaszkuláris operációk között egyórás is előfordul. Itt is van lehetőség leülni, illetve kimenni. S még egy praktikus jó tanács érdeklődő, de a konstans állástól szenvedő hallgatóknak: kompressziós zokni! Csodákra képes és nagyon megkönnyíti/megtámogatja az ember lábát! De arra is fel kell készülni, hogy hiába a zokni, a lelkesedés és az eltökéltség, könnyen megesik, hogy az ember nem lát semmit, nem is asszisztálhat. Nagyon komoly műtéteknél bent van a fő operatőr, minimum két rezidens, az operálandó terület általában kicsi; értelemszerűen egy ember fejéhez nem férnek nagyon sokan. A koponya megnyitása után viszont minden „ki van vetítve” képernyőre, ráadásul, ha eltökélt vagy és „kiállod” a próbá(ka)t, akkor akár tevékenyen is részt vehetsz az operáció során. Minden a hallgató hozzáállásától függ!
Kedvcsinálónak: a legérdekesebb műtét, amin részt vettem egy akusztikus nerinóma eltávolítása volt. Röpke 10 óra, de megérte, ilyenben sem vehet részt az ember minden nap. Láttam mély agyi stimulációt és egy nagyon különleges, occipitálisan elhelyezkedő daganat eltávolítását, amit hátulról-oldalról oldottak meg. Végül, de nem utolsó sorban orron keresztül eltávolított hypophysis tumor operációt említeném még meg, de tényleg csak a teljesség igénye nélkül.

Idegsebészeten ritkább a viziteken a betegprezentáció az orvostanhallgatók részéről, de prezentálhat az ember, ha akar, megdicsérik érte. Lehet beteget választani, akit „után lehet követni”. Itt is van lehetőség ambulálni. Ennek minősége, élvezhetősége és hasznossági faktora az ambuláló idegsebésztől függ. Viszont itt az ambulancia, vagy, ahogy itt hívják a „clinic” a Dentben van, érdemes részt venni ezen is legalább egyszer!
Csütörtökön előadások sora, rezidensek, szak- és főorvosok részéről. Nagyon érdekesek, nagyon sokat lehet tanulni, ráadásul interaktívak is!
A délutáni/esti vizitek ideje változó, attól függ, hogy hány műtét van, milyen hosszúak az operációk és, hogy ennek függvényében mennyire „érnek rá” a (vezető)rezidensek. Lehet, hogy az ember ötkor, de esélyesebb, hogy hétkor, nyolckor végez.

Mindenkinek, aki csak egy kicsit is érdeklődik, szívből ajánlom az idegsebészetet!


Szabadprogramok tekintetében kicsit haloványabb volt ez az utolsó hónap, ez főleg a kórházban töltött idő, illetve a hétvégén rám törő, teljesen érthető fáradtságnak köszönhető. De nem bánom, mert a kórházban tapasztaltak és az ott eltöltött idő jobban megérte.
M. Kati szervezésében moziztunk; voltunk a „denti” Filmklubban és rengeteg enni-, innivalót kaptunk. Köszönjük szépen!
Illetve elmentünk Letchworth Parkba, ami nagyon szép, aki idejön, mindenképpen látogassa meg! Állítólag ősszel a legszebb, amikor éppen színesedni kezdenek a levelek, de nekem most, tavasszal is nagy élmény volt.





Ennyi volt a móka mára, illetve az elmúlt három hónapra! Köszönöm a lehetőséget, óriási élmény volt és nagyon hasznos. Remélem, minden érdeklődő olvasó kedvét lelte a leírtakban! Buffalo történetét a következő turnus tagjai folytatják és jegyzik majd!


Mindenkinek minden szépet és jót!

2016. május 31.

Barnaföldi Luca

2016. május 19., csütörtök

Bolondos április

Eljött az Április. Buffaloban annyira szeszélyes az időjárás. Általában szeles az idő, áprilisban sokat esett is. Háromszor is esett jelentősebb mennyiségű hó. A kevés napos időjárást nagyon megbecsültem, és ki is használtam egy kis kocogásra a Delaware Parkban.

A második rotációm a Roswell Park Cancer Instituteban volt a nőgyógyászati onkológia osztályon. A nap 6:30 és 7:00 között kezdődött a fekvő betegek körüli éjszakai történések és kezelésükre vonatkozó tervek megbeszélésével. Ezen a fellow-k és a rezidensek vettek részt. Utána következett a reggeli vizit. Egy másik orvostanhallgatóval osztoztunk, hogy ki szeretne a műtőbe vagy az ambulanciára menni.
Minden nap másik orvos operált. Meg lehetett figyelni nyitott, laparoszkópos és Da-Vinci robotos műtéteket is. Bemosakodni engem sosem kértek meg, mivel egy rezidens és egy fellow is mindig a műtőben tartózkodott. Nagyon érdekes volt, hogy hogyan működik a Da-Vinci robot. A műtét úgy indul, mintha laparoszkópos műtét lenne. Miután több kulcslyuk metszésen behelyezték az eszközöket, a robot karjait csatlakoztatják az eszközökhöz. Úgy néz ki, mint egy hatalmas űrpók. Az operatőr a sebész konzolba ül bele, ahol 3D-ben látja a kamera által belátott teret. Az eszközöket a sebész több joystick-szerű karral irányítja.


A Roswell Park lobbyja


Dr. K.-val a RPCI előtt

Az ambulancián minden nap rengeteg beteg volt. Megismertem a különböző nőgyógyászati tumorok kemoterápiás kezelési protokolljait, a gyógyult betegek utánkövetésének szabályait. Sokan műtétre jöttek, az ő tájékoztatásuk a beavatkozásról és a lehetséges kimenetekről nagyon nehéz kommunikációs kihívás volt a dokiknak. A gyakorlat legjobb része volt, hogy megtanítottak nőgyógyászati vizsgálatot csinálni spekulummal és bimanuálisan is.

A műtétek illetve az ambuláns betegek ellátása után délután különböző megbeszélések voltak. Az előző illetve következő héten klinikai studykban résztvevő betegeinek tumormarkereinek,  és az elkövetkező műtétek rövid ismertetése vagy aktuális cikkek bemutatása színesítette a délutánokat.

Mivel ez a blog a jövő HMAA-s diákjainak segítésére és tájékoztatására van, most őszinte leszek: általánosságban elmondható, hogy az attendingek tudomást sem vesznek a diákokról. Egyetlen kivétel Dr. Zs. Emese, aki honfitársunk lévén nagyon szívén viselte sorsomat és mindenhova vitt magával. Ezúton is köszönettel tartozom neki. Sajnos ő egy napot operált és egy napot rendelt, így a többi napon nagyon nehéz volt helyt állnom. A fellow-k most fejezték be a képzésüket, mialatt én ott voltam, az utolsó heteiket töltötték Buffaloban. Nagyon remélem, hogy a következő diákoknak több szerencséje lesz a fellowkkal, mert engem szabályosan kerültek, az oktatásra egyáltalán nem adtak. Szerencsére a rezidensek között volt olyan, aki szívesen elmagyarázott néhány esetet, és lehetett tőle kérdezni. Továbbá óriási szerencsémre ott volt az osztályon egy látogató orvos Indiából, aki nagy tapasztalattal és tudással rendelkezett a nőgyógyászati onkológia terén. Ő a betegellátásban nem vehetett részt, így volt alkalma engem tanítani. Ismeretségünkből barátság is szövődött.  Kiemelném a pályakezdő PA, M. türelmes és befogadó hozzáállását a hallgatókhoz. Tőle rengeteget tanulhattam. Az osztályon a nővérek is rendkívül kedvesek, mosolygósak és segítőkészek voltak mindig.
A napjaim délután 5 körül végződtek a kórházban, így egy kis kikapcsolódás is belefért. Jártam például egy fülledt jazz klubban az Allen streeten. Nagyon szeretem a jazzt, igazi felüdülés volt a zene lüktetésére kikapcsolódni. Éppen jazz fesztivál volt akkor, így egy este három helyi zenekar koncertjét is meghallgathattam.


Jazzklub az Allen Street-en

2015. május 19.

Boros Szilvia

2016. május 9., hétfő

April’s Fool

Kedves Olvasó!

Ismét elrepült négy hét. Hihetetlen, hogy szalad az idő. Ahogy azt előző bejegyzésemben írtam, az április hóeséssel indult, majd egy hétvégén volt több, mint 25 °C, aztán újra, hosszan, tartósan hűvösebb idő volt, van. A helyi lakosok („native Buffalonians”) szerint itt semmin nem szabad meglepődni az időjárás tekintetében. Mindenki, akivel találkozom, elmeséli, hogy többször előfordult már, hogy még májusban is esett a hó. Remélem, idén nem fog, ugyanis a juharfák virágzásáról lemaradtam a rossz idő miatt, jövő héten viszont indul a cseresznyevirágzás és azt szeretném megcsodálni!

Egyre jobban megismerem Buffalót, s ahogy „kapcsolatunk egyre szorosabbra fűződik”, egyre jobban tetszik is! Készítettem is néhány újabb képet, hogy mindenki láthassa és kedvet kapjon hozzá!






Azért itt sincs kolbászból a kerítés! Sőt, nagyon is lehet érezni, hogy ez a régió nem olyan gazdag, ugyanis a ház elől ellopták az egyik kerékpárunkat, majd két nap múlva megpróbálták ellopni egy másikat is, és teljesen tönkretették a lakatot. A történtek eléggé elszomorítottak, mert nem hittem volna, hogy itt ilyesmi megtörténhet, nem gondoltam volna, hogy „ennyire otthon fogom érezni magamat” az Újvilágban! Nyomatékkal üzenem az új turnusoknak, hogy tartsák a kerékpárokat a teraszon, az a legbiztonságosabb!

Most pedig térjünk át a gyakorlatra, hiszen ez a legfontosabb. Az utóbbi négy hetet a neurológián töltöttem. A hallgatókat általában úgy osztják be, hogy két hetet töltenek általános neurológián, majd két hetet a Stroke Uniton; kivétel, ha valaki gyermekneurológiát (is) szeretne csinálni, mert akkor kicsit megváltozik a rendszer.
Jómagam általános idegosztályon kezdtem. Itt már voltak velem amerikai orvostanhallgatók is. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, nagyon jó volt a társaságukban lenni. Sokat tanultam tőlük is, illetve segítségükkel kicsit jobban beleláthattam az amerikai oktatási rendszerbe.

A dolgos mindennapok itt 7:00-kor kezdődnek a napi megbeszéléssel. Ilyenkor az általános- és stroke-os orvosok, rezidensek és mi, orvostanhallgatók átvesszük a betegeket és „consult”-okat az éjszakástól. Az átadásnak 8:00-kor, 8:30-kor van vége, attól függően, hogy hány beteg van. Ezután a vezető rezidens kiosztja a betegeket. Mi orvostanhallgatók általában két-három beteget kapunk. Ezek között van olyan, aki régebbi, ún. „follow-up” és van új. Ha több a beteg, kevesebb az orvos, orvostanhallgató, vagy csak ügyes az ember (lánya) kaphat többet is. A hallgatók ezeket a betegeket a szakorvosnak, illetve az egész „teamnek” prezentálják viziten. Mindegyik vezető szakorvos ambulál is a klinikán, ezért a nagy vizit van, hogy 9:30-kor, van, hogy 13:00-kor kezdődik. A régebbi betegek esetét akkor kell részletezni, ha felmerül valami komolyabb új probléma, ha van valami aggasztó új labor-, vagy más vizsgálati eredmény; illetve ha új a szakorvos. Általában szerdán van csere vezető szakorvosok között. Azért nem hétfőn, mert nagyon sok a beteg; képtelenség lenne azt a sok pácienst átvenni és a dokumentációjukat valóban alaposan feldolgozni. Véleményem szerint ez így nagyon logikus és praktikus.

Itt tennék annyi kitérőt, hogy a neurológia a Buffalo General Hospitalhoz tartozik, ez egy sokkal nagyobb kórház, mint a RPCI, sokkal több beteggel, de sajnos itt is megtörténhet, hogy malmozol egy-két órát… Legalább is, aki pörgősebb, nyomulósabb, annak lesz ilyen érzése. Még valamire felhívom az ideérkező hallgatók figyelmét: ha amerikai hallgatók is vannak, számítsatok rá, hogy Ti egy kissé háttérbe vagytok szorítva, mert ők ugye rengeteget fizetnek az oktatásért; plusz nekik nagyon kell a jó osztályzat, vagyis a jó értékelés a rezidensektől, szakorvosoktól. A mellőzés érzése nekem szerzett néhány kellemetlen percet, különösen, mert jobb voltam, mint az amerikai tanoncok. Persze így is tudtam érvényesülni, rengeteget tanultam, rengeteg új tapasztalatot szereztem; összességében mindennel elégedett vagyok.

Vissza a vizithez és az osztályos munkához. A vizitek alatt rengeteget lehet tanulni. A szakorvos végiglátogatja az összes beteget, megvizsgálja, kikérdezi őket, elmondja nekik a terápiás tervet. Ez olyan szempontból érdekes, hogy így aztán van, hogy a vizitnek 18:00-kor van vége, pedig 9:30-kor kezdődött. Ja, igen, mert elfelejtettem mondani, hogy napközben folyamatosan jönnek a neurológiai konzultációs kérelmek a kórházból, vagy „kívülről”. Így aztán megeshet, hogy vizitről a rezidens elküld, hogy kvázi vegyél fel, vagy legalább vizsgálj meg egy új beteget. S később ugyanezt a pácienst az egész ideggyógyász csapat is megnézi, megvizsgálja a szakorvos vezetésével.

A gyakorlat kezdetekor mindenki kap egy könyvet, rengeteg nyomtatott segédanyagot. A betegek megfelelő prezentálásához ezekben minden segítséget megtalálhat mindenki! De a rezidensek, szakorvosok mindenben segítenek, minden kérdésre válaszolnak; mindig lehet tőlük segítséget kérni! Mindezeken felül vannak előadások. Minden csütörtökön meghívott előadó tart egy másfél órás prezentációt, ideggyógyászati, vagy ehhez kapcsolódó témáról. Pénteken van előadás a rezidenseknek, ez igen interaktív és az orvostanhallgatók is részt vehetnek. Valamint kéthetente, szintén a rezidenseknek egy igen híres és nagy tudású szemész tart egy kb. 40 perces esetbemutatást. Szóval tényleg minden adott az alapos felkészüléshez és elmepallérozáshoz!

A két hét gyorsan elrepült. Általános neurológiáról a stroke osztályra kerültem. Itt még mozgalmasabb az élet. Minden bejövő esetleges stroke betegről el kell dönteni, hogy valóban stroke-ról van-e szó; ha a válasz igen az előző kérdésre, el kell dönteni, hogy a páciens időablakon belül van-e. Ilyenkor rögtön el lehet kezdeni a kezelést. Sok téves riasztás van, de az osztály mottója: „Time Is Brain”, s nagyon sokat dolgoznak, fáradnak, hogy minél több embert megmentsenek. Nemcsak a haláltól, hanem a rossz minőségű, „fél élettől” a sok visszafordíthatatlan negatív következménytől, komplikációtól. Tényleg sok a beteg, sok az „esélyes”. Állítólag Buffalo a stroke városa, egész Amerikában ez talán a második, vagy harmadik „legstroke-osabb” város. Ezen az osztályon két szakorvos is van egy nap, ez két nagy vizitet és rengeteg beteget jelent. Ami nekem különösen tetszett, hogy sokat lehettem a sürgősségi osztályon. Nagyon szeretem azt a fajta szervezettséget, ahogy az amerikaiak a sürgős eseteket, traumákat kezelik. Nincs idegeskedés, mindenki tudja, mit kell csinálni, mindenkinek van feladata.
A két hét itt is roppant gyorsan elszállt. A neurológia gyakorlatot mindenki egy ún. shelf exammel zárja, ami azért nem egyszerű, de a kapott anyagokból fel lehet készülni rá!


Az "amcsi" hallgatótársaimmal


A neuroteam "krémje"

Azért ebben a hónapban is volt egy kis szocializálódás. Dr. F. Péter meghívott minket a Magyar Házba, a New York-i Főkonzulátus képviselőjének rendezett fogadásra. Ezúton is köszönjük a meghívást, a finom vacsorát és a kellemes estét! A meghívott vezető konzul, dr. K. Zsuzsanna, másnap a templomba is eljött és igen megindító beszédet mondott, amit itt szintén szeretnék megköszönni!
A múlt hétvégén pedig egy itt megismert amerikai – koreai fiú, (aki szintén az UB-ra jár, és a lányok ismerték meg, amikor meglátogatták Amish Countryt) elvitt minket naplementét nézni egy helyi kis halászfaluba, Olcottba. Gyönyörű volt, annak ellenére, hogy az idő sajnos felhősre fordult. Ez a kis falu, illetve Olcott Beach nagyon megérte, valódi igazgyöngy és nincs is nagyon messze!


Az olcotti világítótorony (ház)


A messzi távolban Toronto


Egy olcotti fa, amin még nincs nyoma a tavasznak, de megragadta a tekintetem

Ezzel mára búcsúzom, négy hét múlva ismét jelentkezem, akkor majd utoljára!
Minden kedves Olvasómnak minden szépet és jót!

2016. május 9.
Barnaföldi Luca



2016. április 24., vasárnap

The Spring Is (Almost) Here


Kedves Olvasó!

Sok szeretettel köszöntelek Buffalo városából, New York államból. A választott frappáns cím ellenére sajnos még nincs itt tavasz, sőt esett a hó is, és ez nem áprilisi tréfa. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt örülök, hogy itt lehetek, és itt tölthetem az utolsó kötelező klinikai gyakorlatomat.

Első rövid beszámolómhoz elöljáróban csak annyit mondok:


Március 3-án érkeztem, Torontón keresztül jöttem. El is töltöttem a városban pár órát, kb. fél napot.


Azt tudni érdemes rólam, hogy nem először járok az Államokban. Éltem is itt, illetve a harmadéves belgyógyászat gyakorlatomat is a régióban teljesítettem. Emiatt kifejezetten a gyakorlatra koncentrálok a három hónapban. Nem nagyon tervezek nagyobb utakat, mert már minden fontosat láttam az USA-ban. Lehet, hogy a beszámolóm kicsit száraz lesz, de próbálom izgalmassá tenni a sok fontos információ átadását!
Térjünk is rá a szakmai részre. A négy lehetséges turnus közül az utolsóba kerültem (március→május). Nagyon sokat gondolkoztam még tavaly, hogy hogyan szervezzem meg ilyen körülmények között a hatodévet. Ajánlom is minden Pályázónak, hogy ezt jól gondolja át! Végül úgy határoztam, hogy a sebészetet fogom itt elvégezni, úgy hogy felosztom négy hét általános és négy hét idegsebészetre. Illetve még választottam a neurológiát, mert arról innen, eddig csak jót hallottam és nagyon érdekel is.
Az első négy héten már túl is vagyok. Itt az idő tényleg repül. Nagyon féltem a sebészettől, mert egyáltalán nem vagyok sebész alkat. Korábbi amerikai tapasztalatom és a szerzett információk alapján tudtam, hogy Buffalo-ban élvezni fogom, és nagyon sokat tanulhatok. Így is történt.
Mellkas sebészetre osztottak be, a Roswell Park Centerbe. Ez az Egyesült Államok legnagyobb és leghíresebb rákkutató és kezelő intézete. A műtétek többsége, melyeknél asszisztáltam endoszkópos lobektómia volt. Itt tartózkodásom alatt én voltam az egyetlen hallgató. Ez olyan szempontból jó, hogy minden figyelem rám irányult, de más részről azt is jelentette, hogy minden lehetséges feladatot nekem kellett elvégeznem. Mondjuk, nekem nagyon bejön az amerikai hozzáállás. Itt teljesen más milyen a munkamorál, ez hozzám sokkal közelebb áll. Reggel 6 órára kellett bejárni, jómagam általában 5:30 és 5:45 között már bent voltam. Ilyenkor a vezető rezidenssel, akihez beosztottak, elvégeztük az osztályos munkát. Ez tulajdonképpen a műtétet követően osztályra került betegek állapotának áttekintését, röntgenek elemzését és a pácienseknél való vizitelést jelentette. Ezután lehetett menni a műtőbe. A műtétek 8 óra után kezdődnek, de az előkészületek már általában korábban. Szerencsésebb (hallgatóként) már a legelejétől ott lenni, mert így az ember megismerkedhet a beteggel, megismerheti az esetét. Ha nincs is lehetőség a beteggel való megismerkedésre, magának az esetnek, illetve a dokumentációjának érdemes utána nézni a számítógépes rendszerben. Ez igazából elvárás. A műtétek hosszúsága változó. Az amerikaiak viszont a „workalcholic”-ságuk ellenére végtelenül kedvesek és türelmesek; nem várják el, hogy 6 órát szobrozz, izzadva, endoszkópot tartva a műtőben. Engedik, hogy leülj, pihenj, kimenj. Ha viszont tevékenyen részt akarsz venni, varrni akarsz, stb. maximálisan megteheted! Péntekenként negyed nyolctól van a nagy vizit. Ezen minimum egy beteget „prezentálni” kell. Ambiciózus hallgató többet is bemutathat. A lényeg, hogy itt össze kell foglalni a műtétet, a műtéthez vezető okot, okokat, illetve a beteg aktuális állapotát, valamint a betegre vonatkozó ellátási tervet. A vezető rezidensek és szakorvosok is nagyon sokat segítenek, így ez sem egy olyan rettenetes dolog. Havonta egyszer, kedd reggel van, egy ún. Journal Club, ahol hallgatóként egy cikket kell összefoglalni, bemutatni. Annak megfelelően, hogy melyik szakorvoshoz van beosztva az illető, a héten egy nap van „ambulálás”. Itt egyrészt jobban meg lehet ismerni az amerikai beteg ellátás rejtelmeit, másrészt lehet beteget vizsgálni. Végül, de nem utolsó sorban rengeteget lehet tanulni a beteggel való kommunikációról. Talán ez az, ami a legjobban eltér a magyar rendszertől. Mivel Németországban is gyakorlatoztam négy hónapot, azt kell mondanom, még az ottanitól is nagyon különböző. Rendkívül szerettem, rengeteget tanultam. Kicsit sajnálom is véget ért.
Pihenésre is jutott idő, volt egy-két szabadidős program is, például a híres vízesés megtekintése. Aki hűséges olvasója a Blognak, gondolom már milliószor látott képeket a Niagara Fallsról.
 Azért mutatok én is képet:


Valószínűleg nem innen a legszebb, de ez a fotó a pont az amerikai-kanadai határon készült, és ez az egyetlen képem, ahol süt a nap!

Ez a határ maga.
A kint lévő magyarok nagyon sokat segítenek, nagyon hálásak vagyunk! Az Ünnepet Éva néninél töltöttük, amit ezúton is szeretnék megköszönni!
M. László tanár úr, a felesége, Kati, és K. Babi néni elvitt minket ebédelni, nagyon köszönjük! Nagyon jól éreztük magunkat. Utána a tanár úr megmutatta a DENT-et, ami szintén egy még Amerikában is elsőrendű intézmény. Neurológián belül, a tanár úrral egyeztetve, egy napot itt is el lehet tölteni!
Zárásképpen röviden a városról. Buffalo számomra kicsit Janus-arcú. A belvárosban gyönyörű, monumentális épületeket lehet látni, az amerikai építészet legemblematikusabb lenyomatait csodálhatjuk meg. A kórház is fantasztikusan felszerelt. Azonban, ha az ember betéved a kis utcákba, különösen a klinikák környékén, nem a legszebb látvány fogadja, és nem is a legbiztonságosabb hely. Nagyon lehet érezni, és látni a gazdasági válság utáni romlást. Viszont a lakás szuper helyen van, igazi luxus apartmant. Fantasztikus a kilátás az erkélyről, és a közelben van egy hatalmas park, ahol lehet biciklizni és futni is.



Az Elmwoodon, amely a „mi utcánkkal” párhuzamosan fut, rengeteg helyet lehet találni, ahol enni-inni, és „magunkat jól érezni” lehet! Mi is itt, az egyik mexikói étteremben ünnepeltük az egyik társunk szülinapját.


Most búcsúzom. Ennyit mára. Jövő hónapban ismét beszámolok!

2016. 04. 10.

Barnaföldi Luca