2018. január 20., szombat

Első benyomások a nőgyógyászati onkológián

Kisebb- nagyobb szervezési bökkenők és nehézségek után, nagyjából másfél nap utazás után megérkeztünk Buffaloba és hajnali 3 órakor kimerülten beléptünk a lakásba, ami onnantól kezdve az otthonunk volt 3 hónapig. Még magunkhoz sem tértünk, kis se aludtuk magunkat, amikor másnap ténylegesen elkezdődött az, ami miatt izgatottak voltunk már hónapok óta. Hárman már ismertük egymást, mint pécsi diákok és az első reggelünkön megismerkedhettünk Stephanie-val is, aki Las Vegas-ból származott, Budapesten tanult és magyar felmenők által került ki velünk Buffaloba. Elég hamar kialakult egy közvetlen kapcsolat a négyünk között, úgyhogy az elejétől kezdve tudtunk csapatban dolgozni és együtt elég hamar feltaláltunk magunkat bármelyik szituációban.
A biztosítás és az egyéb formaságok elintézése után az első hétvégénken bele is vetettük magunkat az amerikai kalandokba. Második napunkon autót béreltünk és indultunk is a hozzánk legközelebb eső amerikai látványossághoz, a Niagara - vízeséséhez. Hatalmas élmény volt ott lenni, gyönyörű volt a látvány és nagyon örültem, hogy volt esélyem ott állni és látni mindezt. De itt nem ért véget a hétvége. Másnap a lányokkal egy Buffalo Bills- Miami Dolphins meccset néztünk meg. Annak ellenére, hogy a játékszabályokkal nem voltunk teljes mértékben tisztában és hogy néhány végtagunk majdnem odaveszett a hideg miatt nagyon élveztünk a játékot és a bakancs - listáról lekerülhetett még egy tétel.
A hétvége elment és kezdődhetett az, ami miatt valóban jöttünk. Hétfő reggel szépen felöltözve, fél óra séta után megérkeztünk a kórházba, ahol a kötelező oktatások, tesztek és egyéb formaiságok után mindenki megjelent azon az osztályon, ahol az első gyakorlatát töltötte. Az én esetemben ez a nőgyógyászati onkológiai osztály volt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az első hónap zökkenőmentes volt. Szükség volt egy- két hétre, hogy behatároljam a saját szerepemet. Egy rendszerbe kerültem, ami nagyjából minden téren különbözött az otthonitól. Az osztályon nagyon segítőkészek voltak, így egy idő után kialakult, hogy mi lesz a feladatom. Az idő nagy részét a járóbeteg rendelésen töltöttem és azon kívül, hogy figyelhettem a vizsgálatok menetét, részt vehettem a betegek tájékoztatásának folyamatában is. Talán ez volt, amiből a legtöbbet tanulhattam az első hónapban, minthogy a betegek tájékoztatására és támogatására szolgáló rendszer kiépítettebb volt, több időt jutott a betegekre és így nagyobb együttműködés volt elérhető az ő részükről. A járóbeteg rendelésen kívül az időm többi részét a műtőben töltöttem, ahol a műtétek nagy részét robot- asszisztált technikával végezték.
Összességében elmondhatom, hogy bőven volt mit látni és tanulni a nőgyógyászat gyakorlat alatt, és így, hogy már körvonalazódott, hogy mik az alapvető szabályai a kórháznak talán még könnyebb lesz beilleszkedni a következő gyakorlatok során.
Tehát elment az első hónap. A nagy izgalmak közepette nem volt időnk annyira beleélni magunkat a karácsony szellemébe. Az ünnepek alatt sütöttünk/ főztünk egymásnak, kisebb- nagyobb sikerrel mindenki bemutathatta, hogy mennyire boldogul a konyhában. Volt bőven dolgunk a lakás kitakarításával és az egyéb előkészületekkel és végül a karácsony inkább vicces volt, mint meghitt, de jól szórakoztunk.

Hamar elment ez az egy hónap és talán még gyorsabban fog telni a következő kettő, úgyhogy igyekszünk minden percet kihasználni, eleget szórakozni és minél többet tanulni.





2018. január 15.

Mákos Orsolya 

Először Amerikában...

Számomra ez valóban először történt, hiszen a téli turnus résztvevői közül egyedül én nem jártam még ezen a földrészen. Hárman jöttünk a Pécsi Egyetemről, így együtt terveztük meg a kiutazást. Budapestről indulás Dublinba, ahol megálltunk egy Guinnessre, majd másnap reggel ültünk fel a valóban nagy utasszállítóra, hogy átrepüljük az Atlanti-óceánt. New Yorkba délután 2 körül érkeztünk és Orsival bőröndökkel együtt metróra pattantunk, hogy kihasználjuk azt a pár órát, amíg a buszunk nem indul Buffaloba. Az aluljáróból felérve hihetetlen látvány fogadott minket: hatalmas felhőkarcolók a szürkülő ég előtt, ráadásul az összes utca is karácsonyi fényben úszott. Elsétáltunk a Central Parkba – ezzel egyik bakancslistás vágyam teljesült; majd a Times Square-en át a pályaudvarra. Hajnalban értük el a célállomást és végre fekve is aludhattunk pár órát. Másnap korán keltünk és intéztük a kötelezőket az északi Campuson. Az első szombaton közös programként autót béreltünk a lányokkal és átmentünk Kanadába, hogy megnézzük a Niagara vízesést. Téli lányként nem okozott gondot a hideg, sőt kifejezetten szépnek találtam, ahogy a pára ráfagyott az összes ágra és a korlátra. Vasárnapi programként amerikai focimeccsen vettünk részt, ahová a hangulat miatt már magában is érdemes ellátogatni – még ha a játékszabályokkal nem is vagyunk teljesen tisztában... Első gyakorlatként a sebészeten kezdtem, ezen belül a gasztrointesztinális és endokrin részlegen.  Minden héten egy napot az ambulancián töltöttem, a többit pedig a műtőben, így nagyon sok operációt láthattam: nyitottat, laparoszkóposat és robot-asszisztáltat is. Utóbbinál egy szemüveggel a fejemen ültem egy hatalmas monitor előtt és 3D-ben nézhettem végig az egész beavatkozást. Idén ez volt a karácsonyi ajándékom. Az ünnepre együtt készültünk: kitakarítottuk az egész lakást, elmosogattunk mindent, hogy a főzés során ezzel már ne kelljen foglalkozni. Mindenki készült valamivel: borlevessel koccintottunk, aztán articsóka szószt és ünnepi salátát ettünk, végül pedig oreos-nutellás sajttortával zártuk a sort. A vacsora után pedig kártyaparti következett. Sajnos karácsonyi világítást nem tudtunk varázsolni, de néhány sütőtökös pite illatú gyertyával pótoltuk a hangulatot. Itt december 26-a munkanap, de azért érezhető volt, hogy nem egy átlagos klinikai nap. A városban kb. 20 centis hó volt, amit nem szeretnek olyan szorgosan takarítani – főleg a járdákon nem, hiszen mindenki inkább autót használ. A kórházban sokszor meg is lepődnek, hogy sétálva közlekedem. Számomra pedig az az érdekes, hogy mennyire közvetlenek és kedvesek az amerikai emberek. Ezt nagyon tudom értékelni a mindennapokban.

Január első hétvégéjén ismét autót béreltünk és elutaztunk Philadelphiába. A város önmagában is nagyon hangulatos, de beneveztünk egy free walking tour-ra, ahol egy önkéntes idegenvezető elkalauzol kb. 5 órán át az érdekes, de nem feltétlen turisták által látogatott helyekre és a történetükről is mesél. Mi bónuszba kézmelegítőt is kaptunk, hiszen az elmúlt 4 év leghidegebb napján sikerült körbejárnunk a várost ( - 17 C napfényben). Mindenkinek melegen ajánlom, hogy vegyen részt egy ilyen programon, mert az egész város történelme – szemlélete megelevenedik a helyi idegenvezető által (Philadelphiát úgy emlegetik mint The City of LOVE és ez mindenre érvényes: nagyon nyitottak, befogadóak és sokszínűek). Ráadásul a tarifa ránk van bízva: „borravalóként” a végén köszönöd meg háládnak megfelelően. Ezen kívül önszántunkból elmentünk a Mütter múzeumba, ahol Albert Einstein agyának néhány metszetét is láthattuk és sok-sok konzervált érdekességet. Vacsorára pedig kipróbáltuk a híres és finom Phili Cheese Steaket. Szóval ízletes és sokszínű élményekkel tértünk haza vasárnap, hogy hétfőn az utolsó hetet kezdjük meg az első gyakorlatunkból.









2018. január 15.

Tutervai Petr

Az első hónapunk…

2017. december 13.-án a három magyar lány, Orsi Petra és én elindultunk Buffaloba közös járattal. Dublinban kellett átszállnunk, mindössze 13 óra várakozással. Ezt a várakozást azzal töltöttük, hogy bementünk a városba, megvacsoráztunk, és kipróbáltuk a Guiness sört is egy igazi ír pubban. Másnap meg is érkeztünk Buffaloba, ahol találkoztunk a negyedik lánnyal, Stephanie-val. Az első napunk ügyintézéssel telt, körbenéztünk az egyetemen, elintéztük a papírokat, befizettük, amit kellett.

 Gondoltuk az első hétvégénken máris kirándulnánk egyet, amolyan csapatépítő jelleggel is, úgyhogy béreltünk autót és elmentünk a Niagara vízeséshez. Mindenkinek nagyon tetszett a látvány, de sokáig nem maradtunk, mert még nem voltunk hozzászokva a fagyos időjáráshoz. Vasárnap egy NFL meccsre is elmentünk, ahol Buffalo játszott Miami ellen. Szerencsére nyert Buffalo, így megtapasztalhattuk az igazi örömteli hangulatot a Buffaloi nézők részéről. Hétfőn mindenki meg is kezdte a gyakorlatát. Én a Kaleida Hospital-ban kezdtem, a Neurológiai osztályon. Az első két hétben General Neurology volt, a második két hétben pedig Stroke osztály. A gyakorlatok reggel 7-kor kezdődtek, így 6:15-kor elhagytam a lakást, és egy kellemes reggeli frissítő sétával indítottam a napot. A gyakorlat során különböző orvosokkal találkoztam, mind nagyon segítőkészek voltak, és sokat lehetett tanulni tőlük. Délután 5 óra körül indultam haza, így a hétköznapokon sok másra nem maradt idő, mint a gyakorlat, este pedig a szakdolgozat írása. 

Szerencsére azért a hétvégéket próbáljuk úgy beosztani, hogy beleférjen egy kis kirándulás, mosás, főzés, takarítás. A Karácsonyt is négyesben töltöttük, mindenki főzött/sütött valamit, amit tudott, majd leültünk egy közös vacsorára, kártyázásra. Az új év is remekül indult ebben a kis társaságban. Itthoni iszogatás volt, majd elmentünk a városba körbenézni. Január első hétvégéjén pedig egy rövid kiruccanást csináltunk Philadelphiába és Atlantic Citybe. Philadelphiában megnéztük a Mütter Múzeumot is, ami egy érdekes orvosi kiállítás. Látható volt a világ legmagasabb emberének a csontváza, Einstein agya szövettani metszeteken, vagy a legnagyobb megacolon. Másnap Atlantic City felé tartottunk. 

Nekem személy szerint Atlantic City tetszett a legjobban, hiszen sosem voltam még óceán parton téli időszakban. Mínusz 14 fok ugyan nagyon hideg volt nekem, de a látvány kárpótolt az átfagyott testrészeimért. A héten véget ért a Neurológiai gyakorlat, ami egy tesztírással fejeződött be. A következő héten pedig a Nőgyógyászat gyakorlatot fogom kezdeni, most a Roswell Park Hospitalban. Remélem ez is legalább olyan jó lesz, mint a Neurológia gyakorlat volt.




2018. január 13.

Szabó Ágnes

Hazahozott emlékek

Jaj, mindenem fáj. Kinyitom a szemem, de inkább storno. Szerintem be is lázasodtam. Bravó. Mindjárt itt a neurológia vizsga, én meg önsajnálattal kell töltsek egy egész napot. Már jó rég nem voltam beteg. Utoljára Washingtonban.

Elmentünk a lányokkal Anna egy ismerőséhez. Az út viszonylag korán indult, négykor kellett kelni, így igen kimért lelkesedéssel lendültem bele a napba. A főváros nekem egy nagyon különleges élmény volt. A fehér házat például sokkal nagyobbnak, a mindenhol lófráló Secret Agenteket pedig a „Támadás a Fehér Ház ellen”című film alapján sokkal morcosabbnak képzeltem. Bárkivel leálltak bratyizni egy fotó, vagy egy kis útbaigazítás erejéig.

Megnéztük a helyi Űrmúzeumot is, ami rendkívül érdekes volt. Bele sem gondolna az ember, hogy milyen problémákkal kell megküzdenie az űrhajósoknak nap mint nap.
Például amíg te egy jó kávé vagy tea után, egy laza mozdulattal felpattintod a WC deszkát és a megszokott rutinra térsz, gravitáció hiányában ez azért nem olyan egyszerű procedúra. Hiszen ugyebár semmi nem esik vagy folyik le, sőt úszik a levegőben. Bármerre. Tényleg bármerre. Senkinek nem kívánom azt a rémült helyzetet, hogy egy nagy szkafanderben áll, néz ki az akváriumból, és egyszercsak meglát három-négy sárga hős cseppet, akik kitartó munkával felküzdték magukat az overálban. A sok rossz tapasztalat eredményeképpen egészen kifinomult technikát dolgoztak ki erre Gagarin amerikai barátai, ezt is megcsodálhattuk. De estére már nem tudtam a lányokkal tartani, mert szerintem valami halálos vírus támadhatott meg. Tudvalevő, hogy a férfiaknál az influenza nagyjából négyszerese a szülés fájdalmának, nem volt egy könnyű estém.

Fordulok egyet az ágyban, így meglátom a neuro tételeket. Újból becsukom a szemem, és látom magam előtt a buffaloi perceket amit M. tanár úrékkal tölthettem a Dentben. Teljesen lenyűgözött az a szakmaiság, amit ott megtapasztalhattam. A nőgyógyászaton megkaptam az utolsó kis löketet, hogy  szakmailag elköteleződjek. Hálával gondolok ezekre az emberekre, akik minket körülvettek Amerikában, és a meghívásokra amivel bearanyozták, és személyessé tették napjainkat.

A telefonomig elnyúlok, mert megszólal. Mindjárt Karácsony lévén autentikusan Zámbó Jimmytől az Ave Maria.
Újra képek villannak be. Szól a Jimmy, Gerivel takarítjuk a házat. A lányok elmentek Bostonba, mi meg elhatároztuk, hogy meglepjük őket. Újrahúzott ágyak,  bevásárlás pipa, minden megvan a jó estéhez. Nyolc fele gondoltuk, még egy vacsorát is csinálunk nekik.  Már épp kezdtük volna az előkészületeket mikor hirtelen meghűl bennem a vér: Jimmy elhallgat, a fények kihúnynak. Fővárosi gyerek lévén, gondoltam csak kis áramszünet. Hát nem tévedtem nagyot. Másnap délre már volt is áram. Az este picit átalakult. A romantikus vacsora helyett a lányokkal meghitten pakoltuk ki a mélyhűtőt a teraszon lévő hóba, hogy nehogy kiengedjen a 12 kiló csirke amit sikerült pár órával hamarabb hazahozni.
Csak a Jimmy maradt volna legalább.

Köszönettel tartozom azoknak, akik miatt szinte minden itthoni pillanatomban eszembe jut Amerika. Hálás vagyok, hogy ilyen jó emlékeim vannak, és hogy mindig örömmel fogok visszagondolni erre a három hónapra.






2018. január 13.
Keszthelyi Márton

2018. január 9., kedd

Búcsúzások és a buffalói tél

Az utolsó egy hónapunk is sok kalandot tartogatott számunkra és persze sajnos közeledett a buffaloi tartózkodásunk vége is.

Az utolsó négy hetemen a GI Surgery osztályon voltam a Roswell Park Cancer Institute-ban. Rendkívül érdekes napokat töltöttem az osztályon, amely során megfigyelhettem a gasztrointesztinális daganatok legmodernebb műtéti terápiás eljárásait. A legnagyobb élmények számomra a da Vinci műtéti robottal végrehajtott műtéti beavatkozások voltak, mivel ilyen robotok Magyarországon nem találhatók. Nagy kihívást jelentett a műtétek átlagosan 5 órás hossza, de 10 órás műtéten is részt vehettem, amelyre korábbi gyakorlataim során nem volt alkalmam. Nagyon érdekes volt, hogy az intraoperatív fagyasztásos szövettani vizsgálatok végzését is követhettem az elejétől a végéig, először a műtőben majd a patológián. A Rosewell Park orvosai a világ minden részéről érkeztek, és meglepetésemre több magyarral is találkozhattam.
A hétvégéink is eseménydúsan teltek, részt vehettünk az első amerikai hálaadásunkon. A kedves M. család meghívásának köszönhetően megkóstolhattuk a sok finom hálaadási ételt, és persze a pulyka sem maradhatott el, nagyon jól éreztük magunkat. Még azon a hétvégén izgalmas élményben volt részünk, a CTP program keretében Buffaloban tanuló többi magyar egyetemista jóvoltából részt vehettünk Clevelandben az éves Magyar Kongresszuson. Megismerkedhettünk több más Amerikában tanuló magyar diákkal, és USA-ba települt vagy ott született magyarokkal is, és érdekes témákban hallgathattunk meg előadásokat.



A következő hétvégén pénteken Éva néni vendégszeretetét élvezhettük, ahol a régóta vágyott magyaros ételeket ehettünk vacsorára az otthonukban. Másnap Washington D.C.-be és Virginiába látogattunk el, ahol megnéztük az összes jellegzetes emlékművet, ellátogattunk a Fehér Ház látogatóközpontba, és feltérképeztük az USA fővárosát.


Az utolsó hétvégénket Buffaloban töltöttük, de programokban ekkor sem volt hiány. Én és Anna ellátogattunk a Niagara-vízesés kanadai oldalára. Nagyon örültünk, hogy megnézhettük végül a kanadai oldalról is a vízesést, mivel onnan látszik a teljes szélességében. Nagyon szép így volt télen látni, ahogy a környező tájon megfagyott a vízesésből jövő vízpermet. Az utolsó napokban elbúcsúztunk a M. és S. családoktól egy-egy vacsorameghívás keretében, akik Buffaloban tartózkodásunk alatt végig nagyon kedvesek voltak velünk.



Ezek után a végtelen pakolás és takarítás következett, és már csak azt vettük észre, hogy közeleg a búcsú napja. Szomorúan vettük tudomásul, hogy a 3 hónapnyi kalandunk véget ért, ettől kezdve nem fogunk többé együtt lakni, és kevesebb lesz a közös program és nevetés is. De mindannyian tudtuk, hogy ez a 3 hónap nem fog a feledésbe merülni, és majd összegyűlünk a jövőben is feleleveníteni az emlékeket.

Az utolsó 2-3 hét során beköszöntött Buffaloban az igazi tél, így távozásunk előtt megismerhettük a korábban már sokat emlegetett buffaloi telet. A -10-15 fok és a hóviharok nem tették vonzóvá a lakásból való kilépést, azt kell hogy mondjam. A tél a buffaloi tartózkodásomat is meghosszabbította egy nappal, mivel a hóvihar miatt törölték a New Yorkba menő járatomat, így egy nappal több időt tölthettem a közben megérkezett 4 új lánnyal.



Felejthetetlen élményeket szereztünk Buffaloban, és rendkívül sok tapasztalattal gazdagodtunk a 3 hónap alatt. Nemcsak szakmai szempontból fejlődtünk sokat a rotációink alatt, a legújabb módszereket és a modern orvos-beteg kommunikáció példáival ismerkedhettünk meg, hanem sokat tanultunk az amerikai kultúráról és szokásokról is. Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ebben a 12 hetes programban, soha vissza nem térő élményekben lehetett így részem.

2017. december 27.

Orosz Tünde

Gyermek-gasztroenterológia, az utolsó rotáció

Utolsó bejegyzésemet már Magyarországról, a karácsonyfa mellől írom. Nagyon jó volt újra látni a családomat, a barátaimat, ugyanakkor a János kórházbeli pszichiátria gyakorlatom fél perc alatt döbbentett rá arra, hogy micsoda álom hely volt ez az Amerika…
Na de ugorjunk vissza egy hónapot.


Harmadik rotációm alatt maradtam az új Oishei Children’s Hospitalban és a gyermek gasztroenterológia csapattal elmerülhettem a konstipáció, hasmenés, hányás, májbetegségek, és endoscopos vizsgálatok rejtelmeiben. A csapat picike, én pedig egyedül voltam náluk diák, így mindenkit megismerhettem. Hétfőnként és szerdánként ”procedure day” volt, így a reggeli rounding után a műtő felé vettük az irányt, ahol colonoscopiákat és esophago-gastro-duodenoscopiákat csináltunk. Itt, a lehető legbarátságosabb és legtámogatóbb közegben próbálhattam ki először, hogy milyen endoscoppal vizsgálni. J Elég hosszúak voltak a napok, a műtőben délután 4-5 fele végeztünk és még sokszor ez után indultunk a napközben beérkezett konzultációkat megnézni. Ennek ellenére nagyon élveztem a gyakorlatot. Jól éreztem magam a csapatban, nagyon érdekes eseteket láthattam, sokat tanultam és ez az egy hónap még jobban felkeltette az érdeklődésemet a gyermekgyógyászat iránt (amit Buffalo előtt szívből gyűlöltem).



Közben megjött a tél a városba, egyre kellemetlenebbé váltak a reggeli és esti séták a kórházba…sokszor szélviharban, hóesésben és -10 fokban gyalogoltam. Együttérzésem a téli turnussal.  L
Eseménydúsan teltek a hétvégéink is. November 23-án részt vehettünk az első Thanksgiving vacsoránkon Dr M. Istvánéknál. A gyönyörű ház megtelt magyarokkal, ettünk a Doktor Úr méltán híres borleveséből, nagyokat nevettünk, jól éreztük magunkat. J


Másnap kora reggel indultunk Clevelandbe a Magyar Kongresszusra, ahova a CTP-s diákok jóvoltából jutottunk le. Érdekes előadásokat hallgattunk, új barátokat szereztünk és részt vehettünk a hétvége fénypontján, a Magyar Bálon. Ez utóbbi egy nagyestélyis rendezvény volt, ahol a csárdástól, kis Grofón és Zámbó Jimmyn át a Moldva táncokig minden lement.


A következő héten Éva néninél és Pista bácsinál vacsoráztunk, köszönjük még egyszer az isteni finom hazai fogásokat, nagyon jól éreztük magunkat!

Ez a hétvégénk is a már megszokott hajnali 4-kor kelés-reptérre uberezés jegyében telt, ez úttal a cél Washington DC volt. Itt megnéztük a Fehér Házat és a környezetében található emlékműveket. Érdekes volt látni a filmekből már jól ismert helyszíneket, azonban meglepődtem, hogy mennyi hely van ebben a városban. Nagyon nagy terekre építkeztek, ettől tágas, szellős az egész, jól érzi magát benne az ember, csak az érem másik oldala, hogy sokat kell sétálni kocsi nélkül. Egy régi jó ismerősömnél tölthettük az éjszakát Virginia államban, 1.5 órányira Washingtontól. Másnap ő vitt el minket Harpers Ferrybe, a történelmi kis városkába, majd Shenandoah Valleyban autókáztunk.


Utolsó hétvégénken S. Ági néninél és István bácsinál vacsoráztunk, illetve Adorján elvitt engem és Tündit a Niagara vízeséshez, míg a fiúk otthon tanultak. A Rainbow Bridge-en átsétálva beléptünk Kanadába, majd a hideg ellen egy Starbucks kávéval felfegyverkezve elsétáltunk a vízesésig. Minden turnus menjen át és nézze meg a kanadai oldalról is, ugyanis az USA oldal az semmi ehhez képest! Tündivel csak egy kérdésen gondolkoztunk el, aminek a megvitatásába később a fiúk is igen élénken belefolytak: mi történik a halakkal, amik leesnek a Niagarán? Szerencsére Marci és a Google mindenre tudja a választ, így már nem halunk meg hülyén. J


Geri hagyta el elsőként a lakást, majd pár nap múlva Marci és én. Mi New York felé vettük az irány, Charlottéknál töltöttük utolsó USA-beli éjszakánkat, majd másnap hajnalban nyakunkba vettük a várost. Átsétáltunk a Brooklyn Bridge-en, megnéztük a hatalmas karácsonyfákat és giccses, zenélő kirakatokat, majd egy korábbi Buffalos diákkal, Jennyvel találkoztunk. Időközben elég nagy havazás kerekedett, amiben nem volt túl kellemes sétálni, viszont gyönyörű volt. Végre nem csak instagramon láthattam a havas New Yorkot! J



Hosszú és fárasztó, egy kis lisszaboni városnézéssel megtoldott utazás után értünk Budapestre.
3 hónap után nem könnyű az elválás… Buffalo, a cseregyakorlat önmagában is nagy élmény, de az emberek teszik felejthetetlenné. Köszönöm a HMAA-nak, hogy kint lehettem, hogy megtapasztalhattam az amerikai élet egy kis szeletkéjét és, hogy olyan helyeken járhattam, amikről nem is álmodtam. De mindenekelőtt köszönöm Tündinek, Gerinek, Marcinak és Charlotte-nak a sok nevetést, a kalandokat, a vég nélküli Jimmy nótákat és azt, hogy családom voltak ebben a 3 hónapban.

Puszi mindenkinek!

2017. december 26.
Kiss Anna Réka

Thank you Buffalo!



Az utolsó hónapomat Buffalo-ban a Roswell Park Cancer Institute-ban töltöttem.  Két hetet voltam a Thoracic és Sarcoma/Melanoma medical oncology-n.  Az utolsó két hét pedig a Lymphoma/Myeloma medical oncology részlegen volt.  Az tetszett ebben a gyakorlatban, hogy az orvosok majdnem mindig hosszan elbeszélgettek a betegekkel a betegségükről, és feleltek akkor is ha nagyon sok kérdése volt a betegnek.  Láttam és éreztem a pácienseken, hogy nagyon hálásak voltak ezért, akár ha először voltak ott vagy egy follow-up-ra érkeztek.  A Roswell egy szép, modern kórház ahol még a büfé is elég jó.  Egyszer töltött káposzta is volt eladó, de az már gyanúsnak nézett ki.  Megvolt a karácsonyi hangulat is a lobby-ban, ahol élő zenélés folyt egész nap.  Bár a Zámbó Jimmy karácsonyi special-ját hallották volna, gondoltam sokszor magamban.


Roswell Park Cancer Institute Lobby


Szülinapi meglepetés - thanks guys!

Mi HMAA-sok aztán hallgatuk.  A Zámbó Jimmy vitte az egész decembert valójában.  Az autóban mikor utaztunk négyen a világ elsodródott mellettünk ahogy Jimmy hangja magasabb és mélyebb helyekre vitorlázgatta szívünket és lelkünket.  Már teljesem kezdtem megint összezavarodni, hogy én tényleg imádom a Jimmy-t?



Nagyon sok kedves meghívásban volt részünk ebben az utólsó négy hétben.  Dr. M. I. meghívott minket Thanksgiving vacsorára magához, ahol a borleves jó ütős volt.  A kedves Éva néni is egy nagyon finom lakomára hívott meg, ahol a világ legfinomabb csirkepaprikását ettük.  Dr. M. L. is még egyszer meghívott minket egy finom sushi helyre.  Az S. házaspár is meghívott minket egy ízletes karácsonyi vacsorára.  A fogyókúra itt Budapesten már holnaptól kezdődik is J

Ezzel a sok jó programmal tanulni
a Semmelweis-i vizsgákra egy kicsit nehéz volt Buffalo-ban.  Ráadásul hosszú időket voltunk bent a kórházakban és így sokszor már csak Youtube-ozni meg komfort foodozni van kedve az embernek.  De ez legyen a legkevesebb gond.  Nagyon hálás vagyok azért a sok tapasztaltért amit ez a HMAA program ajándékozott és a sok kedvességért, amivel a helyi HMAA képviselők (barátok!) fogadtak.  Egy életre szóló élmény volt!


2017. december 21.

Vass Gergely

Last month, neurology rotation

The third month living the Buffalo flow was the best one yet, despite the precipitous drop in temperature (-7°C when I left town yesterday). I signed up for the neurosurgery rotation, which takes place in an extension of the Dent Neurological Institute building. It is a modern outpatient clinic where patients come for pre- and post-operative evaluation for conditions such as trigeminal neuralgia, vertebral disc herniation, and pituitary tumors. As part of this rotation, I also joined the neurology and neuroradiology imaging teams.



This comprehensive exposure was helpful in contributing to a more diverse and well-rounded experience, from the initial neurology consultation and work-up to the diagnostic imaging to the surgeon’s consultation and management plan. The imaging provided the steepest learning curve because examining brain CT and MRI scans requires a high level of neuroanatomy knowledge, attention to fine detail, and understanding of the technology being used. All in all, it’s an interesting and important field of neurology and neurosurgery in which I hope to improve my skills.


Perhaps the most difficult part was encountering so many patients who live with intense, long-standing, and debilitating back, neck, and head pain. After all, these are the conditions that bring people to the neurosurgery office after what has often been years of suffering. This was in distinct contrast to my previous rotation in endocrinology, where patients had conditions that were just as serious, but more insidious or even silent in their initial manifestations.

Aside from the clinical time, it was also a very social month! Eva néni invited us to her home, where she prepared a Hungarian feast sufficient for a party double our size. My personal favorite was the nokedli, but the table was overflowing with food from csirkeleves to gesztenyetorta.


Before we left, we also made a trip to that superstore of wonder that is Target, where Christmas shopping was in full effect. They even had a stand with free coffee, Christmas cookies, and a photo booth, of which we naturally took full advantage.


Shortly before leaving Buffalo, we also celebrated Gary’s birthday! Happy birthday, Gary!!  Spending time with this talented, kind, and outrageously funny Team Buffalo group, despite their questionable taste in music (see poster in the photo below), has undoubtedly been the best part of my exchange experience. Thank you so much to everyone at HMAA and Campus Mundi who made this possible.


Merry Christmas and good luck to the coming groups! 

2017. december 15.
Charlotte Schwarz



2017. december 5., kedd

Második hónapom Buffaloban

Nyolc hét telt el Buffaloba érkezésünk óta, azonban az elmúlt négy hét úgy elrepült, hogy csodálkozva vettem észre, hogy az utolsó rotációnkhoz érkeztünk.
A második rotációm szintén a gyermekgyógyászat jegyében telt, 4 hét gyerekkardiológia következett. A gyakorlatot már az elejétől kezdve izgatottan vártam, tudtam, hogy nagyon érdekes heteknek nézek elébe, és nem is kellett csalódnom. A gyakorlatom helyszíne egy főként szívfejlődési rendellenességekkel foglalkozó járóbeteg rendelés, ahol három szakorvos és körülbelül hat nővér fogadja minden nap a betegeket és családjukat.
A légkör ennél barátságosabb és kedvesebb nem is lehetne, már az első nap befogadtak a csapatba és mindent elkövettek, hogy jól érezzem magam és a lehető leghasznosabban teljen a gyakorlatom.
Az elmúlt négy hétben megismerkedtem a leggyakoribb fejlődési rendellenességekkel és korrekciós beavatkozásaikkal, ezenkívül ritka szindrómákkal küzdő gyerekekkel is találkozhattam. Az orvosok évek, sőt bizonyos esetekben évtizedek óta kezelik betegeiket, így bizonyos értelemben családtagoknak tekintik őket a páciensek. Átsegítették a beteg gyerekeket és szüleiket a legnehezebb és legbizonytalanabb időszakokon, és mindig a maximumot nyújtják és nyújtották az ellátás során, ami úgy gondolom az orvosi hivatás egyik legfontosabb része.

A klinika berendezése fantasztikus, minden vizsgáló más téma alapján van berendezve: Némó szobától kezdve trópusi dzsungelen és mesebeli kastélyon át minden megtalálható. Az ultrahang vizsgálatok során a legújabb meséket nézhetik a gyerekek, miközben a vizsgálóban kapott nyalókával és játékokkal kötik le a figyelmüket. Azt kell mondjam, hogy kevés síró kisbeteg távozott a rendelőből, a kifelé kapott édesség, matrica és játék mellett esélyük se volt az ijedtségre. A szülők pedig azzal a tudattal távozhattak, hogy gyerekük sehol máshol nem kaphatott volna ennél szakszerűbb és figyelmesebb ellátást.

A modern technológia és a csapatmunka a mindennapok részét képezi a rendelőben, heti két nap reggelenként videó konferencia formájában két másik kórház orvosi csapatával esetmegbeszélés és konzultáció zajlik. Ez azt jelenti, hogy ha bármilyen kétség felmerül egy beteg kezelésével kapcsolatban, akkor 25 orvos véleménye alapján hozzák meg a végső döntést, amit rendkívüli dolognak tartok.


A folyamatos szakmai fejlődés és tanulás fontosságát is megtanulhattam a gyakorlatom alatt, minden beteg után, még napközben átnéztük a releváns kórképeket és beszámoltunk róla Dr. O.-nak. Ő azt az elvet vallja, hogy minden nap fontos a tudásunkat bővíteni és ő is ezt teszi lassan 30 éve.


A gyakorlatunk második hetén újabb kaland várt ránk: lehetőségünk volt 8 napot Floridában, Sarasotában tölteni a HMAA éves konferenciáján, így gyorsan elmenekültünk az egyre téliesebbé váló időjárás elől. Felejthetetlen élményekben volt részünk, a konferencia kiváló tudományos színvonala mellett olyan érzésünk támadt, mintha egy nagy családi összejövetelre érkeztünk volna. A napközbeni érdekes előadások után minden este a social event-eken lehetőségünk volt megismerkedni a HMAA tagjaival és az USA-ban élő magyar orvosokkal, akik többsége évek óta visszajár a sarasotai konferenciára. A kötetlen beszélgetések során rengeteg érdekes szakmai és személyes életutat ismerhettünk meg, és sok kedves emberrel találkoztunk. Külön élmény volt az utolsó napi magyar est, ami egy falusi lagzi hangulatát idézte, mindenki együtt táncolt a legnagyobb mulatós és magyar slágerekre. A konferencia szervezési feladataiban is segédkeztünk, így megláthattuk hogy milyen sok munkát igényel egy sokszínű tudományos konferencia megszervezése. Floridát nem véletlenül hívják a napfény államának, novemberben is 25-28 fok az átlagos nappali hőmérséklet, így lehetőségünk volt az óceánparton napozni és megnézni az USA legszebb strandját is. Egy kajaktúrán is részt vettünk, ahol a nyílt vizi evezés után egy mangrove erdőben folytattuk utunkat, felejthetetlen élmény volt a vízből kiálló gyökerek között evezni. Ennyi fantasztikus élmény után biztos vagyok benne, hogy még visszatérek Sarasotába.



A gyakorlat zárásaként én és Anna Bostonba utaztunk, hogy felfedezzük az egyik legtörténelmibb amerikai várost. Végigjártuk a város történelmén átvezető Freedom trailt, sétálgattunk a hangulatos belvárosi utcácskákon. Mindeközben olyan érzésünk támadt, mintha igazából Európában lettünk volna, csak minden a sarkon szembejövő Starbucks emlékeztetett arra minket, hogy valójában melyik kontinensen is vagyunk. Boston nem csak a történelméről, hanem a világhírű egyetemeiről is ismert, nagy élmény volt a Harvard és az MIT campusán barangolni és megmerítkezni az egyetemi légkörben.
Boston után sikerült Anna egy nagyon kedves ismerősét is meglátogatni egy new englandi városkában, Stonigtonban. A vendéglátónknak köszönhetően megkóstolhattuk a stoningtoni kikötőben fogott tengeri ételeket és meglátogattuk a gyönyörű környező erdőket és kikötőket. Nagyon érdekes élmény volt megismerni az USA-nak egy ilyen nyugodt és festői vidékét is.


Az elmúlt négy hétben több államot is sikerült felfedezni, és rájöttem hogy mindegyik rész más arcát mutatja Amerikának. Örülök neki, hogy az utóbbi egy hónapban ennyi hihetetlen helyen sikerült járni, és remélem az utolsó hónapom is maradandó élményeket tartogat.

2017. november 24.

Orosz Tünde 

A good flow nyomában

Amilyen lassan telt mindannyiunknak az első hónap, annyira hamar elszállt a második. Az utóbbi 4 hetemet (igazából csak 3 a sarasotai kiruccanás miatt) a gyermekneurológián töltöttem. Kicsit tartottam ettől a rotációtól, mert nem csak jókat hallottam róla, de végül imádtam! A napi ritmust hamar sikerült felvennem és nagyon megszerettem a csapatot. Sok érdekes szindrómával és genetikai betegséggel ismerkedtem itt meg, azonban a legtöbb beteg valamilyen epilepsziás roham miatt kerül a teamhez, így ezekről tanultam a legtöbbet. Az angol tudásomat is (igencsak) fejlesztette a csapat, ugyanis a jordániaitól, a nagyon erős indiain át egészen az ír akcentusig midenfélével lehet itt találkozni. Csütörtökönként az egész gyermekneurológia team (az összes attendinggel és fellow-val) összeült és megbeszélték a hét érdekes eseteit, illetve az ezekről készített prezentációinkat, amiket mindig nagyon pozitívan fogadtak.

Az utolsó hetemet pedig már az új Oishei Children’s Hospital épületében töltöttem, ami elképesztő! Gyönyörűen berendezett hatalmas terek, egyágyas szobák, tágas, világos folyosók, minden szinten játszószoba és mikróval, hűtővel felszerelt váró a szülőknek. Az egyetlen hibája, hogy itt is Tim Horton’s kávézó van (mint a BGMC-ben és a régi Children’s-ben), ami (szerintem) a világ legrosszabb kávéját árulja.


Kedvenc pillanatom, mikor a Children’s Hospitalban találkozunk egy-egy service doggal:) 
Nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodtam itt, mindenki hihetetlenül kedves volt velem, a legkisebb apróságért és jó válaszért is megdicsértek és azt hiszem ez a sok pozitív feedback megtette a hatását: megszerettették velem mind a gyermekgyógyászatot, mind a neurológiát.


A hónap fénypontja mindenképpen a HMAA konferencia volt Sarasotában. Florida elképesztő! Pláne ha az ember a buffaloi ősz, hideg és eső elől menekül oda. A konferencia lebonyolításában való segédkezés és a saját előadásunk mellett maradt időnk bőven strandolni, napozni illetve részt vehettünk az esti social programokon, amik mindig nagyon vidáman teltek. J Rengeteg embert megismertünk, eveztünk mangroove erdőben, finomakat ettünk, elmentük az USA No.1. strandjára, ahol a homok a valaha legpuhább és nem utolsó sorban ez az egy hét közelebb hozta egymáshoz az egész csapatot. Visszakaptuk a pozitív flow-t! Marci azóta is majdnem minden reggel elkészíti Tündinek és nekem a napindító kávét, és mellékel hozzá egy-egy vicces üzenetet. J




Még Sarasota előtt jártunk a Magyar Házban az október 23-i ünnepségen, illetve elmentünk pár CTP-s diákkal a buffaloi restaurant week keretén belül egy kiadós bbq vacsorára.
Kihasználtuk, mikor Geri és Marci Torontóba utaztak és csaptunk egy csajos hétvégét Tündi, én, egy rochesteri magyar au-pair lány és egy barátnőm, aki egészen Montréalból utazott hozzánk. Ettünk chicken wings-t, néztünk Ryan Gosling-os filmet (kihagyhatatlan pontja egy ilyen hétvégének), a kelleténél jóval több órát töltöttünk shoppingolással és még egy kis forralt borozás is belefért a programba.


A következő héten Tündivel ketten nyakunkba vettük a világot és elutaztunk 2 napra Bostonba, onnan pedig további 2 napra Connecticutba egy kedves magyar ismerősömhöz. Az időjárással nem volt szerencsénk (így tisztes összeget költöttünk Starbucks kávékra, csak hogy bemeneküljünk a szél és eső ellen), de sikerült így is minden látnivalót megnézni Bostonban (Freedom Trail, kikötő, parkok, MIT, Harvard). Gyönyörű város, mindketten azonnal beleszerettünk, csak ajánlani tudom minden turnusnak! J Ez után buszra pattantunk és meg sem álltunk Stoningtonig, a csendes connecticut-i kisvárosig, ahol Nagyapi isteni finom töltött káposztával és rácsos linzerrel fogadott minket. Néztünk óceánparti naplementét, kóstoltunk gőzgéppel préselt apple cidert és barangoltunk a természetben.



A floridai good flow viszont eddig tartott: arra értünk haza, hogy a házban se áram, se víz nincsen, így a fűtés sem ment, kint tombolt a hóvihar, mi pedig egy darab gyufát se találtunk, hogy a mécseseket és a Jézusos gyertyát meggyújtsuk…így kezdjük hát a következő rotációt.

2017. november 22.

Kiss Anna Réka